Belföld

Palkovics azt ígérte, tíz év alatt lecserélik elektromosra a városi buszok felét

A következő tíz év alatt a városi buszállomány fele cserélhető le kormányzati és európai uniós források felhasználásával minimális karbonkibocsátású elektromos autóbuszokra – közölte pénteken Zalaegerszegen az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László a megyei jogú városok számára meghirdetett Zöld Busz Program elindítása kapcsán hangsúlyozta: a közlekedés, mint a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó ágazat zöldítése alapvető eleme, hogy teljesüljön a párizsi klímamegállapodásnak megfelelő vállalás, az Európai Unió és így Magyarország is klímasemlegessé váljon 2050-ig.

A magyar kormány határozata alapján 2022-től a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban már csak emissziómentes autóbuszokat lehet üzembe helyezni, ezek beszerzését a kormány anyagilag is támogatja.

A miniszter kifejtette: az EU vállalta, hogy az 1990-es szinthez képest 80-95 százalékkal csökkenti a széndioxid-kibocsátást. Ebben Magyarország kifejezetten jól áll – uniós szinten a kilencedik – azzal, hogy tavaly év végéig 32 százalékkal csökkentette a kibocsátást miközben a gazdaság jelentősen nőtt.

A kormány 10 év alatt 36 milliárd forint támogatást biztosít elektromos meghajtású autóbuszok vásárlására, az eredetileg tervezett 20 százalékos támogatásnál akár nagyobb mértékű hozzájárulással is. A következő európai uniós költségvetési időszakban célzottan is nagyobb összeget kap a közlekedés zöldítése, ami a hazai kormányzati támogatással együtt lehetővé teszi, hogy 10 év alatt a magyar buszállomány felét le lehet cserélni.

A Zöld Busz Programnak az is célja, hogy megerősítsék a magyarországi buszgyártást, szeretnék elérni, hogy a gyártásban elérje vagy meghaladja a 60 százalékot a hazai részarány. Erre minősített buszgyártói kört is létrehoznak, amelynek pályázatára július végéig nyolc hazai és külföldi gyártó jelentkezett – árulta el a miniszter.

Kaderják Péter, az ITM energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára arról számolt be, hogy a nyolc magyar várossal és egy régióval most induló Zöld Busz Programban 800-800 millió forintot biztosítanak Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Békéscsaba, Székesfehérvár, Esztergom, Zalaegerszeg, Nyíregyháza – azaz ellenzéki polgármesterek városaiban sehol –, valamint a Mátrai Hőerőmű térségében a zöldbuszos mintaprojekt elindítására, illetve buszok beszerzésére. Debrecennel a megállapodást már aláírták legalább 12 elektromos busz megvásárlására.

Kaderják Péter közölte: a Zöld Busz Program 2020-21-es forrásaira október 15-én írnak ki 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amellyel elektromos meghajtású buszok beszerzéséhez nyerhetnek támogatást önkormányzatok és a helyi közlekedést biztosító közszolgáltatók.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó mutasd mind

Ha elkészül a koronavírus-vakcina, csak akkor jön majd a neheze

Néhány hónap múlva forgalomba kerülhetnek az első koronavírus-vakcinák, de azokat el is kell juttatni az emberekhez. A feladat összetett, és egyelőre az is kérdés, mennyit tudnak majd rövid idő alatt gyártani az oltóanyagból. Meg persze az is, hogy kinek jut belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.