Belföld

Újabb büntetőfékezőre kért letöltendőt az ügyészség

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Újabb busz előtt büntetőfékező sofőrrel szemben emelt vádat az ügyészség. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség letöltendő szabadságvesztést kért a közúti veszélyeztetéssel, valamint nagyobb, illetve kisebb kárt okozó rongálással vádolt 37 éves férfire.

A vád szerint a sofőr indokolatlanul, erőteljesen fékezett egy utasokat szállító autóbusz előtt egy közlekedési affér után. A vészfékezés ellenére, a busz sofőrje már nem tudott megállni, és a másik járműnek ütközött, aminek következtében több utas is megsérült.

A 37 éves férfi 2018. augusztus 6-án haladt a Megyeri úton a Fóti út irányába. Vele azonos irányban közlekedett előtte egy menetrend szerinti autóbusz. A buszon többen utaztak, közülük többen állva.

A busz vezetője a Megyeri temető elnevezésű megállóban megállt, majd onnan úgy indult el, hogy rögtön a belső forgalmi sávba sorolt, miután úgy ítélte meg, hogy ezzel más járművet a közlekedésében nem akadályoz.

ugyeszseg.hu

Az autóbusz mögött azonban a megengedett 50 km/h sebességet jóval meghaladó, mintegy 90 km/h sebeséggel közlekedett az autós, akinek emiatt fékeznie kellett, a sebességét 65 km/h-ra csökkentette. A sofőr úgy vélte, hogy a busz vezetője közlekedett, illetve sorolt be elé szabálytalanul, ezért fény -és hangjelzéssel hívta fel erre a buszos figyelmét.

Az autós a közlekedési konfliktus miatti indulattól vezérelve, mintegy 75 km/h sebességre felgyorsulva az autóbuszt megelőzte, majd a megfelelő távolságot nem tartva, visszasorolt az autóbusz elé, és az autót szándékosan és indokolatlanul, erőteljesen lefékezte, ezáltal az autóbusz utasainak testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

Az autóbusz vezetője az ütközést úgy próbálta elkerülni, hogy nyomban vészfékezett, megállni azonban a már így sem tudott, az autóbusz elejével a gépkocsi hátuljának ütközött. Az ütközés következtében az autóbusz több utasa az ülésből előre esett, a buszon állók közül többen elestek. Volt, aki mellkas zúzódást, vérző hámsérüléseket, más utas pedig testszerte, zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A szándékos veszélyhelyzet okozás miatt történt ütközés következtében az autóbuszban több mint 300 ezer forint, míg a kocsiban mintegy másfél milliós kár keletkezett. Az ügyészség letöltendőt kért az autósra azzal, hogy tiltsák el a vezetéstől.

Kapcsolódó
Letöltendő börtönt kértek Berki Krisztiánra büntetőfékezés miatt
Berki először panaszt tett a gyanúsítás ellen, majd tagadta a szándékosságot. Akár hét és fél évet is kaphat a halmazati büntetések miatt. Az esetről videó is készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik