Belföld

Kálvária téri kis lakáson át a Várba: így jutottak önkormányzati ingatlanhoz Rákay Philipék

A Fidesz-gyűlések egykori házigazdája, illetve a felesége aligha egyenértékű ingatlant adott a Bécsi kapu téri bérlakásáért cserébe.

További részleteket derített ki a 24.hu arról, hogy milyen körülmények között jutott önkormányzati lakáshoz Rákay Philip és családja a budai Várban. A Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyetteséről és feleségéről tavaly írtuk meg, hogy lakáscsere útján jutott hozzá egy 60 négyzetméteres, kétszobás ingatlanhoz a Bécsi kapu téren egy olyan műemlék épületben, amit néhány éve 70 millió forintból újított fel az I. kerületi önkormányzat. A lakásért költségelvű lakbért, havonta 39 ezer forintot fizetnek.

A kerülettől kikért szerződésekből kiderült, hogy Rákayék a vári lakásért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás lakást adtak a VIII. kerületi Kálvária téren.  

A két ingatlan mérete és elhelyezkedése alapjaiban különbözik. A legnagyobb ingatlanportálok hirdetései alapján a józsefvárosi lakás értéke töredéke lehet a Bécsi kapu térinek. De nem ez az egyetlen szokatlan körülmény, ugyanis a Kálvária téri cserelakás tulajdoni lapján nagy volt a mozgás a csereügylet idején. A földhivatali dokumentumból kiderült:

  • Rákay Philip felesége 2018 novemberében vásárolta meg a józsefvárosi lakást, majd 9 nappal később csereszerződést kötött a Bécsi kapu téri ingatlan bérlőjével, amelynek értelmében a VIII. kerületi ingatlan a vári bérlőre szállt.
  • A lakást azonban nem sokáig tartotta meg az új birtokosa sem, aki a tulajdonjoga bejegyzése után 13 nappal eladta a szóban forgó józsefvárosi ingatlant, méghozzá éppen annak a személynek, akitől nem sokkal korábban Rákayék megvették azt.

Magyarán: kevesebb mint két hónap alatt háromszor is gazdát cserélt a Kálvária téri lakás, majd kikötött annak eredeti tulajdonosánál. Ez azért is érdekes, mert Rákay korábban még úgy nyilatkozott, hogy az „értékes, felújított pesti öröklakást” a vári lakás bérlője választotta ki, ám ha ez így van, akkor kérdés, hogy vajon az adásvétel után 13 nappal ő miért döntött úgy: eladja az ingatlant az eredeti tulajdonosnak.

Figyelemre méltó tényező az is, hogy az adásvételi szerződést Rákayék esetében ugyanaz az ügyvéd készítette, aki egy olyan lakáscsere-ügyletnél is eljárt, aminél arra gyanakodnak, hogy a cserét feltehetően csak papíron bonyolították le, és valójában pénzért cserélt gazdát az önkormányzati ingatlan. Ha így történt, az ellentmond a lakástörvénynek. A gyanús szerződéseket Gelencsér Ferenc, az I. kerület momentumos alpolgármestere osztotta meg közösségi oldalán, egyben jogi lépéseket ígért az ügyben.

Rákay Philip

2002-től a Hír Tv munkatársaként dolgozott, 2011-ben lett az MTV M1 csatornájának intendánsa, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese. Politikai elköteleződését sosem rejtette véka alá, korábban a Fidesz-nagygyűlések házigazdája volt, emlékezetes, hogy a 2002-es választási nagygyűlés alkalmával kétmillióra becsülte a Kossuth téren összegyűlt támogatók számát. Asztrológus feleségéről pedig 2013-ban derült ki, hogy a Fidesz tanácsadója. Nemrég írtuk meg, hogy Rákay megvásárolta a Balaton-part híres történelmi villáját.

A csereügylet részleteiről érdeklődve megkerestük Rákay Philipet is, aki szűkszavúan nyilatkozott. Kérdéseinkre nem válaszolt, azt közölte, hogy a csere kapcsán minden a hatályos jogszabályok és törvények teljes körű betartásával történt.

Továbbá utolértük azt a személyt is, aki elcserélte a vári lakást Rákayékkal. Nála többek közt arról érdeklődtünk, egyenértékűnek tartja-e a lakásokat, valamint azt is megkérdeztük, miért adta el olyan gyorsan a Kálvária téri ingatlant, ha egyszer ő választotta ki azt. Meghallgatta a kérdéseinket, ám azokra a részleteket illetően nem adott érdemi választ.

Érdekes, hogy Rákay Philip nem mondta meg, fizetett-e az ingatlanért. Ugyanezt Bayer Zsolt kormánypárti publicista bevallotta az azonnali.hu portálnak adott interjújában. A Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa, utalva a vári lakások megszerzésére, azt mondta,

mindenki bele van kényszerítve, hogy úgymond törvénytelenséget kövessen el.

Mint azt kiderítettük, Bayer családja két önkormányzati lakást is szerzett a budai Várban ugyanazzal a trükkel. Mindkét esetben papíron bonyolították a cserét, és rövid időn belül vissza is vásárolták a cserealapként felkínált ingatlanjukat. Ráadásul a kormánypárti publicista minderről hazudott is kameránk előtt, majd beismerte, hogy nem mondott igazat.

Bayer Zsolték dupláztak a Várban: két önkormányzati lakást szereztek ugyanazzal a trükkel
Mindkétszer a fideszes publicista családjának házát cserélték el a bérleti jogra, majd rögtön visszavásárolták a pilisszentkereszti ingatlant.

A 24.hu tavaly cikksorozatban mutatta be, hogy az elmúlt években kik jutottak önkormányzati lakáshoz a budai Várban. Olyan ingatlanokhoz, amelyek nem magántulajdonúak ugyan, de úgy viselkednek, mintha azok lennének. A bérlők ugyanis életre szóló bérleti joghoz jutottak, ami örökölhető, továbbá ezek a lakások magántulajdonú ingatlanra cserélhetők.

Bayer és Rákay mellett így jutott önkormányzati lakáshoz a budai Várban:

De önkormányzati lakásban lakik Nagy Gábor Tamás, az I. kerület volt fideszes polgármestere, valamint a szülei is.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.