Belföld

Vona Gábor: Nyilván láttam, de félrenéztem

Nagyinterjút adott az Alfahírnek Vona Gábor, aki a NER 10 éves fennállása kapcsán többek között egykori pártjáról, összegyurcsányozásról és Orbán Viktorról is értekezik.  Elmondta azt is, miért nem szeretne miniszterelnök-jelölt lenni. 

Nagyinterjút adott az Alfahírnek Vona Gábor, aki a NER 10 éves fennállása kapcsán többek között egykori pártjáról, összegyurcsányozásról,  Orbán Viktorról és Gyurcsány Ferencről is értekezik.

A Jobbik korábbi elnöke a párt alakulásáról azt mondta, 2002-ben „világmegváltó vággyal” és „fiatalkori radikalimussal” voltak tele, a 2006-os események aztán elindították a pártot „egy kemény, radikális irányba, amit aztán a korabeli sajtó felnagyított”. Elismerte azonban, hogy valóban érkeztek olyan személyek is, akiket nem fogadtak örömmel, de el sem küldték őket. Ez hiba volt, később nagyon sok magyarázkodásra kényszerített minket – tette hozzá.

Nyilván láttam, értettem, hogy mi történik, de egyrészt félrenéztem, ami nyilván az én felelősségem, másrészt azokban az években, 2006 után a generációm nagy része amúgy is radikalizálódott Gyurcsány Ferenc kormányával szemben

– fogalmazott Vona.

Összegyurcsányozták

Kifejtette azt is, milyen politikusnak tartja Orbán Viktort, akit hatalomtechnikusként jellemez:

Az államférfi reálisan látja a társadalmi állapotokat, és megpróbál azokon változtatni, javítani, emelni. A hatalomtechnikus, amilyen Orbán Viktor is lett, ugyanígy kezdi, fölméri a társadalom realitásait, de a következményekkel, a jövővel, a társadalmi karakterre gyakorolt hatásokkal már nem foglalkozik, csak gátlástalanul kiszolgálja azokat. És ezzel biztosítja a hatalmat. Az államférfi politikája a közösségről szól, a hatalomtechnikus politikája saját magáról.

Vona szerint a második legnagyobb hatalomtechnikus Gyurcsány Ferenc, ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy:

2018-ban nem az exkormányfőt támadták azzal, hogy összefogott velem, hanem engem gyurcsányoztak össze. Arra én sem gondoltam, hogy 2020-ban ennyire erős lehet.

El kell ismerni, hogy ő a második legjobb hatalomtechnikus Magyarországon – tette hozzá. Szerinte Gyurcsány addig lesz, amíg Orbán, és fordítva, „a kettőt csomagban lehet megtartani és elküldeni”.

Vona Gábor felhozta Szegedi Csanád ügyét is, ami – mint fogalmazott – elborzasztotta.

Jó barátom volt, és ami vele kapcsolatban történt a párt egy részének irányából, elgondolkodtatott; mit is nevelünk mi valójában?

Majd hozzátette azt is, hogy „mindenféle híresztelés ellenére, sem én, sem a párt, kollektív értelemben, soha nem volt antiszemita”.

Szegedi Csanád: Jártál te gázkamrában?
A Jobbik habzó szájú alelnöke volt, ám három éve kiderült zsidó származása, s repült. Most kipában mesél arról, hogyan lehet pénzt csinálni a magyarságbizniszben. Turul hátán a zsinagógába. Ennél nincs abszurdabb. Nagyinterjú.

A Szegedi Csanád-ügy kapcsán Vona elmesélte, hogy a Jobbik jelenlegi elnöke, Jakab Péter akkoriban felkereste őt, és elmondta, hogy ő is zsidó származású, mint Csanád.

Kérdezte, hogy most mi legyen. Megnyugtattam, hogy folytassa a munkáját, mert nagyon értékes ember.

Elolvad a frakció, a távozók leszámolást emlegetnek: mi folyik a Jobbikban?
Újabb három országgyűlési képviselő lépett ki a Jobbikból, így kilencre nőtt a frakciót maguk mögött hagyók száma. A távozók súlyos szavakat vágtak Jakab Péter elnök fejéhez. A párton belüli mozgások mögött ideológiai és hatalmi okok is vannak, a többség ugyanis már a 2022 utáni időkre készül.

Nem lenne miniszterelnök-jelölt

Vona Gábor az interjúban kategorikus kijelentette, hogy ha fölkérnék, akkor sem vállalná el a miniszterelnök-jelöltséget. Szerinte erre jelenleg két jelölt tűnik esélyesnek: Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter.

Arra a kérdésre, hogy egy előválasztáson sem venne-e részt, a Jobbik korábbi elnöke azt válaszolta:

A veszettek viadalába nem szeretnék bekapcsolódni. Nem is lenne elegáns ez most tőlem. Olyan harc élére állni, aminek a megvívásában nem vettem már részt. Nem az én küzdelmem ez most.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik