Belföld

Hallgat a NER-ben hasító szállodás óriási luxusvillájáról a volt fideszes polgármester kormányhivatala

Még a hét elején számolt be róla a 24.hu, hogy milyen luxusvilla-monstrumot épített a Rózsadombra Sameer Hamdan, jordániai származású üzletember, a Párisi Udvar tulajdonosa, akinek cége állami hitelt, ő maga pedig több állami kitüntetést is kapott az elmúlt években. A felvételeinken az látszott, hogy mind az épület mérete, mind a zöldterület kezelése jelentősen megszegheti a kerületben előírt szabályokat, és nem is kicsivel. Bár a kerületi szabályzat 12 százalékos beépítettséget engedélyez, a 24.hu helyszíni tapasztalatai alapján, a megvalósult építkezés ennek akár többszörösét is lefedheti, miközben a zöldfelület szabad szemmel jól láthatóan elmarad az előírt 75 százalékos mértéktől.

Fütyült a szabályokra a NER-ben hasító arab szállodamogul, amikor luxusvillát húzott a Rózsadombra
A lovagkereszttel kitüntetett Sameer Hamdan évekkel ezelőtt kezdett építkezni Budán. Helyszíni tapasztalatunk szerint azonban a Párisi Udvar tulajdonosa túlépítette az ingatlant, amire a II. kerület nem is adta meg a fennmaradási engedélyt.

A kerület egyébként ennek szellemében tavaly nem is adta meg a fennmaradási engedélyt a villa tulajdonosának, és jelezték portálunk felé is, hogy meglátásuk szerint is ellentmond a kerület építési szabályainak a befejezett villa. Ugyanakkor ma már – egy korábbi módosításnak köszönhetően – a kerület nem tud fellépni az ilyen szabálytalannak tűnő építkezéssel szemben, erre ma már (a szóban forgó II. kerület esetében) Budapest Főváros Kormányhivatalának van lehetősége, amelyet a korábbi józsefvárosi polgármester, Sára Botond vezet.

Csakhogy ott egyelőre nem is nagyon akarnak tudni az ügyről: ez derül ki abból, hogy sem cikkünk előtt, sem annak megjelenése utána nem reagáltak semmit a hozzájuk (ismételten is) elküldött kérdésekre. Pedig az Átlátszó még 2018-ban azt írta, vizsgálat folyik az építkezés kapcsán, amelyet be sem jelentettek anno.

Sameer Hamdan a 24.hu-val azt közölte, hogy ő csak átalakítást végzett az épületen, amely már korábban túlépített volt.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik