Belföld

Több százmillióval húzta le ismerőseit egy kaposvári álbróker

Hat év börtönre ítélte a Kaposvári Járásbíróság azt a helyi férfit, aki ismerősei több száz millió forintját fektette be a tőzsdén, illetve magáncéljaira fordította.

Az 52 éves férfi 2009 és 2014 között két brókercégnek is ügyfele volt, így saját maga részére online kereskedhetett, de pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére már nem volt engedélye. A férfi azonban ismeretségi köréből több emberrel is elhitette, hogy brókerként nagy haszonnal tudja befektetni pénzüket.

Tíz befektetőtől 2 millió forinttól 110 millió forintig terjedő összegeket vett át, amelyekkel jogosulatlanul tőzsdei ügyleteket végzett, azonban a magánszemélyek sem a remélt nyereséget, sem a befektetett pénzük nagy részét nem kapták vissza.

A férfi sikertelen tőzsdei ügyletei és tartozásai miatt kilátástalan pénzügyi helyzetbe került, ezért ismerőseitől, barátaitól jelentős összegeket – volt, aki 66 millió forintot adott át – kért kölcsön azzal, hogy jövedelmező vállalkozásokat indít és tőkére van szüksége. A férfi eltitkolta a valós jövedelmi viszonyait és meggyőzte őket arról, hogy a kölcsönt maradéktalanul visszafizeti nekik, holott erre reális lehetősége nem volt. A tévedésbe ejtett ismerősei  a kölcsöneik töredékét kapták csak meg, mivel a férfi a kicsalt összegeket nem a megállapodások szerint használta fel.

A Kaposvári Járásbíróság a hat év börtön mellett, hat évre eltiltotta az álbrókert a közügyektől is. Az ügyész az ítélet ellen az elkövető terhére – 188 millió Ft – vagyonelkobzás elrendelése miatt fellebbezett.

Fotó: illusztráció

Ajánlott videó

Olvasói sztorik