Belföld koronavírus

Nem is regisztrált a vakcinára, majd véletlenül megtudta, hivatalosan már be is oltották koronavírus ellen

Rosta Tibor / MTI
Rosta Tibor / MTI

Egy pécsi férfi a háziorvosától értesült arról, hogy noha nem is regisztrált a koronavírus elleni vakcinára, hivatalosan megkapta az első oltását január végén Budapesten, miközben nem is járt a fővárosban.

Peták Péter a Facebookon osztotta meg különös történetét. Mint írta, háziorvosa vette észre az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe feltöltött adatok alapján, hogy a pécsi férfi január 31-én megkapta a Pfeizer koronavírus elleni vakcináját a budapesti Semmelweis Egyetem Korányi Sándor utcai klinikáján. Az oltási lap szerint február 21-én kellene megkapnia az ismétlő oltást.

Peták a 24.hu-nak azonban elmondta, nem járt Budapesten, és nem kapott oltást, és azt sem tudja, kapott-e valaki esetleg a nevében. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy esetleg oltottként fogják nyilvántartani, noha nem kapta meg a vakcinát.

Habár a férfi adatai többnyire pontosak voltak, például neve, születési adatai, valamint tajszáma, komoly hibák is szerepeltek az orvosi dokumentumon. Peták Pétert nőként tüntették fel, valamint azt írták, hogy szociális ellátásban dolgozó személyként kapta meg a vakcinát, miközben a férfi nem ilyen területen dolgozik.

A történtekkel kapcsolatban megkerestük az operatív törzset, valamint a Semmelweis Egyetemet kérdéseinkkel. Utóbbi hétfőre ígért tájékoztatást az ügyben. Továbbá a férfi háziorvosát is kerestük, ő azt közölte, addig nem nyilatkozik az ügyben, amíg a Nemzeti Népegészségügyi Központtól nem kapott tájékoztatást.

Frissítünk!

Reagált a Koronavírus Sajtóközpont az ügyben. Azt írták: „a szóban forgó esetben valószínűleg a budapesti oltásnál hibáztak az adatfelvitelnél, a tajszám elírásával. Az adminisztrációs hibát javítják.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik