Belföld

Kövér takarította el Borkai útjából a fideszest, aki most Borkai helyéért indul

Már novemberben, a korrupciós és orgiabotrányba keveredett Borkai Zsolt lemondásának másnapján sejteni lehetett, hogy a Fidesz Dézsi Csaba Andrást indítja a január 26-i időközi polgármester-választáson Győrben. Dézsi viszont nem sietett megerősíteni a hírt, hetekig halogatta a jelöltség hivatalos bejelentését. Megvolt rá az oka: Dézsi valaha sokkal nagyobb tekintély volt a városban, mint a beejtőrnyőztetett Borkai, a Fidesz vezetése azonban félreállította az útból. A volt polgármester politikai karrierjét derékba törő botrány után aztán elővették a parkolópályáról. Ellenfele a szocialista Pollreisz Balázs lesz.

Dézsi Csaba András közismert figura Győrben, közéleti szereplőként, de főként a kórház főorvosaként sokan ismerik, még az ellenzéki politikusok is hozzá járnak kardiológiai vizsgálatra.

Jó orvos, fantasztikusan el lehet vele beszélgetni mindenről. Baj akkor van, ha politikára terelődik a szó. Onnantól nincs kompromisszum

– mondta egyik forrásunk a 25 éves önkormányzati képviselői múlttal rendelkező, most 57 éves Dézsiről, aki volt már Fidesz-színekben polgármesterjelölt, dolgozott jobboldali alpolgármesterként a szocialista Balogh József mellett, és a szívcentrum létrehozásának elismeréseként a megyeszékhely díszpolgára.

Saját interpretációja szerint a politika és a szakma kettőssége mindig megvolt az életében. A Szemlélek blogon megjelent interjújában azt mondta:

Eddig 7 ciklusban nyertem meg a körzetemet önkormányzati képviselőként. Ennek valószínűleg az az oka, hogy meg szoktam kérdezni az embereket, mit szeretnének ebben a körzetben változtatni, majd azt csinálom, amivel ezek az emberek megbíztak. Az elmúlt 12 évben politikai téren azzal foglalkoztam, hogy a saját körzetem ügyeit intéztem. Noha elsősorban a szívcentrum kiépítését végeztem, de a maradék időmben sokat tudtam tenni a nádorvárosi polgárok problémáinak megoldásáért.

A képet árnyalja, hogy az elmúlt ciklusban az önkormányzatra nem fordított maximális energiát. Az elmúlt öt év alatt megtartott 65 önkormányzati ülés harmadára nem volt ideje elmenni. Az országos nyilvánosság pedig már megfeledkezett róla, hogy a több mint egy évtizedig tartó Borkai-korszak előtt Dézsi Csaba András volt a Fidesz legbefolyásosabb embere Győrben.

Orbán Viktor és Borkai Zsolt 2011-ben. Fotó: Illyés Tibor / MTI

A helyi politikát ismerők szerint a párt neki köszönheti, hogy kilábalt a válságból, és a ’90-es évek végén újra működőképessé vált a helyi szervezet. A rendszerváltás utáni első generációhoz tartozó győri fideszesek nagy része ugyanis szembekerült a pártközpont irányvonalával, a csapat teljesen szétzilálódott. Dézsinek nagy szerepe volt abban, hogy az MSZP-s vezetésű városban összeállt egy új frakció. A csapatépítés során szervezte be az akkor alig 20 éves Szijjártó Pétert is. A legendárium szerint volt még egy betöltetlen hely az 1998-as önkormányzati választás Fidesz-listáján, amikor

Dézsinek eszébe jutott a szomszédék gyereke, aki akkoriban tért vissza egy külföldi tanulmányútról. Szijjártót nem kellett sokat unszolni, legfiatalabb képviselőként be is jutott a közgyűlésbe,

ahol aztán az oktatási, kulturális és sportbizottság alelnöki posztját kapta meg.

Az első Orbán-kormány idején, 1998 és 2002 között Dézsi alpolgármesteri posztot töltött be, 2002-ben pedig ő indult az 1994 óta regnáló szocialista polgármesterrel szemben. Balogh József azonban nagy falatnak bizonyult, majdnem 20 százalékponttal legyőzte a fideszest.

A szocialisták szerint Dézsi kíméletlen és agresszív stílusú ellenfél volt, de ha szükség volt rá, nem átallott segítséget kérni a másik oldaltól. Ma már nem reklámozza, de amikor hiányzott egy nagyobb támogatási összeg a kórház hemodinamikai laborjának megalapításához, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknél is lobbizott, hogy megszerezze a pénzt. Állítólag a mostani interjújában megfogalmazott, az ellenzékkel szembeni békülékenységet hirdető gondolatai ezért is keltettek kisebb aggodalmat a Fidesz-központban. Kevésbé volt konstruktív Dézsi a napokban, amikor az anyagi körülményeit firtató ellenzékieket politikai nyomorultnak, senkiházinak és budapesti trógernak nevezte, hangsúlyozva, hogy több évtizednyi kemény munkával teremtette meg a felső-középosztálybeli életviteléhez szükséges pénzt.

A 2006-os önkormányzati választás előtt Balogh József bejelentette: negyedszerre már nem indul újra a polgármesterségért. Szabaddá vált a pálya, mindkét oldalon megindult a versenyfutás a jelöltségért. A Fideszben Szakács Imre megyei közgyűlési elnök és parlamenti képviselő mellett Szijjártó és Dézsi neve is felmerült lehetséges jelöltként. Mindenki Orbán Viktortól várta a döntést. A pártelnök azonban megelégelte a megyeszékhely politikusainak vetélkedését, és mindenkit meglepve az olimpiai bajnoki címével jól eladható Borkai Zsoltot választotta polgármesterjelöltnek.

A húzás bejött, az őszödi beszéd megismerése utáni hangulatban tartott önkormányzati választáson Borkai könnyedén győzött. A helyi fideszesek viszont nem fogadták kitörő örömmel az egykori tornászt, forrásaink szerint Dézsi és Németh Zoltán akkori alpolgármester együttes erővel fúrta őt. Mint arról a korrupciós és szexbotrányába belebukó Borkairól szóló portrénkban írtunk: Szijjártó hamar lemondott a frakció éléről, helyét a régi fideszesek vezetőjének számító Dézsi vette át. A felek az önkormányzati közszolgáltatók összevonása miatt estek egymásnak, az alpolgármester Németh még azt is kinyilvánította, nem tartja a főnökének Borkait.

A közgyűlési Fidesz-frakció vezérei, bár egymással is csatáztak, abban megegyeztek, hogy a föntről rájuk küldött polgármester túl önjáró és tapasztalatlan, ezért megpróbálták megnyirbálni hatásköreit. Borkai egy év után nem bírta tovább a feszültséget, és állítólag a lemondását is belengette.

A kiújult győri balhéba ekkor ismét beavatkozott Orbán. Felrendelte Budapestre a frakciót, majd amikor a megbeszélések nem hoztak eredményt, Kövér László választmány elnöknek adta ki a feladatot, hogy menjen Győrbe, és tegyen rendet. Kövér nem finomkodott a 2008 márciusában lezajlott ülésen.

Kövér László. Fotó: Berecz Valter / 24.hu

Forrásaink szerint Dézsit megfosztották önkormányzati funkcióitól, le kellett mondania a frakcióvezetői posztról és a városfejlesztési bizottsági elnöki tisztségéről is, Szijjártó Budapestre került, Némethtől pedig megvonták az alpolgármesteri hatásköreit. A Fidesz-vezetés ezzel megüzente, hogy Borkai az úr Győrben, a frakció feladata pedig nem az, hogy beleszóljon a döntésekbe, hanem hogy megszavazza a polgármester előterjesztéseit.

A zárt ajtók mögött lezajló drámát Szijjártó – akkor már mint a Fidesz kommunikációs vezetője – igyekezett bagatellizálni. A Kisalföldnek adott interjúban megpróbálta azt sugallni, mintha szimplán újraosztották volna a feladatköröket. Azt állította, hogy

Dézsi egyáltalán nem lett kegyvesztett. A frakcióvezetői döntés arra irányult, hogy növeljük a munka intenzitását, és hogy ez megvalósulhasson, újra kellett osztani a szerepeket.

Szijjártó Dézsi orvosi munkájával magyarázta, hogy miért lépett vissza hirtelen a képviselőcsoport vezetésétől. Ám a helyi viszonyokat ismerő forrásaink szerint 2008 tavasza után Dézsi – bár tagja maradt a frakciónak – visszavonult a pártpolitikától.

A Borkaival kialakult konfliktust a személyes kapcsolatuk egy későbbi stádiumában feloldották, a két, párton belüli ellenfél leült és megegyezett, hogy nem bántják egymást.

A Szemlélek blogon megjelent decemberi interjújában Dézsi úgy emlékezett, hogy nem személyes ellentét vezetett az eltávolításához, hanem mintha a később győri polipként elhíresült üzleti, kapcsolati háló ellen emelt szót:

Sokan tudják, hogy volt egy konfliktus, ez Győrben nagy port kavart: bizonyos dolgokkal nem értettem egyet. Nem a polgármester személyével, hanem azokkal a folyamatokkal, amelyek kezdtek kialakulni, kapcsolati hálókkal… Akkor én ezeket szóvá tettem, mert úgy gondoltam, hogy nem ebbe az irányba kellene haladnunk. Sokkal nyitottabb, kommunikatívabb városvezetést képzeltem el. Elfogadtam ugyanakkor, hogy nem engem bíztak meg a város vezetésével. A polgármester jól végezte a munkáját, sőt, kiemelkedően teljesített, hiszen Győr lenyűgöző fejlődésen ment át. Egy embernek mindig érdemes tudnia, hogy az adott zenekaron belül milyen pozícióban muzsikál. Ha valaki „kiszól”, elvész a harmónia. Azt gondolom, az lehet a felkérésem hátterében, hogy sokan azt gondolják, 12 parkolópályán töltött év után valamiféle megújulást hozhatok a Fidesz-KDNP munkájába.

Ugyanis, mint mondta, ami jó volt, azt folytatná Borkai örökségéből, „de kigyomlálnám, ami nem oda való. Van gyomlálnivaló, ezt az emberek is látják.”

Kiemelt kép: Krizsán Csaba / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik