Belföld koronavírus

Karanténban a tanára, hőemelkedése van, nem tesztelték

Egy SOTE-s diák csütörtökön kereste fel 13. kerületi háziorvosát hőemelkedéssel, majd a vizsgálat során elmondta, hogy az egyik tanára karanténban van, mert tanította az egyik koronavírus-fertőzött iráni diákot, írja a 444.

A beteg elmondta a háziorvosnak, hogy a közelmúltban kevesebb mint kétméteres távolságban ült a tanárával szemben másfél órán keresztül. A 444 úgy tudja, hogy a diák orvosa kihívta a koronavírus-gyanús esetekre fenntartott mentőt, amiből mindössze három darab van Budapesten.

A SOTE-s hallgató két és fél órát várt a mentőre, majd kiderült, hogy a kocsiban van két másik koronavírus-gyanús beteg is, mivel a túlterhelt mentők miatt több pácienst visznek be egyszerre. 

A mentőautóban tartózkodók csak egy papírmaszkot kaptak, ami egyébként a vírustól nem véd.

A Szent László kórházban mindössze annyi történt, hogy belenéztek a diák torkába és meghallgatták a tüdejét: nem vettek tőle mintát, nem végeztek tesztet rajta, de így is közölték vele, hogy menjen haza, mert nem koronavírusos.

Koronavírus-gyanú miatt egy egész osztályt hazaküldtek a Trefortból
Az egyik diák távolabbi kapcsolatban áll egy bizonyítottan koronavírusos beteggel.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik