Belföld

Miniszteri tanácsadó: Aki hamarabb akar meghalni, az ne a társadalom rovására tegye

A Hír TV-n futó Bayer Show vendége volt Dr. Kollár Lajos érsebész professzor, Kásler Miklós főtanácsadója. A beszélgetésben természetesen szóba került a koronavírus magyarországi kezelése, illetve a terjedést akadályozó intézkedések. Kollár az esetlegesen várható második fertőzési hullámmal kapcsolatban úgy fogalmazott:

Úgy gondolom, hogy a második hullámról korai beszélni, nem tudjuk, hogy lesz, nem lesz, nincsenek rá adataink. Én, amikor zajlott igazán a járvány, akkor is azt mondtam, hogy csak arról beszéljünk, amiről bizonyítékaink vannak. Számokról tudunk, fertőzési számokról, Magyarországon és külföldön. Én azt gondolom, hogy az első hullámnak lesznek még ilyen kis „spike”-jai, ilyen sporadikus fellángolásai. Ezt látjuk egyébként a környező országokban és sajnos Magyarországon is.

A szakember arról is beszélt, hogy komolyan kell venni a népegészségügyi intézkedéseket, foglalkozni kell a táplálkozás és a mozgás egyensúlyával. Elmondta: nem azzal van a gond, ha a magyar ember szalonnát eszik, inkább ezt fogyasszák az emberek, mint a gyorséttermi fogásokat.

Bayer Zsolt a táplálkozás és a mozgás fontosságának apropóján kiért az egyéni felelősség kérdésére, ennek kapcsán a szakorvos elmondta: az Emmi későbbi, az egészségügy strukturális átalakítását célzó tervei között már felmerült ennek nagyobb hangsúlyozása. Sőt, a főtanácsadó tovább ment:

El kell rendelni a kötelező szűrővizsgálatokat

— mondta, hozzátéve: aki nem hajlandó ezeken részt venni, az a személy vagy munkáltatója fizessen magasabb társadalombiztosítási járulékot.

Az ember dönthet úgy, hogy meg akar halni vagy korábban akar meghalni, de azt ne a társadalomnak a rovására tegye

— fogalmazott Kásler Miklós tanácsadója.

A beszélgetés 21:19-től kezdődik:

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik