Belföld

Belvárosi szállodája van a fideszes Becsó Zsoltnak, de engedélye nincs hozzá

Évek óta működhet feketén a Nagymező utca 66. szám alatt a kormánypárti képviselő cégének tulajdonában lévő apartmanhotel. A szálloda azzal védekezik, hogy csupán próbaüzem zajlik. Na de két éve? A terézvárosi önkormányzat – lapunk érdeklődésére reagálva – máris lépett az ügyben.

Egy üde színfolt Budapest közepén

– így hirdeti magát honlapján a Bp Design Hotel & Apartman (továbbiakban csak: BDHA), egy több szempontból is figyelemreméltó belvárosi szálláshely-komplexum.

Noha a VI. kerületi Nagymező utca 66. szám alatt lévő, a társasház különböző ingatlanjaiból kialakított szálloda különböző adatok szerint már évek óta működik, e tevékenység egészen most decemberig, tehát a 24.hu érdeklődéséig ismeretlen volt a kerületi jegyző előtt. Annak ellenére, hogy a legális működéshez szükséges kereskedelmi engedélyt neki kellene kiadnia, csakhogy ilyet a szállodát működtető vállalkozás nem kért korábban.

A cég egyébként az az Ublot Kft., amelynek egyik tulajdonosa a Fidesz Nógrád megyei országgyűlési képviselője, Becsó Zsolt.

Hogy találtuk meg?

A trafikos barát

Az Ublot Kft. másik tulajdonosa Molnár Arnold, Becsó Zsolt barátja. Molnár környezete a korábbi trafikújraosztás komoly nyertese: felesége, édesanyja, két lánya, míg egyik lányának a barátja anno tucatnyi trafikengedélyt nyert el Salgótarjánban. Az Ublotról azonban nem mondhatni, hogy nagyon hasítana: 2017-ben mindössze hárommilliós bevétel mellett mínusz 14,8 milliós eredményt produkált, míg a tavalyi 86 milliós bevétel mellett már 13 milliós pozitív eredménnyel zárt.

Még ősszel adta fel azt az online álláshirdetést az Ublot Kft., amely szerint a „belvárosi, családias hangulatú, boutique szálloda recepciós munkatársat” keresett „versenyképes fizetésért, 12 órás munkakörben”. Az Ublot, a legutóbbi vagyonnyilatkozata alapján Becsó Zsolt 50 százalékos tulajdonában áll, és mivel tudomásunk szerint a fideszes politikus eddig nem rendelkezett belvárosi hotellel, felhívtuk a megadott telefonszámot. Itt aztán hamar megtudtuk, hogy a Nagymező utca 66. szám alatt található a szálló. A Google utcaképe szerint a BDHA már 2018 júniusában is tárt karokkal várta a vendégeket.

Az ezután beazonosított földhivatali tulajdonlapokból az derült ki, hogy az Ublot 2016-ban szépen bevásárolta magát az említett társasházba. Abban az évben

  • egy földszinti, 47 négyzetméteres lakást,
  • egy első emeleti, 92 négyzetméteres lakást,
  • egy második emeleti, 92 négyzetméteres lakást,
  • valamint egy földszinti, 324 négyzetméteres üzlethelyiséget vásárolt a Becsó Zsolt tulajdonában álló cég mindössze pár hónap leforgása alatt. Ez összesen több mint 550 négyzetméternyi ingatlan a Nagymező utca 66 szám alatt.

Ezek mellett a tulajdoni lapokon előbb egy 302 milliós OTP-s jelzálog szerepelt, majd miután ezt törölték, egy 125 milliós FHB-s jelzálog jelent meg 2017-ben.

Helyszíni szemle

A Nagymező utca 66. szám bejáratán jelenleg több tábla is jelzi a hotel működését, odabenn pedig az derül ki, hogy az első és második emeleti lakásokból két-két apartmant alakítottak ki, míg a földszinten egy hatalmas recepció működik.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Uniós pénz saját házra

Tavaly írta meg a Hvg.hu, hogy Hollókőn Becsó Zsolt és testvére, Becsó Károly vállalkozása 34 millió forintnyi uniós támogatásból nem vendégházat, hanem egy saját használatú ingatlant épített. Becsóék hollókői jelenlétéről először az Átlátszó számolt be. Azt pedig a Direkt36 írta meg, hogy több tízmilliót kapott az államtól Becsó Zsolt, de a vagyonnyilatkozatában ez nincs benne.

Az egyik szálláskínáló oldal adatai szerint a BDHA összesen 16 szobával és 34 férőhellyel rendelkezik, saját honlapjuk szerint a szálláshoz reggelit, sőt, reptéri ingyen taxit is biztosítanak a nonstop recepció és takarítás mellett. Egy kétszemélyes szoba 15–25 ezer forintba kerül éjszakánként, ami a belvárosi fekvést tekintve igen jutányos árnak számít. A recepción érdeklődtünk, hogy a szálláshelyet miként definiálják, mire egyértelmű választ kaptunk:

ez egy szálloda.

A Whois.domaintools.com adatai szerint a BDHA honlapját még 2017 júliusában jegyezték be, csaknem két és fél évvel ezelőtt, miközben a Booking.com azt írja, hogy a szállodában 2017 áprilisa óta lehet szállást foglalni. A Booking.com-ra feltöltött értékelések közül vannak 2018 januárjából származók is, míg 2018 őszén maga a szálloda fűz kommentet egy anyagi jellegű probléma miatt panaszkodó olasz vendég bejegyzéséhez. Annak, hogy látványos nyoma van a BDHA működésének azért van jelentősége, mert a 24.hu-nak a szálloda kapcsán nyilatkozó M. Zoltán – aki az Opten adatai szerint nem tulajdonostárs, de nem is cégvezető – azt állította, hogy jelenleg nem üzemel a szálloda, hanem „próbaüzem” zajlik. Ez viszont teljesen ellentmond az általunk tapasztaltaknak, valamint a recepcióstól megtudott információknak, illetve a szálloda különböző online visszajelzéseinek.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Engedély? Az nincs

M. Zoltán azért is vethette be a próbaüzem kifejezést, mert az Ublot Kft.-nek egyszerűen nincs működési engedélye – erről a terézvárosi önkormányzat tájékoztatta a 24.hu-t. (Hogy mely vállalkozásoknak van engedélyük, mind cím, mind név alapján kereshető ezen a honlapon, de itt nem szerepel az Ublot, és a Nagymező 66. szám alatt sem jelentett be senki szálláshellyel összefüggő vállalkozást.) M. Zoltán azt elismerte, hogy a szálloda tulajdonosa az Ublot Kft., jóllehet, a szálloda honlapján semmi nem utal a tulajdonos kilétére.

Visszhangok

Mónika: „Makulátlan tisztaság, igényes, kényelmes berendezés, ajándék üveg bor :) rugalmas reggeli szervírozás, és fantasztikus elhelyezkedés.” Arnold: „Központi elhelyezkedés, kedves személyzet, kényelmes szoba.” Attila: „Nagyszerű elhelyezkedés, jól berendezett apartman. Kényelem, klíma és kényelmes nagy ágy.” Forrás: Booking.com

Mindezek alapján állíthatjuk, hogy a Becsó Zsolt tulajdonában álló cég engedély nélkül működtet szállodát Budapesten. (A NAV nem adott felvilágosítást arról, hogy a Nagymező 66.-ból jelentettek-e be szállodai tevékenységet, kérdésünkkel a kerületi jegyzőhöz irányítottak. Ahol – mint írtuk – nem tudnak ilyen működésről. Szállodaüzemeltetéshez kell továbbá NÉBIH- és ÁNTSZ-engedély is.)

A VI. kerületben (de máshol is) még az Airbnb-t is be kell jelenteni, nemcsak a szállodaszolgáltatást. Sőt, még az előbbihez is sok mindent kell igazolni, ahhoz pedig, hogy valami szállodának minősüljön, komoly feltételrendszere van a területet szabályozó 2009-es jogszabály szerint.

A kerület azt is jelezte a 24.hu-nak, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Ez pedig zárulhat figyelmeztetéssel, pénzbüntetéssel, de akár bezáratással is, sőt, a fogyasztóvédelem is elmarasztalhatja a céget vásárlói megtévesztés miatt.

Az ügyben megkerestük Becsó Zsoltot, ám ő nem reagált kérdéseinkre.

Közvetlenül cikkünk megjelenése előtt váratlan fordulat történt: egy újabb levelet kaptunk a terézvárosi hivataltól, ebben azt írták, hogy december 11-én, szerdán már helyszíni szemlét is tartottak a Nagymező utca 66.-ban. Ennek során kiderült, hogy nemcsak kereskedelmi engedélye nem volt a vállalkozásnak, de a földszinti recepciót is magában foglaló külön épületszárny még a szükséges településképi engedéllyel se rendelkezett.

A hatóság munkatársai a fentiek alapján az üzemeltetőnek azonnali hatállyal megtiltották a panzió működtetését, és a jogszabály által biztosított szankciókkal élni fognak

– olvasható az önkormányzat levelében. Hozzátették: az illegálisan üzemelő helyek kiszűrésére a hivatalnak nincs megfelelő apparátusa. „A nyilvánosság segít nekünk az illegális tevékenység visszaszorításában” – zárul a levél.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik