Belföld koronavírus

Védőnőket tanítanak be a lélegeztetőgép kezelésére

Tanfolyamon sajátíthatják el a lélegeztetőgépek működtetését és kezelését a szegedi védőnők – értesült több forrásból a 24.hu.

Úgy tudjuk, az intézkedésre elővigyázatosságból van szükség a világjárványt okozó koronavírus terjedése miatt. Előfordulhat ugyanis, hogy a betegeknek nagy tömegben lesz szükségük lélegeztetésre, a lélegeztetőgépek működtetéséhez pedig nagyszámú szakszemélyzet szükséges.

Szegeden csaknem száz védőnő dolgozik, úgy tudni, nem lesz kötelező számukra a képzés, hanem önkéntes alapon lehet részt venni rajta.

Arról, hogy a lélegeztetőgépek száma mellett mennyire fontos, hogy működtetésükhöz megfelelő infrastruktúra és humánerőforrás álljon rendelkezésre, alábbi cikkünkben írtunk:

Juthat-e minden súlyos koronavírus-betegnek lélegeztetőgép Magyarországon?
Önmagában nem sokat jelent a 2560 lélegeztetőgép, mert működtetésükhöz megfelelő infrastruktúra és humánerőforrás szükséges. Ennek garantálása sokkal keményebb feladat, mint elsőre látszik.

A védőnők betanítása előrelátást mutat, egyben egybevág azzal, amit a minap a világ legnagyobb lélegeztetőgép-gyártójának vezetője mondott a német SpiegelnekStefan Dräger nagy problémának nevezte, hogy a lélegeztetőgépek működtetéséhez szakemberek kellenek, akikből viszont messze nem lesz annyi, ahány kelleni fog. Szerinte ezért fontos, hogy a gépek kezelését minél több egészségügyi dolgozó időben megtanulja.

Szegeden a védőnők a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjához tartoznak, így munkáltatóként a központ teszi lehetővé a tanfolyam elvégzését. Arról egyelőre nincs információnk, hogy más városokban is van-e hasonló terv a védőnők bevonására.

Megkerestük a Szegedi Tudományegyetemet, arról érdeklődve, hogy hány védőnőt érint az intézkedés, illetve hogy milyen jellegű és hány órás tanfolyamon lehet részt venni, de nem kaptunk választ megkeresésünkre. Az ügyben egyelőre hallgat az Emberi Erőforrások Minisztériuma is, náluk arról érdeklődtünk, hogy várható-e e gyakorlat kiterjesztése országosan, ezt szükségesnek látják-e. Az egyetemet és a minisztériumot is kedden kerestük meg, de azóta sem válaszoltak. Ha megteszik, arról is beszámolunk majd.

A Magyar Védőnők Egyesülete viszont közölte véleményét a védőnők képzését illetően. A szervezet elnöke szerint a védőnők fő feladata a jelenlegi helyzetben is a az egészséges várandósok, gyerekek gondozásának segítése, ami zavartalanul folyik. A betegellátásban tehát nem vesznek részt. Ugyanakkor Csordás Ágnes elmondta, ha olyan mértékű vészhelyzet áll elő, ami szükségessé teszi több egészségügyi dolgozó részvételét a betegellátásban, akkor teljesen mindegy, hogy ki milyen területen dolgozik.

Mint mondta, a vészhelyzet súlyosbodása esetén minden mozgósítható egészségügyi dolgozóra szükség lesz, és lehet, hogy a védőnőknek is részt kell venniük a betegellátás támogatásában. Az elnök kérdésünkre közölte azt is, üdvözli, ha a védőnők vészhelyzeti pluszképzést kapnak, de reméli, hogy nem lesz rá szükségük. Ha mégis, akkor viszont helyt fognak állni.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik