Belföld

Rogánnak majdnem kilencszer akkora volt a jövedelme, mint Orbánnak

Nagyon eltolódtak a jövedelemarányok a miniszterelnök és beosztottai között: a kormányfő és miniszterei között Orbán Viktor volt a második legrosszabbul kereső munkavállaló.

2019-ben csupán Varga Judit igazságügyi miniszternek volt kisebb az éves adóalapja a miniszterelnökénél, pedig néhány napja derült ki, hogy idén még 50 forinttal csökkentik is Orbán Viktor fizetését. A kisebb bérszámfejtési korrekció miatt a miniszterelnöknek bruttó 1 millió 507 ezer 400 forintról 1 millió 507 ezer 350 forintra változott a havi fizetése.

A kormany.hu a hétvégén adta közre a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok 2019-re vonatkozó főbb adóbevallási adatait.

A nyilvánosságra hozott számok szerint a miniszterelnöknek 26,5 millió forint volt az összevont adóalapja.

Nagyon elhúzott viszont főnöke mellett a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője. Rogán Antalnak 232,4 millió forint bevétel után kellett személyi jövedelemadót fizetnie. Az adatlapon nem részletezték, hogy milyen forrásból és milyen arányokkal jött össze ez az összeg. Mint ismert, az elmúlt években a feltalálói jogdíjakból jutott komoly bevételhez a miniszter. Rogán a 2017-es évre még csupán 41 millió adóköteles jövedelmet vallott be az adóhatóságnak, de mostanra nagyon kilőtt a politikai felső vezetők közül, és majd kilencszer körözte le Orbán Viktort.

A kormány jól keresői között dobogós helyre került még Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, akinek 71,7 milliós, és Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, akinek 63,5 milliós adóalap gyűlt össze.

A kormány további tagjainak adóalapja 2019-ben:

Nagy István agrárminiszter: 35,7 millió,

Gulyás Gergely Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: 35,5 millió,

Szijjártó Péter külkereskedelmi és külügyi miniszter: 35 millió,

Varga Mihály pénzügyminiszter: 35 millió,

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes: 34,7 millió,

Palkovics László, ITM: 32,8 millió,

Kásler Miklós, Emmi: 27,9 millió,

Pintér Sándor belügyminiszter: 23,3 plusz 6,9 millió,

Varga Judit igazságügyi miniszter: 20,3 millió.

Kiemelt kép: Soós Lajos /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik