Belföld

Nagyon kiakadt Lázár János „szégyenletes akciója” miatt a nácizmus üldözötteinek egyesülete

Lapunk is beszámolt róla, hogy a hétvégén Lázár János volt Miniszterelnökséget vezető miniszter feltöltött egy videót a Facebook-oldalára, amelyen elmegy Kenderesre, hogy lerója tiszteletét Horthy Miklós sírja előtt.

Lázár János virágot vitt Horthy Miklós sírjára
Elmondta, hogy Horthy bajtársaival és szövetségeseivel megmentette Magyarországot. 

A Fidesz politikusának tette miatt nagyon megharagudott a „NÜB” Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete, amelynek elnöke kemény hangú levélben osztja ki a volt minisztert.

A Schiffer János elnök jegyezte közleményben az áll:

Történelmi és politikai tekintetben tragikusnak, kegyeleti szempontból pedig gyalázatosnak tartja, hogy a Fidesz egyik vezető politikusa, Lázár János volt kancelláriaminiszter a hétvégén nyilvánosan méltatta Horthy Miklóst, és virágot vitt az országot mély humanitárius és gazdasági katasztrófába taszító kormányzó sírjára.

A szervezet szerint Lázár János azon megfogalmazása, miszerint Horthy Miklós „hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk”, mélyen sérti annak a több százezernyi halottnak az emlékét, akik a Horthy-korszak végzetesen elhibázott politikája és vállalhatatlan világnézete miatt vesztették életüket.

Úgy vélik, Lázár János kegyeletinek gondolt megnyilvánulása valójában azon magyar áldozatok emlékének meggyalázása,

  • akiket a fehérterror során Horthy beleegyezésével meggyilkoltak,
  • akiket a Horthy-rendszer alatt aláírt törvények származásuk miatt megfosztottak megélhetésüktől, majd életüktől,
  • akiket a magyar határtól 1600 kilométerre lévő Don-kanyarba hajtottak a „magyar határ” megvédésére, és ott haltak meg Horthy parancsára,
  • akik Horthy sodródó politizálása miatt bekövetkezett náci megszállása után vesztették életüket,
  • vagy akiket az önmagát meggyőződéses antiszemitának tartó Horthy tudtával haláltáborokba deportáltak és megöltek.

A közlemény kiemeli:

A „NÜB” Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete a Horthy-korszak áldozatainak és a holokauszt túlélőinek nevében óriási politikai felelőtlenségnek tartja, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere ilyen, s ehhez hasonló módszerekkel, különböző szoborállításokkal és pozitív gesztusokkal igyekszik tisztára mosni annak az embernek az emlékét, akinek a lelkén több százezer ártatlan -ellenálló, antifasiszta, zsidó, cigány – magyar ember halála szárad.

Végül hozzáteszik:

Félő, hogy ha a Horthy-korszak legitimálása ilyen politikai elszántsággal folytatódik tovább a kormányzópártok részéről, akkor a magyar társadalomban újra felébred a tömeges antiszemitizmus rettenetes szörnye. Véleményünk szerint mostani szégyenletes akciója miatt Lázár János személyes felelősséggel tartozik, ha ez megtörténik.

Kiemelt kép: Lázár János Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik