Belföld

Navracsics nem félti a kormánybiztosi tisztségét

Csak két évre szól a kinevezése, pedig Veszprém 2023-ban lesz Európa kulturális fővárosa. Azért aggodalomra nincs ok.

Nem tart attól, hogy idő előtt elvennék tőle a kormánybiztosi posztot – ez derül ki Navracsics Tibor interjújából, amit a Veol.hu-nak adott. A volt uniós biztos tavaly december elseje óta a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program kormánybiztosa, ám csak két évre szóló kinevezést kapott.

Navracsics elmondta: a törvény a kormánybiztosok számára maximálisan két évet tesz lehetővé, ám mivel ez a feladat túlnyúlik a két éven, így vélhetően meghosszabbítják majd a mandátumát.

Navracsics kifejtette, bár az EKF cím odaadása az ő tárcájához tartozott, a pályáztatási rendszer és a zsűri tőle teljesen függetlenül működött, semmilyen formában nem szólhatott bele a döntés meghozatalába, de szurkolt Veszprémnek.

Láttam a pályázati anyagokat, Veszprém abszolút megérdemelten győzött

– fogalmazott. Mint mondta, az utóbbi években az volt a hagyomány, hogy az Európai Unió nyugati és keleti feléből van egy-egy kulturális főváros. A magyar város eredetileg egy brit várossal lett volna együtt, de mivel Nagy-Britannia addigra elhagyja az uniót, Veszprém egyedül lesz.

„Ugyanakkor gondolkozunk azon, hogyan lehetne Veszprémnek ezt a magányát oldani. Porga Gyula polgármester aláírt Tartuval egy együttműködési megállapodást; Tartu lesz 2024-ben Európa kulturális fővárosa, ráadásul Veszprém testvérvárosa. Lehetőséget ad arra, hogy 2023-ban elindítsunk olyan programokat, amiket 2024-ben Tartuban fejezünk be. Azon is gondolkozunk, hogyan lehetne 2023-ra tiszteletbeli partnerként két várost meghívni. Ezek újszerű dolgok lennének” – fogalmazott.

A kormánybiztosi feladatáról azt mondta, mivel a pályázati anyag kiváló, ezért nem kíván beleszólni a programokba, inkább a térségi együttműködést támogatja majd, és segítséget ad az itteni szereplőknek ahhoz, hogy minden gördülékenyebben menjen, a finanszírozástól kezdve a programok megvalósításán keresztül a nemzetközi kapcsolatok építéséig.

A finanszírozásról elmondta:

2019-ben 500 millió forint költségvetési támogatás érkezett, 2020-ben ötmilliárd forint jön. Tudnunk kell, hogy ez a költségvetési pénz nem ingyenpénz. Azért kapjuk, hogy értelmesen költsük el. Az EKF-programokkal kapcsolatban állandóan felmerülő aggály, hogy az évad olyan fejlesztéseket hozott magával, amelyek nem voltak fenntarthatók, a város nem tudta eltartani az intézményeket. Én éppen ezért minden beruházási és programtervhez üzleti modellt is kérek. Azt szeretném, hogy az infrastrukturális beruházások közül csak olyanok valósuljanak meg, melyek fenntarthatók lesznek. Szeretném, hogy Veszprémnek ne csak 2023 legyen sikeres éve, hanem 2023-tól kezdődően legyenek sikeres évei.

Hozzátette, Veszprém erőn felül teljesít a kulturális intézmények fenntartását illetően, az európai élvonalba tartozik az egy főre eső kulturális fogyasztás és kulturális infrastruktúra tekintetében.

Kiemelt kép: Kummer János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik