Belföld

Uniós pénzből építenek luxus rehabilitációs központot a balatoni golfklubban

1,7 milliárd forint állami támogatással épül a hotel, ahová élsportolókat és magas jövedelmű vendégeket várnak, a rehabilitációs központ 1,5 milliárd forint uniós pénzt is kapott.

Vagács András, a balatonudvari Balaton Golf Club tulajdonosa az 1,7 milliárdos állami támogatás mellé uniós pénzt is felmarkolt cégével az ötcsillagos Royal Golf Hotel megvalósításához. Utóbbit mindössze egy apró, a lenti képünkön a jobb alsó sarokban látható tábla jelzi, e szerint az X. Center Irodaház Kft. 1,5 milliárd forintot igényelt egy szállodai színvonalú „Post-Operatív Rehabilitációs Központ” megépítésére.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Az uniós projekt összefoglalója alapján egy olyan ötcsillagos hotel kialakítását tervezik Udvariban

ahol élsportolók és magas jövedelemmel rendelkező magányszemélyek sérülés és műtét utáni rehabilitációja, elsősorban golf és egyéb sportolási lehetőségek, valamint wellness szolgáltatások érhetők el egy helyen, luxus körülmények között.

A balatonudvari golfpályát 2017-ben vásárolta meg Vagács cége, a Vaperty Investment Zrt. 390 millió forintért, majd két évvel később az X. Center Irodaház Kft. a vételár több mint négyszeresét, 1,7 milliárd forint állami támogatást kapott egy ötcsillagos szálloda megépítésére, ehhez jött hozzá az uniós támogatás.

Honnan jön az uniós pénz?

A gazdaságfejlesztési opeartív program „intelligens szakosodási tőkeprogramjából” érkezik a támogatás az X. Center Kft.-be, tőkeágon, a tulajdonostárs közvetítésével: tavaly októberben jegyezték be a cég tulajdonosának a Finatech II Kockázati Tőkealapot, ez hozza magával az uniós forrást. Az alap felett a Finatech Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. diszponál, ennek dolga, hogy ígéretes hozammal kecsegtető kis és közepes vállalkozásokat hajtson fel, és helyezze ki ezekbe a közpénzt. A tőkeprogram honlapja szerint 2-7 évre tervezik a beszállást, arra nézve nincs kapaszkodó, mekkora hozamot várnak el a visszavásárlás időpontjában. A megcélzott iparágak között található a leírás szerint az „egészséges társadalom és jólét”, erre húzták fel a rekreációs központ tervét.

A Balaton északi partján, Balatonudvari és Örvényes között fekvő golfpálya igazi közpénznyelő vállalkozás. A 2000-es évek közepén fejlesztett komplexum az akkori tudósítások szerint 1,3 milliárd forintos beruházással készült el, és csaknem 300 millió forint állami támogatáshoz jutott a Széchenyi-terv keretében, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. pedig egymilliárd forintnyi euróalapú hitellel finanszírozta. Ebből a pénzből nem sokat láthatott viszont az állam: 2016-ban legalábbis kamatokkal együtt megközelítőleg 1,5 milliárd forint tartozásról tudott a HVG, és ennek ötödéért kelt el végül a vagyon a felszámolás során. A kormány 2015 nyarán stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a tulajdonost, a Royal Balaton Golf & Yacht Zrt.-t, amely ekkor már felszámolás alatt állt.

A golfkomplexum uniós támogatására rákérdeztünk a forrást biztosító Finatech II Kockázati Tőkealapnál. Arra voltunk kíváncsiak:

  • milyen szolgáltatások lesznek a rehabilitációs központban?
  • Hogyan kapcsolódik ez a szolgáltatás a golfhoz és a Kisfaludy-program támogatásával megvalósuló hotelépítéshez?
  • Ki lesz a rehabilitációs központ vezetője?

A Finatech néhány napos gondolkozás után úgy döntött, hogy nem nyilatkozik az uniós pénz felhasználásáról. Kerestük a Balaton Golf Clubot is, sikerült Tringer László elnököt elérnünk, de a beszélgetésünk rövid lett.

24.hu? Jaj, az nem

– mondta, majd letette a telefont.

Tringer Füred Golf Kft.-je egyébként júniusban 6,7 millió forint uniós pénzt nyert földmunkagép beszerzésére. A céget 2018-ban alapította, és még abban az évben át is vette az udvari golfpálya üzemeltetését.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Minden szál Szivekhez vezet

Tringer László mesteredző 2013-ban érdemkeresztet kapott, jelenleg a Magyar Golf Szövetség elnökségi tagja. Annak a szövetségnek, amelynek 2017-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatója, Szivek Norbert lett az elnöke. Szivek megbízását követően Vagács pár hónappal később tulajdonosa lett az udvari golfkoplexumnak, mégpedig egy olyan üres céggel, amelynek tevékenységi köre a vagyonkezelés, jegyzett tőkéje pedig akkor ötmillió forint volt.

 

Szivek már korábbról köthető Vagácshoz, aki az állam fővagyonkezelőjének ingatlanjaival foglalkozó cég portfóliójában is feltűnt. Az alapkezelő Finatech Capital igazgatósági elnöke is összehozható Szivekkel: Kornis Gábor igazgatósági tag az Editus Befektetési Alapkezelő Zrt.-ben, amely a Lexan Holding érdekeltsége. Utóbbit személyi szálakon Szivek Norberthez szokták kötni. A Finatech Capital tulajdonosa a nagy-britanniai lakcímmel bejegyzett Bende-Nagy János, akiről érdemi információt nem találni az interneten.

Elmaradt a környezeti hatásvizsgálat

A szállodaépítés miatt a tulajdonos kérésére változtatni kellett a helyi építési szabályokon, miután a hotelt olyan helyre álmodták meg, amely különleges nyersanyaglelőhely, rekultiválandó bányaterület építési övezetbe tartozott, és amelyen így épületet nem lehetett létesíteni. A módosítás nem ment simán. Ahogy közérdekű adatigénylésünkből kiderült, a veszprémi járási hivatal természetvédelmi főosztálya ugyanis környezeti vizsgálat lefolytatását szorgalmazta, különös figyelemmel a tervezett beépítettség és építménymagasság tájképre gyakorolt hatására.

Szabó László polgármester viszont ezzel nem értett egyet, és az osztályvezetőnek egy kormányrendeletre hivatkozva azt válaszolta, „a jelenlegi, részterületre készülő módosítás esetében eseti meghatározás alapján dönthető el a környezeti értékelés szükségszerűsége”. Az utolsó szó végül Németh Zsolt állami főépítészé volt, aki azt írta, a tervezett módosítás várható hatása nem jelentős, ezért a településrendezési tervek módosítása során környezeti vizsgálat lefolytatása nem szükséges. A volt kőbánya területe így településközponti vegyes terület lesz, 70 százalékos beépítettséggel és 12 méteres épületmagassággal. A golfpálya területéből pedig kialakítanak egy magánutat, és egy 3000 négyzetméteres parkoló is tervben van. A pénzt begyűjtötték, lassan az építkezés is megkezdődhet.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik