Belföld

Videók arról, ahogyan vascsövekkel, botokkal, késekkel esik egymásnak két család Érden

Két ember életveszélyes, három súlyos, hét ember pedig könnyebb sérülést szenvedett a csütörtök esti halálos kimenetelű érdi tömegverekedés során – derült ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság péntek délutáni rendkívüli sajtótájékoztatóján. Latorovszky Gábor bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes beszámolója szerint egy Pest megyei és egy Fejér megyei család tagjai estek egymásnak. Több gáz- és riasztófegyverből leadott lövés is eldördült a balhé során, de nem ezek okozták a sérüléseket.

A rendőrségi és a birtokunkba került videókon jól látszik, ahogy kövekkel dobálják, és botokkal, vascsövekkel, ásókkal ütik-verik egymást a két család tagjai. De az is jól kivehető a felvételeken, hogy többen még akkor sem hagyták abba a másik ütlegelését, amikor az már a földön feküdt.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy négy férfi azonnali orvosi ellátásra szorult, miután a rendőrök kiértek a helyszínre. Egy ötven éves férfi azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy  nem lehetett már megmenteni az életét. Összesen 13 személyt vettek őrizetbe a rendőrök a tömegverekedés után, egy 36 éves férfi ellen emberölés, tizenkét ember ellen pedig csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Az őrizetbe vett 13 személy közül mindenki megsérült. Többségük szúrt, vágott, vagy valamilyen zúzódásos sérüléseket szenvedett. A rendőrség kezdeményezte mind a 13 gyanúsított letartóztatását.

Érdi lövöldözés: elfogták az elkövetőket, tizenkét embert vittek kórházba
Egy ötven éves férfi meghalt. 13 főt vettek őrizetbe összesen.
Olvasói sztorik