Belföld

Török Gábor: A Fideszen belül is erősödik a feszültség

Hosszú videointerjút adott a 444-nek Török Gábor politológus, aki az elmúlt hetek legfontosabb belpolitikai eseményeit értékelte.

Szerinte a kormány felhatalmazási törvénye egy belföldre készült politikai csapda volt, amibe az ellenzék bele is sétált, a külföldről zúduló kritikák azonban már kevésbé kedveznek a Fidesznek.

„Abban van igazság, hogy a »támadják szegény Magyarországot« narratíva tovább tudott épülni, de azért a Fidesz számára az a nemzetközi környezet, ami kialakulni látszik, messze nem tűnik kívánatosnak, mivel a Fidesz és Orbán Viktor nemzetközi érdekérvényesítő képességét és imázsát, karakterét erősen rombolja” – mondja Török, aki szerint válsághelyzetben, amikor meginog a biztonságérzet az emberek nem szeretnek olyan híreket hallani, hogy romlik az ország nemzetközi megítélése.

Úgy véli, a rémhírterjesztés gyanúja miatt rendőri intézkedés alá vont két férfi esete is inkább ártalmas, mint hasznos a kormánynak, és nem tartja valószínűnek, hogy „tudatos politikai cselekvés központilag kigondolt eleme” lenne.

„Miben segíti a védekezést, ha letartóztatjuk azokat, akik kritizálják a kormányt?”
Magyarországról és a koronavírus elleni védekezésre hozott különleges törvényekről vitáztak Brüsszelben. Orbán Viktor nem vett részt a vitán, de a magyar képviselők közül is csak kevesen voltak kint. Majdnem mindenki támadta a magyar kormányt, a fideszesek és a szélsőjobbos frakció viszont megvédte.

Ezzel együtt „ha most kellene eredményt hirdetni, akkor a válságkezelés első szakaszát politikai értelemben egyértelműen megnyerte a Fidesz”, még akkor is, ha nem szerzett olyan jelentős plusz támogatást, mint a holland vagy a német kormány, olyan magas szintről, amiről a Fidesz indult, ezt nem is lehetett elvárni.

Az elemző szerint a politikai kérdések most is legalább olyan súllyal esnek latba a kormánydöntésekben, mint az ilyenkor egyébként fontosabbnak tűnő szakmai kérdések, Orbán kihasználja, hogy a választók másra figyelnek, és próbálja elvenni az ellenzéktől mindazt, amit az megszerzett tavaly októberben. Közben azonban nemcsak az ellenzéki, de a fideszes önkormányzatoknak is károkat okoz.

„Székesfehérvárnak és Debrecennek is milliárdos károkat okoznak a kormánydöntések, ami miatt a Fideszen belül is erősödik a feszültség az önkormányzati szféra és a központi döntéshozatal között. Régebben is azt gondoltam, hogy majd egyszer, amikor a szerencse megfordul, amikor a labdák már nem befele pattannak a kapufáról, hanem kifele kezdenek jönni, akkor valahol itt alakulhatnak ki az első jól látható konfliktusok a Fideszen belül” – mondta Török Gábor.

Kép: Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.