Belföld

A választók közönye mellett is simán nyert az ellenzék Dunaújvárosban

Az ellenzéki összefogás ismét működött. Kálló Gergely könnyedén megnyerte az időközi választást.

Nagyon könnyedén, a szavazatok több, mint felét besöpörve nyerte az időközi választást Dunaújvárosban az ellenzéki összefogás jelöltje, a jobbikos Kálló Gergely. Majdnem 100 százalékos feldolgozottságnál Kálló a szavazatok 56,2 százalékát szerezte meg, a második helyen a függetlenként induló, de a Fidesz támogatását bíró iváncsai polgármester, Molnár Tibor 37,7 százalékkal áll.

Ez azt jelenti, hogy a Jobbik-frakció ugyanakkora marad a parlamentben, mint korábban volt, ugyanis a választást azért kellett megtartani, mert a 2018. áprilisi győztest, a jobbikos Pintér Tamást tavaly ősszel Dunaújváros polgármesterévé választották.

Ma ráléptünk a 2022-es útra. Bízom benne, hogy a következő hónapokban levonjuk a következtetéseket, és egy közös tervvel, egy újult erővel fordulhatunk rá a 2022-es választásra, ami remélhetőleg egy kormányváltás is lesz.

– mondta Kálló Gergely a győzelmi sajtótájékoztatón.

https://www.facebook.com/JobbikMagyarorszagertMozgalom/posts/10157719640881405

A választók úgy érezhették, hogy nincs hatalmas tétje az időközi választásnak, a Fidesz kétharmadát nem veszélyezteti a voksolás, hiszen egy jobbikos esett ki a parlamentből. Ennek a számlájára is írható, hogy mindössze 30 százalék körüli volt a részvétel. 2018-ban az országos átlaghoz hasonlóan alakult a választási részvétel, majdnem 70 százalék volt, ezt most nem sikerült megközelíteni sem, ami egyébiránt így szokott lenni az időközi választásokon, de a 30 százalék alatti részvétel igen gyenge.

A parlamenti helyéért Kálló Gergely és Molnár Tibor mellett még négyen versenyeztek,

  • Sürü Renáta, a megyei jogú város korábbi jegyzője,
  • Árgyelán János (Mi Hazánk),
  • valamint Borbély József (Tempo Párt)
  • és Medveczki Zoltán (Zöldek),

Utóbbi kettő országszerte több időközi választáson próbálkozott már, bármiféle eredmény nélkül: most sem sikerült átlépniük az 1 százalékot sem.

De a város korábbi jegyzője, és a székesfehérvári illetőségű mi hazánkos induló is gyengén szerepelt: 3 százalék alatt maradtak mindketten.

Dunaújváros masszívan ellenzéki az utóbbi években, ezt bizonyítja Pintér Tamás két választási sikere is, azonban a 67 ezer szavazásra jogosult közül csak 37 ezren élnek a városban, 30 ezren pedig a nyolc környező településen.

A kormánypártiak éppen a Dunaújvárost környező települések szavazóira számítottak, de őket még kevésbé sikerült aktivizálni, mint a Dunaújvárosiakat. A választókerület központjában mentek el inkább szavazni az emberek, a kisebb településeken passzívabbak voltak.

Választás előtti riportunkból is kiderült, hogy Molnár Tibor utóbbiak szavazataira utazott főleg, de a az eredményeket látva csak egy kevésbé kapott volna ki, ha a falusiak megrohamozzák a vokskabinokat.

Az eredmény azt igazolja, hogy az ellenzéki összefogás ismét működött, nem sokkal azután, hogy Győrben az időközi önkormányzati választáson könnyedén nyert a fideszes Dézsi Csaba András az összefogás jelöltjével szemben. A választók Dunaújvárosban nem büntették az ellenzéket azért sem, hogy egy jobbikos jelölt mögé a DK is felsorakozott, pedig ezt a két pártot szokás az egymástól legtávolabb esőknek mondani. Gyurcsány Ferenc pártjában ugyan nem ellenkeznek annyira Jobbik miatt, a Jobbik új vezetése viszont viszolyog Gyurcsánytól.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik