Belföld

Az állami reklámpénzek 84 százaléka NER-cégekhez talál utat

A koronavírus a hirdetési piacon is pusztított: listaáron számítva a magyar médiapiac reklámbevételei 6,9 százalékkal csökkentek, de amíg a piaci költések ennél sokkal jobban, 7,4 százalékkal estek vissza, közben az államiak még nőttek is 11,6 százalékkal – írja a G7.hu a Kantar Hungary első öt hónapra vonatkozó számai alapján.

Az állam a hazai reklámpiacon meghatározó szereplő: 2019 első öt hónapjában a hirdetési költések 26, 2020-ban már 32 százalékát a kormány és az állami cégek, szervezetek költötték el. (A hazai cégeknél elköltött összegekről van szó.)

Az állam lépett be egyre inkább a magánvállalatok helyére.  A reklámpiaci visszaesés miatt elmaradó bevételek harmadát pótolta az állami hirdetések megugrása.

Az állami költések jelentős része a NER-, azaz kormányközeli tulajdonban lévő vállalatokhoz jutott. 2019 első öt hónapjában még csak a kiadások 66, idén már 84 százaléka került ilyen médiafelületekhez.

„Ebben szerepe lehet például olyan kampányoknak, mint például amit a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara indított idén. Listaáron egymilliárd forintot költöttek a TV2-csoportnál – más médiafelületen nem jelentek meg ezek a reklámok” – írja a G7.hu.

Kiemelt kép: Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik