Belföld

„Nem egy konkrét szökést vagy verekedést dolgozunk fel”

Élményt, érzelmet és a helyzetük újragondolásának lehetőségét kapják azok a kamaszok, akik a nevelőotthonokban vagy javítóintézetben drámafoglalkozásokon vehetnek részt. Abban minden szakember egyetért, hogy a drámamódszertanra szükség van ezekben az intézményekben, ám a szereplők – büntetés-végrehajtás, gyermekvédelem, drámapedagógiával foglalkozó műhelyek – eddig nem sokat tudtak egymás munkájáról. A közvélemény pedig konkrétan semmit. Ez így biztosan nem hatékony.

– Jó napot kívánok, a gyermekvédelemtől jöttem, a szülőket keresem. Azt kell ellenőriznem, hogy megfelelőek-e az életkörülmények a kisbabának.

– Inkább segítsenek nekünk! Maguk még az életben soha nem segítettek! Látja, itt van a babaágy.

– Látom a babaágyat, az rendben is van, de nincs víz a lakásban. Az a baj. Illetve van víz, de nem a csapból folyik, hanem a plafonon csurog a tetőről.

– Azért nincs víz, mert csőtörés volt, de jönnek a munkások és megjavítják.

– Más baj is van. A szolgáltatók jelezték, hogy maguk nem fizetik a számlákat, úgyhogy ki fogják kapcsolni az áramot. Ha egy héten belül nem intézik el ezeket a dolgokat, a gyámhivatal el fogja venni maguktól a gyereket.

Ezúttal nem jött a hivatal, és nem emelte ki a gyereket a családból. Merthogy ez a történet fikció, az idén nyáron játszották el az egyik budapesti javítóintézet szociodráma csoportjában. Növendékek (így hívják a javítóintézetben élő fiatalokat), az intézmény munkatársai és szociodramatisták. A szituáció azonban, amit egy közös játék keretében jelenítettek meg, minden szereplő számára ismerős volt. A fiatalok többsége olyan családokból érkezve kerül zárt intézményekbe, ahol a megélhetés sokszor megoldhatatlan problémát jelent.

„Amikor először mentünk be a Szőlő utcai javítóintézetbe, voltak bennünk félelmek” – mondja Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely vezetője. „Leginkább attól tartottunk, hogy túl erős lesz a feszültség az általunk kínált szabadságélmény és a fiatalok által napi szinten megélt bezártságélmény között. Merthogy a drámapedagógia alapvetően a szabadságról szól. Akit sikerül bevonnunk a játékba, az nagyon intenzív élményt él át, azt pedig kezelni kell. Neki is, nekünk is, az intézmény munkatársainak is.”

Juhász Péter Pál, az EMMI Budapesti Javítóintézete igazgatója szerint a drámamódszereknek azért van kiemelkedő jelentősége a zárt intézményekben, mert amikor a fiatalok ilyen foglalkozásokon vehetnek részt, akkor személyes figyelmet kapnak, ami kiváltja ki belőlük az önfegyelmet. Azt élhetik át, hogy nem kell normát szegniük ahhoz, hogy felhívják magukra a figyelmet.

Fotó: Cseke Csilla / MTI

Az igazgató úgy látja, aki részt vesz a drámafoglalkozásokon, annak látványosan javul az önreflexiója, ezzel együtt fejlődik az a képessége is, hogy odafigyeljen a társaira.

Abban, hogy a drámamódszertan jelen van a javítóintézetekben, nevelőotthonokban, illetve a fiatalkorúak börtönében, semmi új sincs, hiszen már évtizedek óta alkalmazzák idehaza. Logikus, hiszen ezek nem csupán fegyelmező-büntető intézmények, de nevelési feladataik is vannak. Az viszont magyarázatra szorul, hogy 2020-ban ezeket a módszereket még mindig miért csak esetlegesen használják, miért nem része szervesen a benti hétköznapoknak, miért nem szerepel az intézmények szakmai programjában, miért nincs rá állandó forrás és még sorolhatnánk a problémákat. Jelenleg 7–8  civil szervezet dolgozik a falakon belül, más-más drámapedagógiai módszereket használnak, miközben nagyon keveset tudnak egymás munkájáról. A helyzet értékelésére és a következő feladatok meghatározására nemrég online konferenciát tartottak Játékok a jövőért címmel.

„A drámamódszer általában kívülről érkezik a fiatalokat nevelő bentlakásos, zárt intézményekbe, és olyan civil szakmai műhelyek alkalmazzák, amelyek drámapedagógiával, színházterápiával, szocio- vagy pszichodrámával foglalkoznak, Ám ezek a csoportok nehezen látnak rá egymás munkájára, és leginkább esetlegesen kiírt pályázatok keretében juthatnak a falakon belülre” – mondja Horváth Kata, az intézményekben évek óta futó nemzetközi szociodráma program koordinátora, a konferencia egyik szervezője.

Amikor 2017-ben a jogvédő szervezetekkel együtt a különféle terápiás módszereket is kitiltották a büntetés-végrehajtás területéről ugyanez az intézkedés az EMMI-hez tartozó javítóintézeteket nem érintette, tehát még élesebbé vált a különbség a két típusú intézmény között. A drámapedagógia alkalmazását a fiatalkorúak zárt intézményeiben jórészt a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács finanszírozza, mégpedig pályázati formában. Például a konferencián workshopot tartó Schermann Márta rendező által koordinált  ARTravaló programot, amely gyermekotthoni nevelésből kikerült fiatalok komplex utógondozási feladatát végzi színház-pedagógiai módszerekkel. De a Káva is egymás után háromszor nyert a Juventas 1-3 nevet viselő pályázatokon.

„A Juventas 1 program 2018 őszétől 2019 augusztusáig tartott, a Juventas 2 eredetileg idén augusztusban zárult volna, de a járvány miatt a határidő kitolódott decemberre, miközben már elindult a Juventas 3 is” – mondja Takács Gábor. „A Juventas 1 keretében a Szőlő utcai javítóban tartottunk drámafoglalkozásokat külön a növendékeknek és külön az intézmény munkatársainak, a tapasztalatokról egy kiadványt is készítettünk. A Juventas 2-ben úgynevezett fórumszínházi produkciókat hoztunk létre az aszódi és a budapesti javítóban. A Juventas 3-ban börtönszínházat csinálunk, azaz egy klasszikus színházi előadást hozunk majd létre.

Szociodráma csoport a Budapesti Javítóintézetben 2020 nyarán. Nevelők és növendékek együtt játszanak: a kikerülés utáni jövőképet építik. Forrás: Budapesti Javítóintézet

A fórumszínház lényege, hogy egy adott csoport közösen összerakott elemekből felépít egy „elnyomástörténetet”. A munka első fázisában a csoport tagjai önálló jeleneteket hoznak létre, amelyek azt mutatják be, miként kerül a történet főhőse folyamatosan egyre rosszabb, reménytelenebb helyzetbe. A második munkafázisban aztán a résztvevők közösen – mint egy fórumnak a résztvevői – megpróbálnak megoldási javaslatokat tenni a főhősnek, sőt, be is szállnak az egyes jelenetekbe. Ez a forma segít kideríteni, hogy melyek lehetnek a valóban használható, illetve az alkalmatlan megoldások egy reménytelennek tűnő helyzetből való kilábaláshoz.

Nem mindig sikerül megoldani a főhős összes problémáját, de egy közösség segítségével az érintett általában a legreménytelenebbnek tűnő helyzetből is egy relatíve jobb helyzetbe kerülhet. Sokan megfogalmazzák, hogy a fórumszínház ugyan nem tudja megváltoztatni a rosszul működő rendszereket, de a résztvevők önbecsülését, hangulatát, együttműködő képességét, kommunikációját érdemben képes javítani

– magyarázza Takács Gábor.

Ahhoz, hogy a drámás módszereket alkalmazó csoportok sikeresek lehessenek a javítókban és a fiatalkorúak börtönében, elengedhetetlen az intézményben dolgozók aktív közreműködése. Ez az egyik legproblémásabb pont.

Szarka Attila, az EMMI Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságának főosztályvezetője a konferencián elismerte, nem könnyű a drámapedagógiai módszereket meghonosítani olyan intézményekben, amely „zárt rezsimként” működnek. Ugyanakkor úgy látja, hogy a hazai javítóintézetekben ezen már túl vagyunk, az ajtók kitárultak, kialakult egy olyan légkör, amelyben ezeket a speciális módszereket elfogadták, és készek azokat napi szinten alkalmazni. Mások kevésbé optimisták, Kerezsi Klára kriminológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, a konferencia védnöke szerint még nincsenek nyitva azok a bizonyos ajtók. Mint mondta, ha az egyes intézmények nem is állítanak akadályokat a drámapedagógia elé, megteszi ezt helyettük a szakpolitika, a politika, végső soron a magyar társadalom. Külső támogatás nélkül ugyanis a progresszív pedagógiai módszerek nem válhatnak rendszerszinten alkalmazhatóvá.

Például azért, mert nem szerepelnek a javítók szakmai programjában, így nem jelenhetnek meg az intézmények költségvetésében sem, vagyis nem szerezhető rájuk rendszeres állami forrás, megmaradnak egyedi projektekként. Erről már Hatvani Erzsébet, az EMMI Rákospalotai Javítóintézete és Központi Speciális Gyermekotthona igazgatóhelyettese beszélt, aki szerint ahhoz, hogy a drámamódszertan „beivódjon a falakba”, az esetlegesen érkező pályázati pénzek helyett hosszú távra kiszámítható források szükségesek.

De szemléleti változásra is szükség lenne. Juhász Péter Pál szerint nagyon kemény feladat lesz meggyőzni a fiatalokkal foglalkozó szereplőket arról, hogy a zárt intézmények fő feladata nem a problémás gyerekek megőrzése, illetve a róluk való átmeneti gondoskodás (ez működik is), hanem valójában a „gyerekek jobbá tétele”. Ahhoz pedig, hogy a fiatalok jobb állapotban kerüljenek ki a falak közül, mint ahogy oda bekerültek, olyan alternatív módszerek is szükségesek, mint a drámapedagógia, tette hozzá az igazgató.

Szociodráma csoport a Budapesti Javítóintézetben 2020 nyarán. Forrás: Budapesti Javítóintézet

Ráadásul nem csak a pénz bizonytalansága és a fegyelmező szemlélet nehezíti a helyzetet, hanem a javítókban érzékelhető egyre nagyobb fluktuáció is: olyan gyorsan cserélődnek az alacsony társadalmi presztízsű és anyagilag is alulmotivált munkatársak, hogy mire valaki megismerkedik a drámapedagógiai módszerekkel, jó szerivel már tovább is állt. Ezen részben segíthetne, ha a javítóintézetekben különböző területeken dolgozó szakemberek már a képzésük során találkozhatnának a drámapedagógiával, illetve mindenhol alkalmazhatnának saját drámapedagógust.

Másrészt többen is felhívták a figyelmet a konferencián arra, hogy miközben az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a javítóintézetekbe került fiatalok száma (egyre több zűrös kamaszt eleve a büntetés-végrehajtási intézményekbe irányítanak), addig sokkal rosszabb lett a mentális állapotuk, illetve nőtt a kriminalizáltságuk. Fokozatosan nő az intézményekben a pszichiátriai problémákkal küzdő és a droghasználó fiatalok aránya. Ha az ő ellátásuknak ezekben az intézményekben kell történnie, ahhoz erőforrások és progresszív módszerek kellenek.

A tapasztalatok szerint a drámás programok akkor sikeresek, ha az intézményi munkatársak és külsős szakemberek szorosan együttműködnek. Arra is van példa, hogy intézeti dolgozók maguk szerveznek csoportokat, ilyenek például a Csillag György nevelőtanár által a Szegletkő Gyermekotthonban évtizedek óta futó playback színházi csoportok. A Gyerekszem Alapítvány filmkészítéssel kombinált drámás munkájának szakmai vezetője, Grosch Nándor pedig maga is gyermekvédelmi gyámként dolgozik a rendszerben.

Takács Gábor mesélte, hogy a Szőlő utcai intézményben a közös munka során szinte egyáltalán nem volt gond a fegyelmezéssel, például annak köszönhetően, hogy a javítóban működő úgynevezett mentál team gondosan ügyelt az egyes csoportok összeállítására, és eleve igyekezett egymástól elkülöníteni a legproblémásabb vagy egymással rossz viszonyban lévő gyerekeket.

„Rendszeresen kapunk belső infókat az intézményekből a fiatalokról, de arra vigyázunk, hogy ne reflektáljunk közvetlenül egy-egy konkrét történésre, mondjuk egy szökési kísérletre vagy egy verekedésre, mert ha nem ismerjük az adott ügy pontos hátterét, csak növelhetjük a belső feszültséget” – mondja Takács Gábor. „Márpedig pont az a célunk, hogy a drámafoglalkozások segítségével a gyerekek képesek legyenek kezelni az indulataikat. A visszajelzések egyértelműn pozitívak, azok, akikkel együtt dolgozhattunk, a foglalkozások utáni időszakban jóval visszafogottabbá váltak, miközben erősödött a köztük lévő együttműködés. Pont ezért csináljuk ezt az egészet.”

Illusztráció: Csóti Rebeka / 24.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.