Belföld

Nem nyomoznak Orbán apjának bányacége után

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Nem találtak semmi gyanúsat a Dolomit Kft. árképzésében.

A Népszava megkeresésére a rendőrség közölte, hogy nem indult nyomozás a Dolomit kft. árképzése ügyében. Polt Péter legfőbb ügyészt korábban Vadai Ágnes (DK) a Direkt 36 írása alapján kérdezte arról, szabályos lehet-e, hogy Orbán Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek a bányacége, esetenként 60-70-százalékkal drágábban árulja termékeit, mint riválisai.

Kapcsolódó
Orbán apja akár 60-70 százalékkal is drágábban ajánlja az építőanyagait, mint a versenytársai
A Dolomit Kft. tavalyi bevételének közel 45 százaléka volt profit.

Mint korábban megírtuk, a legfőbb ügyész feljelentésként értékelte az ellenzéki politikus kérdését, Polt Péter továbbította azt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysághoz, ahol tehát úgy úgy értékelték, az árképzésben nem volt semmi gyanús,

a feljelentés tárgyát képező magatartás nem volt bűncselekmény.

Kapcsolódó
Orbán Viktor apjáék júniusban 1,8 milliárdot vettek ki a Dolomit Kft.-ből
A legfrissebb, 2019-es beszámoló a hétvégén jelent az IM oldalán.

A Demokratikus Koalíció az ügyben egyébként az OLAF-hoz, az Unió Csalás Elleni Hivatalához fordult, hogy megtudja, történt-e visszaélés uniós forrásokkal.

Rónai Sándor EP-képviselő közölte, az árképzés a Dolomit Kft. belső ügye lenne, ha nem venne részt állami tenderekben, így viszont nem mindegy, hogy az adófizetők pénzét milyen túlárazott termékekre költi az állam, ahogy az sem, hogy az Orbán Győző cége által elnyert beruházásokban mennyi uniós forrást használnak fel.

Kapcsolódó
Orbán apja a Direkt36 újságírójának: Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek
Orbán Győző újabb állami munkáiról szerettek volna részleteket megtudni a lap munkatársai, nem jártak sikerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik