Belföld

Hunvald idején indított ingatlanbizniszt fejezett be a Fidesz a VII. kerületben, Czeglédyék feljelentést tettek

  • Hűtlen kezelés gyanújával folytat nyomozást a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztálya egy VII. kerületi ingatlanegyüttes eladása miatt.
  • A bulinegyed közepén lévő épület a Táncművészeti Egyetem oktatóhelye volt, és már Hunvald György polgármestersége idején megindult körülötte a kavarás, de végül csak 2018-ban, a fideszes vezetés idején adta el az önkormányzat 304 millió forintért, nagyjából harmadáron.
  • Az ügyben az új, ellenzéki vezetésű hivatal által megbízott Czeglédy Csaba ügyvédi irodája tett feljelentést.
  • Czeglédy önkormányzati szerződése az ellenzéki oldalon is politikai vitákat gerjesztett, Bajkai István volt fideszes alpolgármester pedig felháborítónak nevezte a veszélyhelyzet idején adott megbízást. Igaz, a feljelentés is főleg Bajkai szerepét firtatja.

Helyreigazítás

A 2020. június 2. napján „Hunvald idején indított ingatlanbizniszt fejezett be a Fidesz a VII. kerületben, Czeglédyék feljelentést tettek” címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy dr. Bajkai István felperes mint alpolgármester vezényletével kerültek értékesítésre a tárgybeli ingatlanok a becsült 1 milliárd 40 millió forintos forgalmi érték helyett mindössze 304 millió forintért. A valóság ezzel szemben az, hogy dr. Bajkai István felperes sem az értékesítés előkészítésében, sem a tényleges eladásban nem vett részt.

Az Állami Balett Intézet, a Táncművészeti Egyetem jogelődje az 1970-es években költözött a Kazinczy utcába: a fővárosi tanács a balettoktatás számára építtetett könnyűszerkezetes házat az akkoriban még csendes mellékutcában. Néhány évtizeddel később az intézményt körbenőtte a bulinegyed, a szomszédságban sorban nyíltak a kocsmák, éttermek és szálláshelyek, ezért roppant értékessé vált a terület.

Annyira értékessé, hogy hamarosan meg is született a terv, hogyan lehetne felszabadítani az erzsébetvárosi önkormányzat tulajdonában lévő telket valamilyen lukratív üzleti felhasználás érdekében. 2007-ben létrehoztak egy olyan jogi konstrukciót, amely lehetővé tette volna a Hunvald György szocialista polgármester által irányított önkormányzat számára, hogy egy kiválasztott céggel közösen pénzzé tegyék a Kazinczy utca 40-46. szám alatti ingatlant.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Két dolog azonban közbejött, a hivatali vesztegetéssel, visszaéléssel, hűtlen kezeléssel és csalással gyanúsított Hunvaldot 2009-ben előzetes letartoztatásba helyezték a kerületi ingatlanügyek miatt, majd 2010-ben Erzsébetvárosban is a Fidesz került hatalomra. A kormánypárti vezetés egészen 2018-ig akadályozta a Hunvaldéktól örökölt ügylet befejezését, két éve azonban fordult a széljárás. Annak ellenére, hogy a partnercég, a H.L. Projekt Kft. az eltelt időszakban jóformán semmit sem teljesített a 2007-es alapmegállapodás rá eső feltételeiből, mégis megtörtént az értékesítés. Noha a testület 2017. májusi határozatában Bajkai István akkori alpolgármestert hatalmazta fel az értékesítésről szóló tárgyalásokra, az eladás 2018 novemberében történt meg, amikor Bajkai már országgyűlési képviselő volt, így önkormányzati megbízatásairól lemondott.

Leegyszerűsítve az történt, hogy az önkormányzat a partnercég szerződéssértő magatartása ellenére sem szállt ki a számára így inkább csak hátrányt jelentő megállapodásból, és végül

az ingatlanegyüttesért a becsült 1 milliárd 40 millió forintos forgalmi érték helyett kevesebb mint 30 százalék, mindössze 304 millió forint folyt be az önkormányzat kasszájába.

2019-ben az önkormányzati választás után ellenzéki irányítás alá került a kerület: Niedermüller Péter DK-s polgármester kezdeményezte a tranzakció átvilágítását. Az egy évtizeden át húzódó bonyolult ügylet iratanyagát Czeglédy Csaba ügyvédi irodája szedte össze. Czeglédyék több ezer oldalnyi dokumentum átvizsgálása után áprilisban rendőrségi feljelentést tettek bűnszövetségben elkövetett csalás, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával.

A 24.hu információja szerint a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztálya elrendelte nyomozást, majd országgyűlési képviselő érintettségére hivatkozva megpróbálta áttenni az ügyet a nyomozó főügyészségre. A hatóságok lapunknak küldött válaszaiból azonban kiderült, hogy a nyomozás a rendőrség kezében maradt, de ennek okáról nem adtak információt. A rendőrség szűkszavú tájékoztatója szerint jelenleg hűtlen kezelés gyanújával folyik a vizsgálat.

A szindikátus

A piacon könnyen értékesíthető önkormányzati területet a táncosok használták, ezért az az ötlet született, hogy elköltöztetik a balettoktatást. Hunvaldék 2007-ben szindikátusi szerződést kötöttek a H.L. Projekt Kft.-vel a Kazinczy utcai, valamint a Keleti pályaudvartól nem messze található Péterfy Sándor utca 34. szám alatti ingatlanok közös hasznosítására. Közösen hozták létre a Kazinczy utcai Projekt Kft.-t (KUP) is, amelybe az önkormányzat apportálta az ingatanokat, a H.L. Projekt pedig vállalta, hogy saját, 279 milliós betétje terhére a Péterfy utcában felhúz egy olyan épületet, amely megfelel a táncoktatás céljainak. A KUP irányítása a H.L. Projekt kezébe került, az önkormányzat a megállapodás szerint – annak ellenére, hogy az ingatlanokat ő apportálta – csak 49,2 százalékos üzletrészt kapott.

A H.L. Projekt Kft. a feljelentés szerint többször súlyos szerződésszegést követett el, és soha nem kezdett bele az építkezésbe. A Péterfy utcában lévő építési telek a mai napig üresen áll. 2018-ban aztán az alapkoncepció el is lehetetlenült, mert a Táncművészeti Egyetem elköltözött a Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézet új, az állami pénzből Zuglóban felépített campusára.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Nem álltak el az üzlettől

A szerződés felülvizsgálatának és az ingatlanapport visszaszerzésének gondolata többször előkerült az önkormányzatban, de a próbálkozások elhaltak. A Niedermüller által indított átvilágítás során több olyan, az önkormányzati vezetők számára készített irat előkerült, amelyek az taglalták, hogy a partnercég, a H.L. Projekt átejtette az önkormányzatot, valószínűleg az ingatlanapportot ellentételező pénzt sem fizette be a közös vállalkozás számlájára, és valójában nem is tervezte komolyan, hogy felépíti a táncoktatás új helyszínét.

A belső vizsgálat megállapítása alapján 2018-ban Bajkai alpolgármesternek is elküldték azt az önkormányzat által rendelt ügyvédi előkészítő anyagot, amely leszögezte, hogy a H.L. Projekttel kötött szindikátusi szerződés jogi szempontból okafogyottá vált, mert az eredeti cél, a balettoktatás kiköltöztetése más forrásból megvalósult. Az önkormányzat mindezek ellenére felhatalmazást adott Bajkai Istvánnak, hogy készítse elő a KUP-ban lévő üzletrész, azaz az ingatlanok értékesítését. Czeglédyék azt állítják, hogy az önkormányzat irattárában egy olyan, Bajkai nevén elhelyezett aktára is rábukkantak, amely a KUP-ra vonatkozó, de nem iktatott iratokat tartalmazott. Innen került elő egy ismert ingatlanvállalkozás vételi ajánlata is, amely 20 százalékkal magasabb árat tartalmazott, mint a végigvitt szindikátusi megállapodás alapján kapott összeg.

A feljelentés szerint az önkormányzat vezetése a képviselő-testület elől is eltitkolta, illetve elferdítette az ügyre vonatkozó információkat. Az akkori ellenzéki tagok szerint ők azt a tájékoztatást kapták, hogy a KUP egy halott cég, ami csak viszi a pénzt, ezért jobb megszabadulni tőle.

400 milliós lelépési pénz a táncosoknak

A KUP többségi tulajdonát birtokló magáncég természetesen nem állt el a bulinegyedben lévő telek megszerzésétől, újra és újra jelezte, hogy a helyzet megoldását az ingatlanok megvásárlásában látja. 2018-ban ugyanakkor azt is közölte, hogy az állami forrásból új otthonra találó Táncművészeti Egyetem 400 millió forintos lelépési pénzt kér, hogy lemondjon minden követeléséről, ami a régi ingatlannal kapcsolatban felmerülhet.

A követelés elismeréséről szóló megállapodást a közös cég nevében 2018 nyarán alá is írták, pedig pontosan nem volt tisztázva, hogy mi az összeg jogalapja, és hogyan számították ki. Bár a Táncművészeti Egyetem kancellárja az önkormányzatnak küldött válaszában azt írta, hogy a pénzt kifizették, a cég könyveléséből erre nem került elő bizonyíték. A feljelentés alapján a 400 milliós követelés arra szolgálhatott, hogy a kiadási oldalon csökkentse a KUP értékét, vagyis azt beszámítva a vevőnek kevesebbet kelljen fizetnie az önkormányzati üzletrész megvásárlásánál.

Az Opten adatai szerint a KUP Kft.-t a 2018-as adásvétel nyélbe ütése után röviddel továbbadta a H.L. Projekt. 2019 nyarán egy olyan ingatlancég vette meg, amelynek egy Svédországban bejelentett cég a közvetett tulajdonosa.

A VII. kerületi önkormányzat tavaly novemberben kötött szerződést Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával. Czeglédy ellen évekig folyt büntetőügy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt, 2017 nyarától az ügyvéd másfél éven át előzetes letartóztatásban volt. Miután azonban a Demokratikus Koalíció szimbolikus helyen szerepeltette az európai parlamenti választási listáján, mentelmi jog illette meg, ezért felfüggesztették a vele szembeni eljárást.

Az erzsébetvárosi megbízás miatt a Fidesz élesen támadta a kerület vezetését, az Orbán család egykori ügyvédjeként is ismert Bajkai István az Origónak nyilatkozva azt mondta, felháborító, hogy a DK-s polgármester a veszélyhelyzet idején, a képviselő-testületről átruházott hatáskörben adott nagy értékű megbízást az ügyvédi irodának. A 29 millió forintos megállapodásról szóló dokumentumot a fővárosi kormányhivatal is vizsgálja.

Megkerestük Bajkai Istvánt, hogy megtudjuk, miért döntöttek a 2007-es szindikátusi szerződés fenntartása mellett, és hogy továbbra is jó üzletnek tartja-e az ingatlan értékesítését, választ azonban nem kaptunk.

Helyesbítés

Cikkünk első verziójában helytelenül írtuk azt, hogy a kerületi vezetés Bajkai István alpolgármester vezényletével hozta tető alá az értékesítést, mivel az eladáskor Bajkai már országgyűlési képviselő volt. A projekttel összefüggésben a kerületi képviselő-testület 2017-es határozatában Bajkait a céges „üzletrész értékesítésére vonatkozó tárgyalások lefolytatására” hatalmazta föl.

Kiemelt kép: Kazinczy utca 40-46. A Magyar Táncművészeti Egyetem régi épülete. Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik