Belföld koronavírus

Egy budapesti iskolában elkezdtek tömegesen szűrni, eddig 30 koronavírus-fertőzöttet találtak

21 diáknál és 9 pedagógusnál mutatták ki a koronavírust a Lauder Javne Iskolában. Közösségi finanszírozásban végzik a teszteket. Ez egyrészről felemelő, másrészről igazságtalan is, hiszen ők meg tudják csinálni, amire a legtöbb intézményben nincs lehetőség.

21 gyerek és 9 tanár koronavírustesztje lett pozitív a fővárosi Lauder Javne Iskolában, közölte a 24.hu megkeresésére Horányi Gábor igazgató, aki részletesen beszámolt az intézmény által alkalmazott protokollról is. Az iskola a szülőkkel együttműködésben létrehozta a Vissza az Iskolába alapot, ennek köszönhetően adományokból, közösségi finanszírozásban végeznek PCR-teszteket a gyerekeken és a pedagógusokon.

A tanév kezdete előtt elvitték a gyerekeket kirándulni, majd meghatároztak veszélyeztetettségi szinteket, ami alapján jelentkezni lehetett a szűrésre. 82 embert teszteltek kezdésnek, közülük négynél azonosították a fertőzést.

A tesztelések azóta is folyamatosak, összesen körülbelül kétszáz mintavételnél járunk. Eddig 21 diáknál és 9 tanárnál diagnosztizálták a vírust, illetve hárman vannak az adatbázisban, akik már átestek a betegségen. A gyerekek esetében a tünetek minimálisak, szignifikánsan nem különböznek egy nátha tüneteitől, a tanárok esetében viszont más a helyzet. Bár szerencsére nem szorulnak kórházi ellátásra, életkorukkal arányosan egyre rosszabbul érzik magukat

– magyarázta Horányi Gábor.

Az igazgató arról is tájékoztatott, előbb egy nyolcadikos osztály tagjainál mutatták ki a fertőzést, majd a tesztelésekből kiderült, hogy a gyerekek kétharmada és az osztályfőnök is fertőzött lett, de addigra már önkéntes karanténba vonultak. Szombaton jár le a két hét, ezért csütörtökön ismételten mintát vesznek tőlük, ha az negatív eredményt hoz, hétfőn visszatérhetnek a tantermekbe.

Egy másik esettel kapcsolatban arról beszélt, hogy egy tanár és az első osztályos lánya is fertőzött lett, ezért az osztályt hazaküldték, de mivel mindenkinek negatív lett a tesztje, folytatódhatott a tantermi oktatás.

Horányi Gábor beszélt a „bulizós nagyok” csoportjáról is, ahová a 17-18-19 évesek tartoznak. Köztük is voltak fertőzöttek, de az osztálytársaik nem kapták el a betegséget, így azt feltételezik, hogy a kontaktok már korábban áteshettek rajta.

Tiszteletben kell tartani a szorongást

Az igazgató elmondta, van kidolgozott protokolljuk arra vonatkozóan, milyen eseményekre hogyan reagálnak, az adományok révén pedig létrehoztak egy nagyon gyors szűrési rendszert.

Két szintje van a védekezésnek, a szűrés és a maszkviselés. Ha a szűrés százszázalékos lenne, és el tudnánk érni, hogy fertőzött ne jöjjön iskolába, akkor nem kellene maszkot viselni. Ha a maszk típusú védekezés lenne százszázalékos, akkor nem kéne szűrnie az iskolának. De mivel egyik sem százszázalékos, így egyensúlyt kell kialakítani a kettő között. Ha otthon kellene mindenkinek maradnia, az katasztrófa lenne. A járványügyi szempontok mellett a legfontosabb az, hogy csökkentsük az emberek szorongását, és ebben a közösség jó partner

– mondta. Hozzátette, ha túl sok tanár betegedne meg, vagy túl sok osztály kerülne karanténhelyzetbe, akkor elképzelhető, hogy be kell csukniuk, de ezt szeretnék elkerülni.

Tavasszal a középtagozatban és a gimnáziumban sikerült hatékonyan megoldaniuk az online oktatást, és bár az online forma sikeres volt az elemiben és az óvodában is, ezek a gyerekek nem önállóak, és otthontartásuk elképesztő terhet rakott ez a szülők vállára, így most ezt a két korosztályt próbálják különösen is védeni.

Ennek az iskolának az alapvető vezetésfilozófiája egy decentralizált rendszer, ahol az emberek felelősséget mernek és tudnak vállalni, megvannak a döntési lehetőségeik, és nem egy csúcsvezető határozza meg azt, mi hogy történjen, legfeljebb a kommunikációt irányítja a kollégáival. Tiszteletben kell tartanunk mindenkinek a szorongását és annak a szintjét

– mondta.

A szülőknek küzdeniük kell a tesztekért, a kontaktkutatás lassú, a protokoll átláthatatlan
A diákoknak, a tanároknak, a szülőknek és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sem tiszta, mi alapján járnak el a hatóságok, ha egy iskolában megjelenik a koronavírus. Pedig legalább harminc iskolában megjelent.

Az igazgató arról is beszélt, már most is vannak olyan óráik, amikor a gyerekek bent ülnek a tanteremben, a tanár viszont otthonról, kivetítve tanít, vagy azért, mert életkora miatt veszélyeztetettnek számít, vagy azért, mert fertőzött, de az állapota engedi, hogy oktathasson.

Nagyon közösségépítő, ami itt most zajlik. Egyrészről támogatjuk, segítjük egymást, ami nagyon felemelő, másrészről ugyanakkor igazságtalan is, hiszen mi meg tudjuk csinálni azt, amire a legtöbb helyen nincs lehetőség.

Éjjel-nappali munka

Az iskolaigazgató szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadja azt, amit ő mint helyben lévő vezető javasol, és minden héten tájékoztatja is őket a fejleményekről. Tapasztalata szerint hálásak is ezért.

Ami a hatósági házi karantént illeti, Horányi Gábor úgy fogalmazott, az intézmény fertőzöttjei közül még senkinek az ajtajára nem került ki a piros cédula, pedig időben bejelentették őket. Van olyan kollégájuk, akit nem ők szűrtek, és csak a nyolcadik nap után kapta meg az eredményét.

Mindenesetre ők továbbra is az Emmi protokolljával próbálják összehangolni a sajátjukat. Az iskola most már naponta frissülő járványügyi adatokat közöl a közösség felé.

Kézbe vettük a saját ügyeinket, és ennek köszönhetően kicsit más járványkép tud majd fokozatosan kialakulni. Ez inkább segítség a külső környezetünknek, a hatóságoknak, és abban bízom, hogy támogatni fogják az értelmezhető lépéseinket a jövőben is. Sokaknak éjjel-nappali munkát munkát jelent ez, beleértve engem is, de lassan belejövünk. Nagy energia, de megtérülő energia

– mondta.

Kiemelt kép: Google Maps

Ajánlott videó

Olvasói sztorik