Belföld

Felakasztotta a tolvajt egy kiskunhalasi férfi

A vádemelést követően az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék fenntartotta annak a 39 éves kiskunhalasi férfinak a letartóztatását, aki bosszúból felakasztotta az ismerősét egy helyi tanyán két és fél évvel ezelőtt.

A férfi a szülei ellen elkövetett lopás miatt akarta megleckéztetni az ismerősét. Éjszaka besurrant a tanyája udvarára és egy vasállványra felkötözött egy elektromos vezetéket, amit csúszóhurokkal látott el. Ezután elbújt, és megvárta amíg a férfi kijön a házból. Egy kemény tárggyal leütötte, amitől az elvesztette az eszméletét. Ezt követően a vasoszlophoz vonszolta majd felakasztotta úgy, hogy áldozatának lábai leértek a talajra. Ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy a férfi öngyilkos lett.

Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt. A felakasztott férfi életét az mentette meg, hogy az élettársa megtalálta, és azonnal értesítette a mentősöket, akik újraélesztették. A vasoszlopra akasztott férfi, hangszálbénulással járó és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

A Kecskeméti Törvényszék fenntartotta az emberölési kísérlettel vádolt férfi letartóztatását szökés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a törvényszék indokait osztotta, ezért a végzés helybenhagyására tett indítványt az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla felé.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik