Belföld

Badacsonyban a járvány alatt megcsinálták a strandbüfé-monopóliumot

A badacsonytomaji alpolgármester azt állítja, semmi köze sincs ahhoz, hogy az a cég, amelyből pár hónappal korábban kilépett, megszerezte a városi strand önkormányzati tulajdonú vendéglátóhelyeit. Az biztos, hogy kiírták, átírták, visszavonták a pályázatot, mígnem végül eredményt hirdettek.

Hartai Béla 2019 őszén lett az újraválasztott Krisztin N. László polgármester mellett Badacsonytomaj alpolgármestere. Az önkormányzati választás után – a feladatköri leírása alapján – Hartai felügyelete alá került a város tulajdonában lévő ingatlanokat (köztük a strandüzleteket) kezelő Badacsonytomaj Városüzemeltető Nonprofit Kft.

Önkormányzati tulajdonban három üzlethelyiség van a strandon, amelyekhez egy 250 négyzetméteres szabadtéri teraszrész is tartozik. A kormány már több milliárddal támogatta a települést, a helyiek reménye szerint újabb források is érkezhetnek a Balaton-partra. Erről még nem tudni konkrétumot, az azonban biztos, hogy a mostani pályázatnál rögzítették azt: a helyiségek bérlőjének „tűrnie kell”, ha az önkormányzat úgy dönt, hogy átépíti az ingatlanokat.

Az üzletek közül kettőt több mint 23 éven át vitt a Tóth család vállalkozása, a harmadik üzemeltetésébe Hartai Béla egy helyi üzlettársával szállt be. A szerződések azonban a tavalyi szezonnal lejártak, így a városüzemeltető cégnek meg kellett újítani a bérleti jogviszonyt.

Ennek január és május között nem kevesebb mint háromszor futottak neki,  újabb és újabb módosított pályázatokat írtak ki. A Tóth család szerint lényegében addig csavargatták az indulási feltételeket, amíg az üzemeltetőknek világossá nem vált, hogy nem érdemes próbálkozniuk. Mint mondták, kitúrták őket, csakhogy jó ideig nem tudták elhinni, hogy a végén az alpolgármester volt cége lesz úgyis a győztes. Tóth János a 24.hu-nak azt mondta:

Annyira görcsösen dolgoztak a pályázati feltételek alakításán, hogy aztán egy sor eljárási hibát is elkövettek.

Azt már a pályázati kiírás eldöntötte, hogy – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem külön-külön hirdetik meg az üzleteket, hanem egyetlen jelentkezőnek adják oda mindhárom ingatlant. A képviselő-testület januári ülésén részletes vita bontakozott ki a pályázati feltételekről, a felvétel alapján a résztvevőknek és a jegyzőnek sem volt minden pillanatban egyértelmű, hogy éppen melyik kitételt hogyan módosítanák. Az biztos, hogy az alpolgármester amellett érvelt: egy év helyben működés szerepeljen a feltételek között. A Mejlinger és Társa Kft., amelyből Hartai 2019. október 10-én szállt ki, akkor még csak egy évet tudott felmutatni. Az emellett bevezetett egyéb kritériumokkal végül annyira leszűkítették a jelentkezési kondíciókat, hogy végül csupán az a két cég jelentkezett, amely korábban is a strandon működött.

Hartai Béla és Krisztin N. László Fotó: Youtube

A nagy igyekezet ellenére az első pályázat gyorsan megbukott, február 19-én visszavonták, a második kiírásban viszont benne maradt egy olyan feltétel, amely kizárta volna az Mejlinger Kft.-t. Öt évre visszamenőleg kérték bizonyítani az egyik tevékenységi kör meglétét, de fél évtizeddel korábban a cég még nem is létezett. Végül módosították a pályázatot. A versenyben akkor Tóthék nyertek.

Tóth János elmondta, hogy 72 oldalas pályázattal kellett bejelentkezni a büfékért, de még a tenderbontás napján is megpróbálták kiütni a versenyből a cégüket azzal, hogy nem az „elvárt” hivatal adta ki a nullás adóigazolásukat, hanem egy másik. Feszült viták után végül mégis nyertesként mehettek haza. Csakhogy a szerződést nem írhatták alá, mert az nem volt kész. Az önkormányzati cég az aláírásra biztosított két hét utolsó napján küldte el a megállapodás-tervezetet, amely azonban több ponton lényegesen eltért a pályázati kiírásban szerepeltetett feltételektől.

Bár Tóthék a városgazdálkodásnak, Krisztin polgármesternek, Hartai Bélának és az önkormányzati képviselőknek is jelezték, hogy a vitás kérdések rendezése mellett szándékukban áll megállapodni, érdemi válasz helyett a városüzemeltető cég a járványhelyzetre hivatkozva április 24-én megsemmisítette a pályázatot.

Újabb pályázatot írtak ki, és ezúttal olyan frissen megalkotott indulási feltételt illesztettek a kiírásba, amely kizárt volna minden olyan céget a részvételből, amelyet az elmúlt három évben badacsonytomaji önkormányzati pályázaton nyertesként hirdettek ki, de nem kötötte meg a szerződést. Bár ez a feltétel de facto kizárta Tóthékat a versenyből, ügyvédjük levelére végül – állításuk szerint – szóban közölték a pályázat felelősei, hogy a kitételt nem veszik majd figyelembe az eljárás során. Tóthék azonban ekkor már úgy érezték, hogy nem éri meg az erőlködés, mint mesélik, gyomorideggel mentek a tenderbontásra, aztán fel is adták. A Mejlinger Kft. megkapta a három üzlethelyiséget, de a korábbi pályázatoktól elérően a cég a koronavírusra hivatkozva kedvezményeket is kapott: 2020-ra csökkentett bérleti díjat kell fizetnie, és az idén a háromból csak egy üzletet kell nyitva tartania.

A pályázattal kapcsolatban megkerestük Hartai Béla alpolgármestert, aki kijelentette, nincs köze a Mejlinger Kft. győzelméhez, hiszen ő már az önkormányzati választás előtt kilépett a cégből. (A kilépést az Opten adatai szerint három nappal a tavaly október 13-án lezajlott választás előtt jegyezték be.)

Tőlem az összes badacsonytomaji cég egyenlő távolságra van, valamennyit egyformán támogatom

– mondta az alpolgármester, aki szerint az eljárás teljesen nyílt volt, bárki, bármelyik cég jelentkezhetett. A rövid telefonbeszélgetésben Hartai azt is állította, hogy a konkurens cég saját hibájából vesztette el a nyertes pályázatát, mert nem írta alá a szerződést, és nem fizette ki a bérleti díjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik