Belföld

Simonka György: Mindent megtesznek, hogy félre tudjanak állítani

A Fidesz megvádolt képviselője azt állítja, nem egyeztetett Orbán Viktorral, nem vár segítséget senkitől. Szerinte megfélemlítették a bűnösségüket elismerő vádlottakat.

Miután csütörtökön véget ért a Fővárosi Törvényszéken a költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolt Simonka György büntetőperének háromnapos előkészítő tárgyalása, interjút kértünk a Fidesz Békés megyei képviselőjétől. A kormánypárti politikus az eddiginél is nehezebb helyzetbe került, ugyanis 32 vádlott-társa közül nyolcan beismerték bűnösségüket, amivel egyértelműen gyengítették az ő pozícióját.

Simonka ezzel kapcsolatban azt mondta: a nyolc vádlott közül négyen úgy próbáltak meg menekülni a büntetőeljárás elől, hogy a kedvező ítélet érdekében a vádiratban leírtakat elismerték, azonban ezt a bíróság nem fogadta el. Úgy fogalmazott:

szerintem mindez a megfélemlítés és a nyomásgyakorlás hatására történt, ezért próbáltak a vádlottak elismerni olyan dolgokat, amelyekről fogalmuk sem volt.

A fideszes országgyűlési képviselő beszélt arról a négy vádlottról is, aki egyezséget kötött az ügyészséggel – köztük az eljárásban érintett felszámoló cég két képviselője, akik elismerték, hogy Simonkával alkut kötöttek, ami alapján lefizették őket.

A politikus erre úgy reagált:

A négy vádlott már jóval korábban vádalkut kötött az ügyészséggel annak érdekében, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kaphasson. Véleményem szerint ezt többek közt azért tehették, hogy olyan egyezséget tudjanak megkötni, és egyben terhelő vallomást tenni rám – hazugságokat állítva –, hogy a korábbi büntetéseik jogkövetkezményei alól mentesüljenek, ugyanis büntetett előéletű vádlottakról van szó. A vádalku esetében nem kaptunk lehetőséget, hogy rámutassunk a valótlanságokra, amelyek fényében a vádalku törvényellenesnek minősülne.

Hozzátette, ezért indítványozták a vádalku hatályon kívül helyezését.

Simonka György kérdésünkre beszélt a vádban szereplő 1,4 milliárd forintos kárértékről is, ami szerinte tévedés. Úgy véli, az ügyészség képtelen megállapítani, hogy mi mennyit ér. Ez szakértői kompetencia – szögezte le, hozzátéve, hogy ezért kezdeményezték szakértők bevonását az ügybe.

A kormánypárti politikus felvetésünkre azt mondta, nincs napirenden, hogy leváltsák választókerületi elnöki posztjáról. Hozzátette, nem beszélt büntetőügyéről Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem pedig a Fidesz vezetésével.

Nem várok segítséget senkitől, én megelégszem az igazsággal is, ezért jöttünk el a bíróságra és működtünk együtt a hatóságokkal

– mondta.

Mindez azért is érdekes, mert a Fidesz vasárnap jelentette be, hogy a kormányzati ciklus felénél járva a kormányfő-pártelnök értékelő megbeszéléseket folytat a pártszövetség minden választókerületi elnökével. Mivel a 4-es számú, Orosháza központú Békés megyei körzet választókerületi elnöke Simonka, így rövidesen ő is sorra fog kerülni.

A vádiratban szerepel az is, hogy Simonka György sikerrel ért el jogszabály-módosítást is saját maga érdekében. Erre a politikus úgy reagált, megfelelő választ a bíróságon fog adni erre, de az állítás nem igaz.

Egyebekben azt mondta:

Nem azért dolgoztam soha, és nem azért indultam országgyűlési képviselőnek, hogy politikus legyek, hanem azért, hogy olyan környezetet teremtsek a térségünkben, ahol úgy tudok élni öregkoromban, hogy a gyermekeim a környezetemben vannak, és megéri nekik ott maradni. Ezért elindítottunk egy olyan fejlesztést a körzetben, amit óriási harcok árán tudtunk kivívni, amivel most már fellendülő pályán van az egész körzet. Amennyiben úgy gondolják a választók, hogy szükség van egy igazi, harcos képviselőre, akkor állok továbbra is a rendelkezésükre.

Ehhez képest ottjártunkkor kiderült, hogy számos olyan beruházás van a térségben, ami Simonka György nevéhez köthető, ám nem valósult meg határidőre, annak ellenére sem, hogy egyes esetekben már évekkel ezelőtt átutalták az ezekhez elnyert európai uniós forrásokat.

Hemzseg a szellemberuházásoktól Simonka faluja, a hatóságok csak nézik
Olyan uniós százmilliók útját követtük Pusztaottlakára, amiknek a sorsa nem szerepel a fideszes politikus elleni vádemelésben.

Simonka szerint a késlekedés országos tendencia. Mint mondta, két év telt el a pályázatok benyújtása és elbírálása között, közben emelkedtek a munkabérek, drágult az építőipar, tehát sok beruházás nem fért bele a megítélt összegbe, ezért megengedték a műszaki tartalom változtatását, ami időt vesz igénybe. Szerinte mindemellett jól látható, hogy a térségük – ami a harmadik leghátrányosabb helyzetű körzet volt – micsoda fejlődéseken ment át.

Jóformán az önkormányzatok, illetve a vállalkozások alig-alig bírnak el ezekkel a fejlesztésekkel. Ez is sokak szemét csípi, mert ahol van érdek, ott ellenérdek is, és ez is benne van abban, hogy eljutottunk idáig. Mindent megtesznek, hogy félre tudjanak állítani

– magyarázta a kormánypárti képviselő.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik