Belföld

Egy évszázadot tévedett a KDNP-s politikus a parlamentben

A magyar történelem kimagasló alakja volt Zrínyi Miklós, aki önfeláldozásával a magyar hősiességnek állított örök érvényű lelki és szellemi emlékművet

– mondta Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese szerdán a parlamentben annak a kormánypárti javaslatnak a tárgyalásán, amely Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánítaná 2020-at.

Csakhogy a kereszténydemokrata politikus hosszú méltatása a szigetvári hősről szólt, miközben az indítvány és így az emlékév az egy évszázaddal később élő dédunokájának, a 400 évvel ezelőtt, 1620-ban született költő és hadvezér Zrínyi Miklósnak állítana emléket.

Vejkey lendületes beszédében kitért arra, hogy Zrínyi szigetvári várból való kirohanása festőket ihletett meg, és példája döntéseink meghozatalakor is a szemünk előtt kell, hogy lebegjen.

Sokan megkérdőjelezik a történelmi igazságot, megkérdőjelezik, hogy keresztény nemzeti megmaradásukért Zrínyiék életüket adták. Az, hogy mi Zrínyi emlékévet tartunk, azt jelenti, hogy Magyarország újra erős, figyel múltjára, hogy értse jelenét és birtokba vehesse jövőjét. A behódolás nem vezet eredményre, csak az önzetlen áldozat. Csak ez hozhat jövőt

– fejtegette a KDNP-s politikus, aki továbbra is a Szigetvárért életét feláldozó várkapitányról beszélt, nem a költő Zrínyiről, akivel nem az önfeláldozás, hanem sajnálatosan egy vadkan végzett.

Vejkeyt a tévedésére végül Hiller István levezető elnök figyelmeztette. A szocialista politikus, aki történészként épp a barokk korra specializálódott, megjegyezte

már az egyetemen is probléma volt, hogy a magyar arisztokrata családok gyakran utódaiknak ugyanazt a nevet adták.

Hozzátette, nagyon helyesnek tartja, amiről Vejkey beszélt, sőt minden, amit a KDNP-s képviselő elmondott Zrínyiről, megállja a helyét, csak az emlékév nem a szigetvári hős előtt tiszteleg majd, hanem az egy évszázaddal későbbi utód előtt. Hiller még finoman annyit megjegyzett, hogy „így aztán érdemes ebbe a kontextusba helyezni a gondolatainkat”.

Kiemelt kép: MTI / Soós Lajos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik