Belföld

Brutális nőverés: vannak, akiket a távoltartás sem gátol meg

Vegyesek, de nem kirívóan negatívak a tapasztalatok a távoltartás intézményét illetően, erről beszélt a 24.hu megkeresésére Kadlót Erzsébet ügyvéd, volt büntetőbíró azt követően, hogy a rendőrség szerdán kezdeményezte az ügyészségen annak a férfinak a távoltartását, aki múlt szombaton a gyanú szerint brutálisan összevert egy nőt Bujákon.

A szakértő elmondta, a távoltartás elrendelésével a bíróság azt határozza meg, hogy a terhelt egyáltalán nem mehet a sértett közelébe, nem léphet vele kontaktusba. A végzésben előírt magatartási szabályok biztosítására nyomkövető eszköz viselését is elrendelheti az elkövetőnek.

Ilyenkor a terheltnek tartózkodnia kell minden olyan helyszíntől, ahol a sértett előfordulhat, legyen az otthona, a munkahelye vagy az iskolája, egészségügyi kezelő intézménye, ez esetenként változik. Vidéken ugyanakkor ezt elég nehéz betartani, mert megeshet, hogy a terhelt és a sértett ugyanahhoz az orvosi rendelőhöz tartozik, kitérési kötelezettsége pedig nincs a terheltnek, tehát nem mondható neki, hogy forduljon vissza onnan akkor is, ha ő is beteg

– magyarázta Kadlót Erzsébet.

Az ügyvéd nem ismeri az ügy konkrétumait, arról csak a sajtóból tájékozódott, de elmondása szerint ha minden úgy volt, ahogy a sértett elmesélte, akkor súlyos bántalmazás történt és a gyanúsított „megbecsülve érezheti magát”, hogy csak távoltartást kezdeményeztek ellene.

A sajtóban megjelentek szerint nem ez volt az első eset, hogy bántalmazta a sértettet. Korábban nem indult büntetőeljárás, de a sértettet erre is ki lehet hallgatni, vallomását pedig fel lehet használni. Azt is mérlegelni kell ilyenkor, hogy valaki korábban miért vonta vissza a feljelentését. Ilyenkor a tanú befolyásolása szokott megtörténni és ennek jelentősége van a kényszerintézkedés elrendelésekor

– mondta.

A távoltartás hatékonysága attól is függ, hogy milyen az elkövető személyisége. Vannak menthetetlen esetek, akiket ez sem gátol meg abban, hogy felkeressék a sértettet, de a tapasztalatok szerint általánosságban a terheltek saját érdekükben nem közelítik meg az áldozatot.

Ha valaki alkoholizál, kábítószerezik és ilyenkor elborul az agya, akkor gyakorta az áldozata közelébe megy. Ezzel viszont nagyon rontja a helyzetét, mert a távoltartás megszegése miatt végső soron az előzetes letartóztatását is elrendelhetik, a büntetőeljárás során tanúsított magatartása pedig hatással van a folyamatban lévő ügy érdemére. Ha valaki a távoltartás idején sem száll magába, akkor ezen az alapon teljes joggal súlyosabb lehet a büntetése

– tette hozzá az ügyvéd.

18 +-os!!!! Tanulságos, Mindenkinek!
Sajnos az eset velem történt meg. Rendkívül sajnálom, hogy elveimmel ellentétesen…

Közzétette: Bernadett Orosz – 2019. november 11., hétfő

Arra a kérdésre, mihez kezdhet a sértett, ha a kényszerintézkedés alanya a közelébe megy a távoltartás ideje alatt, Kadlót Erzsébet azt felelte, azonnal értesítenie kell a rendőrséget. Úgy tudja, hogy a sértettek ilyenkor kapnak közvetlen telefonszámot a megfelelő rendőrségi egységhez, így azonnal indulhatnak a megadott helyszínre. Ha addig a terhelt távozik onnan, akkor szemtanúk kihallgatásával, utcai kamerafelvételekkel, vagy akár a sértett által rögzített kép- és hangfelvétellel bizonyosodhatnak meg arról, hogy tényleg ott járt.

Orosz Bernadett, a Bujákon megvert nő a szombati incidenst követően személyi védelmet is kért a rendőrségtől, de ezt elutasították. Kadlót Erzsébet elmondta, ez nem meglepő, és bár létezik erre példa, nem jellemző az ilyen intézkedés Magyarországon.

A személyi védelmet nem úgy kell elképzelni, hogy valaki 24 órás rendőri védelmet kap, ez tervezett, kontrollált napi intézkedéssor. Mivel az adatok nem nyilvánosak, pontos számokat nem tudok mondani, de távoltártásból sincs sok, személyi védelmet pedig elenyésző számban kapnak a sértettek

– mondta.

A távoltartást nyomozás során legfeljebb négy hónapig terjedő időtartamra rendelhetik el, ami meghosszabbítható és mód van annak kérelemre történő felülvizsgálatára is. Ezekben a kérdésekben a bíróságnak meglehetősen nagy a mozgástere. A távoltartás hossza ugyanakkor nagyban függ az elkövetőtől, így például attól is, hogy ha készült előzetes vagy köztes szakértői vélemény, abban a személyiségével kapcsolatban mit állapítottak meg.

Szerdán Nágel Tamás százados, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy az újabb adatok alapján a Pásztói Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében kezdeményezte az illetékes ügyészségen a férfi távoltartásának elrendelését. Deák Bertold, a Nógrád Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője még aznap közölte lapunkkal, hogy a rendőrség előterjesztése a Pásztói Járási Ügyészségen található, annak elbírálása folyamatban van. Csütörtökön ismételten megkerestük a Nógrád Megyei Főügyészséget az ügyben, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

A Honvédelmi Minisztérium szintén a 24.hu érdeklődésére közölte, hogy soron kívül megszüntették annak a tartalékos katonának a szolgálati viszonyát, aki szombaton a felismerhetetlenségig összevert egy nőt Bujákon.

Lapunk utolérte azt a volt nyomozót is, aki a bántalmazás éjszakáján telefonon adott instrukciókat az áldozatnak. Kállai Zoltán arról beszélt,

félholtra verték, ráadásul az elkövető folyamatosan azt ordibálta neki, hogy megöli, megdöglik és nem jut ki élve a szobából. Ez emberölési kísérletnek minősül. Ehhez képest a rendőrség hátat fordított neki. (…) Képesek voltak azt mondani neki, hogy majd menjen vissza, ha legközelebb ez megtörténik. És mi lett volna, ha legközelebb már nem tud visszamenni?

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ezzel kapcsolatban közleményt adott ki, azt írták, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába november 9-én 20 óra 46 perckor az egyik bujáki szállóról érkezett állampolgári bejelentés, miszerint ott egy nőt megvertek.

A bejelentést követően a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai fél órán belül a helyszínre érkeztek és a nő soron kívüli meghallgatását követően elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 52 éves sárospataki férfit. A nyomozók a beszerzett adatok és a végrehajtott információgyűjtés eredményeképpen előállították férfit, és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az eset valamennyi körülményét a Pásztói Rendőrkapitányság – mint minden esetben – elfogultságtól mentesen vizsgálja, a tényállás pontos tisztázása a nyomozó hatóság további feladatát képezi

– írták.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik