Belföld

„Nóri nélkül? Az Igazgyöngy? Nem tudom elképzelni!”

„Nóri nélkül? Az Igazgyöngy? Nem tudom elképzelni!”

„Annyiszor kell felállni a padlóról, hogy érzem magamon és a csapaton is: fogy az erőnk” – nyilatkozta nemrég a 24.hu-nak L. Ritók Nóra, miután a kormány elvonta az általa vezetett Igazgyöngy Alapítvány erre a tanévre járó állami támogatásának a felét. A kissé rezignált hangvételű reakció miatt úgy gondoltuk, utánajárunk, vajon sikerült-e azóta felállniuk a padlóról az Igazgyöngy pedagógusainak? Egyáltalán: kik ők, miért kötötték össze a sorsukat L. Ritók Nórával, és mi lesz velük, ha a most 60 éves alapító egyszer majd kiszáll a napi munkából. Sőt, mi lesz az Igazgyönggyel nélküle?

Már eldöntöttem, hogy meddig maradok: 2025-ig

– közli érdeklődésünkre L. Ritók Nóra. Márpedig, ha eldöntötte, akkor öt év múlva tényleg kiszáll majd. Amit ugyanis egyszer elhatároz, azt végre is hajtja. Kemény nő. Pörgős, nyughatatlan, munkamániás. Az ilyen típusú főnököktől szoktak megőrülni a munkatársak.

Kivéve, ha a vezető eleve úgy válogatja össze őket, hogy csak az kerülhet be a csapatba, aki bírni fogja az iramát. Török Zita igazgatóhelyettes például húsz éve dolgozik együtt L. Ritók Nórával.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

„Én is berettyóújfalui vagyok, gyerekkorom óta ismertem Nórát” – meséli Török Zita. – „Mezőtúron szereztem meg a fazekas szakmát, de aztán mégsem fazekasként helyezkedtem el, hanem egy helyi autókereskedésben dolgoztam. Egyszer csak váratlanul megkeresett, és elmondta, hogy létrehoz egy alapítványi művészeti iskolát, és szeretné, ha vele tartanék. Vezessek kerámia-foglalkozásokat.

Hogy miért mondtam neki azonnal igent? Mert tele volt tűzzel, lelkesedéssel, hittel. Egy pillanatig sem kételkedtem, hogy sikerülni fog neki, és vele akartam menni ezen az úton. Persze ennyi idő alatt akadtak súrlódások, főleg amiatt, hogy Nóra mindig ezer vasat tart a tűzben. Viszont általában meggyőzhető. És képes csapatban gondolkodni.”

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Évente 600 díj

A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány által működtetett Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola húsz évvel ezelőtt 60 diákkal indult, jelenleg hat településen 650 gyereket tanítanak, jórészt halmozottan hátrányos helyzetűeket, köztük sok roma fiatalt. Akad olyan falu a környéken, ahol a gyerekek 70 százaléka művészeti iskolás. A színvonalra egy jellemző adat: az igazgyöngyös gyerekek évente 500-600 díjat hoznak el az alkotásaikkal a világ minden pontjáról. Az alapítványnak jelenleg 33 munkatársa van, ők a művészeti iskolában, a szociális programokban, az úgynevezett társadalmi vállalkozásokban (kézművesség, mezőgazdasági termények feldolgozása, szalmabrikett-gyártás), valamint a toldi tanodában dolgoznak.

Török Zita lett az első óraadó az Igazgyöngyben, aki aztán a munka mellett szerezte meg sorra a diplomáit: szociálpedagógusi, rajztanári végzettsége is van.

– Eleinte úgy gondoltam, hogy képzőművészek fognak tanítani az Igazgyöngyben – meséli L. Ritók Nóra.

De aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem nekik való, a legtöbben nem bírták a kötöttségeket, nem ment nekik a munkarend kialakítása, a kötelező adminisztráció. Utána megpróbálkoztam rutinos pedagógusokkal, velük meg az volt a gond, hogy túl merevek, túl „hagyományosak” voltak. Egy idő után már csak arra figyeltem, hogy gyerekközpontú szemléletű kollégákat vegyünk fel, akik kellően nyitottak az új módszerek befogadására, akiket lelkesítenek az alternatív pedagógiai megoldások.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Karancsi Anita iskolatitkár volt az alapítvány első alkalmazottja, jövőre lesz 20 éve, hogy L. Ritók Nóra mellett dolgozik.

„Nóri nélkül? Az Igazgyöngy? Nem tudom elképzelni. Azt mondja, hogy öt év múlva szeretne nyugdíjba menni, de azt kizártnak tartom, hogy utána ne kísérje figyelemmel a napi munkát. Nem lesz rá képes. Neki az Igazgyöngy a harmadik gyereke, márpedig egy szülő soha nem hagyja magára a gyermekét” – mondja.

Karancsi Anitát a munkaügyi központ közvetítette ki az Igazgyöngyhöz. Ő is tősgyökeres berettyóújfalui, eredetileg pedagógiai asszisztensnek vették fel. Később annyira sok lett az adminisztráció, hogy rábízták az iskolatitkárságot. Imádja csinálni, de azt kérte a főnökétől, hogy hetente egy napot hadd legyen asszisztens valamelyik művésztanár mellett. Így lett övé a péntek délután.

Megőrülök a Covidtól: az az egyik legcsodálatosabb pillanat, amikor a gyerekek meglátnak, hozzám rohannak és átölelnek. Ezt az élményt veszi el tőlem a járvány

– panaszkodik Karancsi Anita.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Veress Tamás is a fiatalabb generációhoz tartozik, ő tíz éve csatlakozott az Igazgyöngyhöz. Debrecenben szerzett diplomát földrajz és tájvédő geográfus szakon, utána egy helyi iskolában dolgozott fejlesztő pedagógusként, majd pedagógiai asszisztensként. Többre vágyott, de nem akart elmenni Berettyóújfaluból, mert imádja a szülővárosát.

– 2010-ben bekopogtam Nórához, és megkérdeztem tőle, lenne-e esetleg valamilyen munka az alapítványnál a számomra. Rám nézett, azt mondta: lenne. Napi szinten kellene foglalkoznom hátrányos helyzetű roma gyerekek és a családjaik problémáival. Hát, nem kertelt. Talán jobb is, hogy akkor még fogalmam sem volt arról, mibe is vágunk bele. Beletelt egy kis időbe, mire felfogtam, hogy ez nem hasonlítható semmilyen más munkához – mondja Veress Tamás.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A sorszám nem jött be

Veress Tamás volt az első szociális munkás a csapatban. „Mindent a gyakorlatban tanultam meg. Hosszú időn keresztül csak beszélgettünk a hátrányos helyzetű falvakban élő családokkal, próbáltuk megrajzolni a problématérképet. Amikor először felbukkantunk, a legtöbben azt hitték, biztos azért jöttünk, mert valami baj van a gyerekkel. Nagyjából két és fél évig tartott, mire kialakult a kölcsönös bizalom köztünk és a roma családok között. Hosszú volt a tanulási folyamat. Eleinte például úgy osztottuk ki az adományruhákat, hogy sorra jártuk a zsákokkal a házakat. Ebből aztán komoly veszekedések, sértődések lettek, mert mire az utca végére jutottunk, a legjobb darabokat már kiszedték. Utána megpróbálkoztunk azzal, hogy sorszámhúzás alapján osztottuk ki az adományokat, így meg inkább véletlenszerű lett a sorrend. Mára Toldon odáig jutott a közösségépítés, hogy egy teremben úgy válogat mindenki az adományruhák között, mint egy turkálóban, anélkül hogy egymásnak esnének az emberek. Az élelemosztás folyamatát is sokáig finomítottuk. Először csak a gyereklétszámhoz kötöttük az adagokat, de sokan kifogásolták, hogy akik nem vesznek részt a közösségi programokban, miért kaphatnak mégis többet. Ezért aztán velük együtt kidolgoztunk egy sok szempontú szorzórendszert, amelyben csak egyetlen tényező a gyereklétszám, a többi az aktivitás. Ezt már sokkal igazságosabbnak találták a helyiek. Komoly kihívások előtt állunk: most zajlik például az első saját tulajdonú szociális bérlakásunk felújítása, és nem könnyű feladat kidolgozni azt a rendszert, ami biztosítja, hogy a leginkább rászorulóknak adhassuk át a házat használatra, méghozzá úgy, hogy egyúttal erős mentorálással hosszú távon megóvhassuk az ingatlan épségét, és közben a lakókat eljuttassuk az önfenntartás egy magasabb szintjére.”

Ritók Nóra két évvel ezelőtt jelentette be a munkatársainak, hogy 2025-ben nyugdíjba vonul, és átadja az alapítvány operatív vezetését az utódjának. A munkát nem hagyja abba, szakmai tanácsadóként marad az alapítvány mellett, de főként írni szeretne: ideje lenne összegeznie a több évtizedes tapasztalatait. Kilépésével egyúttal át is kell alakítani az alapítvány működését, mert jelenleg a működés szinte minden területét személyesen irányítja. A feladatok delegálásán azonban már évek óta dolgozik.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

„Az az elképzelés, hogy a helyemre egy operatív igazgató kerül, akit nagyon erős jogkörökkel segítenek majd az igazgatóhelyettesek, az ő feladatuk lesz az egyes működési területek irányítása” – vázolja L. Ritók Nóra.

A szervezetfejlesztési munka már javában zajlik, és a jelenlegi igazgató azt reméli, hogy két év múlva – vagyis három évvel a váltás előtt – ki tudja majd jelölni az utódját. Hogy belülről vagy kívülről, még kérdés.

– Azért okoz komoly fejtörést a kérdés, mert először is azt kell eldönteni, hogy milyen típusú igazgatóra lesz szüksége az Igazgyöngynek – magyarázza L. Ritók Nóra.

Vajon olyanra, mint én, aki a hitelesség érdekében bármikor vállalja a konfliktusokat a nyilvánosság előtt, aki, ha igazságtalanságot észlel, nem képes csöndben maradni, és ezzel persze politikailag támadhatóvá válik a mindenkori hatalom részéről? Vagy egy menedzser típusú, a külső konfliktusokat is visszafogottabban kezelő vezető lenne a legalkalmasabb? Valódi dilemma ez, mivel nagyon sokan azért támogatnak minket, mert fontos nekik az őszinte hang, én pedig nyíltan merek beszélni a problémákról, amit sokszor felhangosít a média. A csönd a lehetséges támogatók egy részének a figyelmét is elvonhatja.

L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója. Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Kollégái szerint azonban L Ritók Nóra már ma is érezhetően visszafogottabb, mint korábban.

– Érzem rajta, hogy ugyan továbbra is mindig kimondja, amit gondol, de próbál egyre diplomatikusabban fogalmazni. Mintha végig ott járna a fejében, hogy a megnyilatkozásával nehogy ártson az Igazgyöngynek – mondja Karancsi Anita.

Megkérdeztük L. Ritók Nórát, még mindig úgy érzi-e, hogy a sokszori padlófogás miatt lassan valóban elfogy a saját és a kollégái ereje.

– Ugyan! Persze én is elkeseredem néha, hiszen én is emberből vagyok, de a letargia nálam csak pillanatokig tart. Mostanáig 22,4 millió forintot adtak össze az Igazgyöngynek az emberek. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg a következő tanévre járó, de elvont állami támogatást is ki tudjuk váltani az adományokból. Azt nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanataim az elmúlt húsz évben, de soha, egyetlen egyszer sem vetődött fel bennem, hogy feladom – mondja az Igazgyöngy vezetője.

Ezzel a munkatársai is így vannak.

– Már megszoktuk, hogy mostohagyerekek vagyunk – mondja Karancsi Anita. – Hosszú ideje állandó a bizonytalanság a finanszírozás körül, és azt meg nem lehet elvárni, hogy mindig a civilek segítsenek ki minket a bajból. Viszont az nagyon jól esik, hogy folyamatosan mellettünk állnak. Azt meg elképzelni sem tudom, hogy máshol dolgozzam. Én már örökre igazgyöngyös maradok.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Török Zita – lévén húsz éve igazgatóhelyettes – az egyik esélyes lehet arra, hogy öt év múlva L. Ritók Nóra helyére lépjen.

– Majd meglátjuk, ezzel még egyáltalán nem foglalkozom – mondja Török Zita. – Viszont amíg lesz Igazgyöngy, én is itt leszek. A tanítás mellett logisztikával és operatív munkával foglalkozom, és ha úgy adódik, akár a nyugdíjig is szívesen maradnék. Most viszont inkább azzal foglalkozom, hogy indulok ki Körösszakálba, ma én tartom ott a délutáni foglakozásokat. Tanítani fergeteges dolog! Néha tehetségesebbek, máskor kicsit gyengébbek az egyes csoportok, de ez teljesen mindegy: ezek a délutánok mindig feltöltenek.

L. Ritók Nóra egyébként még mindig nem érti, mi állhat a kormányzati támogatás megvonása mögött, mivel helyi szinten kiválóan együtt tudnak működni az állami oktatási rendszerrel:

– A berettyóújfalui tankerület három járásában elsőtől negyedik osztályig az Igazgyöngy által kidolgozott vizuális nevelést alkalmazzák az iskolákban. Immár hat éve. Rengeteg továbbképzést tartunk az érdeklődő pedagógusoknak, köztük határon túl élőknek is. Tanárképzésben a Nyíregyházi Egyetem, szociális munkások képzésében pedig a Debreceni Egyetem gyakorlóhelye vagyunk. A Szegedi Egyetemmel közösen kidolgoztunk egy olyan tankönyvet, amit a szociálismunkás-képzésben használnak. Vagyis az állam egyfelől elismeri a szakmai munkánkat, másfelől megvonja tőlünk a támogatását. Hát ki érti ezt?

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Egyedül nem megy

Ritók Nóra színre lépésével egy új korszak kezdődött a vizuális nevelés hazai történetében, mivel a pályakezdése óta foglalkozik a rajztanítás módszertanának folyamatos modernizálásával, hatókörének kiterjesztésével. Ahová a kollégáival együtt eljutott, azt hármas fókuszú vizuális nevelésnek nevezi. Az egyes pilléreket a gyerekközpontú vizuális nevelés, a hátránykompenzálás, valamint a szociális készségek fejlesztése jelenti. Az érdemi változásokhoz azonban – a sikerek ellenére – ezt is kevésnek érezte. Nagyjából tíz évvel ezelőtt kilépett az iskola falai közül, azóta egy olyan, a generációs szegénységben élő gyerekekre irányuló komplex fejlesztőprogram megvalósításán fáradozik, amelyben az oktatás, a családgondozás, a közösségfejlesztés és az intézményi együttműködés jelentik a legfőbb pilléreket. Saját megfogalmazása szerint az Igazgyöngy legfőbb innovációja a komplexitás. Csak a hosszú távú programokban hisz, mint mondja, a hátrányos helyzetű falvakban feltárt problématérképek megoldását a megszerzett tapasztatok segítségével ugyan folyamatosan célzottabbá és hatékonyabbá lehet tenni, de felgyorsítani nem lehet.

Olykor nemcsak anyagi problémák akadnak az alapítványnál. Az elmúlt egy évben hárman távoztak a munkatársak közül – többen, mint előtte húsz év alatt összesen. Török Zita szerint még keresik a magyarázatot, de az is lehet, hogy csupán véletlenek alakították így a helyzetet.

– Az egyik kollégánk 16 év után egyszer csak bejelentette, hogy a következő héten már Németországban fog dolgozni, fizikai munkásként. Több mint háromszoros fizetésért. Meghirdettük a helyét, tízen jelentkeztek, ami egy vidéki rajztanári állás esetében elég jónak mondható. Négy kollégát hallgattunk meg személyesen, mielőtt választottunk. Szerintem jól döntöttünk.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Ritók Nóra azt mondja, rengeteget tanult, csiszolódott az elmúlt húsz év alatt.

– Az egyik legfontosabb dolog, amit megértettem, hogy csak a különböző intézmények munkatársaival összefogva lehetünk sikeresek. Őrzöm a fiókomban azt a levelet, amelyben vagy húsz éve egy gyámhatósági előadó „dilettáns bajkeverőnek” titulált. Arra is emlékszem, amikor a helyi családsegítő egyik munkatársa egy konkrét ügyben azt mondta nekem: „az a baj, hogy ti a romákkal vagytok, nem pedig velünk”. Mintha szemben álló felekről lenne szó. Aztán volt egy áttörés, amikor az Igazgyöngy által gyűjtött adományokat átadtuk a családsegítőnek, hogy ők osszák szét. Akkor azt mondták nekem: „most értettük meg, hogy ti tényleg segíteni akartok”. Azon dolgozunk, hogy az egyes intézmények ne különálló esetekként kezeljék a különböző problémákat, hanem egymással és velünk is együttműködve. A rendőrök, a gyámügyesek, a családvédők, a szociális munkások és az igazgyöngyösök errefelé valóban egyre jobban segítik egymást. Ha ez így marad, akkor nyugodtan kiszállhatok, nélkülem is működni fog a rendszer.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Olvasói sztorik