Belföld

Elmarad a tűzijáték és a Szent István napi ünnepség

A szerdai kormányülésen hozott döntésekről adott tájékoztatást csütörtökön Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. A nagyobb országokban az egyes régiókban, területeken nagyon eltérő lehet a koronavírus-fertőzés mértéke, így a kormány lehetővé tette, hogy az egyes országok besorolását eszerint is módosíthassák a beutazási szabályozás tekintetében. Erre eddig nem került sor, de a jogi lehetőséget megteremtették. A miniszter hozzátette: a védekezés sikeréhez a szabályok fenntartása és betartása szükséges, ilyen például a maszkviselés és az 500 fősnél nagyobb rendezvények tilalma.

Idén elmarad a tűzijáték és a Szent István napi ünnepségek, mivel az eddigi tapasztalatok alapján a járvány nagyobb tömegben jobban terjed – jelentette be Gulyás.

Amennyiben a helyzet úgy hozza, máskor megtartják a tűzijátékot. Idén minden augusztus 20-ai nagy ünnepség elmarad, az egyetlen kivétel a tisztavatás. Kérdésre elmondta: a beszerzett eszközök rendelkezésre állnak, azokat másik időpontban is fel lehet használni. Arról, hogy augusztus 15-e után lehet-e már 500 fősnél nagyobb zenés-táncos rendezvényeket tartani, valószínűleg a július végi kormányülésen döntenek csak az aktuális adatok alapján.

Az ATV kérdésére tisztázódott, hogy miért lehet futballmérkőzéseket tartani, ha nagyobb koncerteket nem. Gulyás Gergely szerint a kettő között van egy nagy különbség: a zenés-táncos rendezvényeken alkoholt fogyasztanak. A miniszter magyarázata szerint a koncerteken még kevésbé tartható a távolságtartás, és a futballmeccseken nem ugrott meg a fertőzések száma az utóbbi egy hónap tapasztalatai alapján. Az Index felvetette, hogy a meccseken is lehet alkoholtartalmú italok árusítani, ha az alkoholtartalom nem éri el az öt százalékot. Megkérdezték, hogy nem lehetne-e olyan koncerteket szervezni, ahol ugyanilyen szabályozás érvényes. A miniszter ezt úgy értelmezte, hogy az Index a meccseken való alkoholfogyasztás korlátozását szorgalmazza.

A kormány segíteni szeretne azokon, akik a szórakoztatóiparban nehéz helyzetbe kerültek, ezzel kapcsolatban felkérték az illetékeseket egy program kidolgozására. Teljes kártalanításról valószínűleg nem lesz lehetőség.

A strandolással kapcsolatban nem terveznek szigorításokat. Strandmérettől függ, hogy elfér-e ott ötszáz ember, de nem terveznek szigorítani.

Mi történik, ha valaki egy zöld országba utazik, ami időközben sárga besorolású lesz? – tette fel a kérdést az RTL Klub, a válasz az, hogy a hazautazáskor érvényes színkód alapján kell eljárni.

Horvátország a legbiztonságosabb, zöld kategóriába került, így a magyarok korlátozás nélkül mehetnek Horvátországba. Gulyás Gergely szerint indokolt a zöld kategória, mert az egymillió főre jutó fertőzések száma lényegesen alacsonyabb, mint a sárga besorolású országoké.

Rövidtávon nem eredményez spórolást az, hogy a Volánbusz tulajdonosi jogköreit átvette a MÁV. Egységesen jól működő struktúrát várnak, felmérik az igényeket, járatszűkítés, de akár járatbővítés is lehetséges. Nem az a cél, hogy kevesebb Volán-járat legyen – mondta Gulyás Gergely.

Ha valakinek megdönthetetlen érvei vannak és az adott intézmény nem szeretne iskolaőrt, fel kell venni a kapcsolatot a Belügyminisztériummal. Gulyás Gergelyt azért kérdezték erről, mert reggeli hírek szerint több intézményt is meglepett, hogy iskolarendőrt rendelnek ki hozzájuk, ők ugyanis ezt nem igénylik.

Olyan intézményekbe is iskolaőröket küldenek, amelyek nem is kértek
Sok iskolát meglepetésként ért, hogy bekerültek a programba.

Gyenge csapatnak is lehet drukkolni

– így kommentálta a miniszter azt, hogy a főváros még nem indította el a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Hozzátette: felújításokra 80 milliárd forint támogatást ad a kormány, erről még az előző fővárosi vezetéssel állapodtak meg, ezt továbbra is érvényesnek tartják.

Az Index kérdezte meg, hogy a kormány álláspontja szerint fel kellene-e oldani a Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügyében elvégzett bizottsági munka dokumentumainak titkosítását. Gulyás elmondta: általánosságban támogatják az adatnyilvánosságot, de az Országgyűlés a kormány felett áll.

A kormány ősszel fogja a meghatározni a rozsdaövezeteket, ehhez az önkormányzatokkal egyeztetni kell. Elsősorban állami ingatlanokra fókuszálnak, de hosszútávon nem kizárt a magánterületek bevonása sem.

Nagyot kaszálhatnak a NER-lovagok a fővárosi rozsdaövezeteken
Óriási lehetőség a rozsdaövezeteknek az 5 százalékos lakás-áfa.

Szóba került a rendkívül drágán megvásárolt lélegeztetőgépek ügye is. Gulyás Gergely szerint tavasszal az ár másodlagos szempont volt. Olyan extrém helyzetek alakultak ki, mint például amikor már a repülőről akartak leszedni lélegeztetőgépeket vagy éppen fizikailag kellett megvédeni az eszközöket. Magyarországnak 8-10 ezer lélegeztetőgépre van szükség a legrosszabb forgatókönyv szerint.

Hagyományos, rendes iskolakezdéssel számolunk, jelentette ki Gulyás Gergely, aki szerint ez végleges döntésnek tekinthető. Természetesen amennyiben változik a járványügyi helyzet, átgondolják a kérdést.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik