Belföld

Megszólal a rendőrség a félholtra vert nő ügyében: Szakszerűen jártunk el végig

Többször foglalkoztunk már a Bujákon brutálisan megvert nő esetével, akit egy nyugalmazott katonai alezredes bántalmazott a hétvégén. A bántalmazásról az áldozat Facebook-bejegyzésben számolt be, azt írta, támadója eltörte az orrát, „szétzúzta” a fejét és a testét, kitépte a haját és majdnem megfojtotta.

Brutálisan megvertek egy nőt Bujákon
A 168 Óra szerint egy nyugalmazott katonai alezredes az elkövető.

A bántalmazott nő a 168 Órának azt mondta, az első bántalmazásnak a gyerekei is szemtanúi voltak, a férfi ekkor részeg volt. A másodiknál hívták a rendőrséget, de ő végül nem tett feljelentést. A múlt heti eset után

kihallgatták a feltételezett tettest, aki azonban szabadlábon távozhatott.

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozója a nőnek azt mondta, szóljon, ha legközelebb is előfordul ilyesmi. A férfinek állítólag fegyvermérnöki diplomája és fegyvere is van.

Később megírtuk: a rendőrség „nem volt lelkes”, „le akarta passzolni” azt a nőt, akit szombaton félholtra vert egy nyugalmazott katonatiszt Bujákon, erről beszélt a 24.hu megkeresésére Kállai Zoltán volt nyomozó, aki a bántalmazás éjszakáján telefonon tartotta a kapcsolatot az áldozattal, hogy instrukciókat adjon neki. A nyomozó szerint a rendőrök inkompetens, és mint azt a példa is mutatja, esetenként felháborító módon járnak el csak azért, mert egy bűncselekmény elkövetője például nyugalmazott katonatiszt. Kállai Zoltán éppen azért vállalta, hogy beleáll az ügybe, mert nem szerette volna, ha egy ilyen brutális bántalmazást valaki megússzon.

„Félholtra verték Bernadettet, a rendőrség meg hátat fordított neki”
Megszólalt a volt nyomozó, aki segít a bántalmazott nőnek, hogy ügye ne maradjon megtorlatlanul.

Ezzel kapcsolatban adott ki közleményt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Ebben cáfolják, miszerint a Bujákon bántalmazott nő esetében a rendőrök „átnéztek a nőn, amikor kihallgatták”, hátat fordítottak neki. Voltak olyan vélemények, amelyek szerint a rendőrség a férfi honvédséghez tartozása miatt nem foglalkozott kellő komolysággal az üggyel.

A valóság ezzel szemben az, hogy a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. november 9-én 20 óra 46 perckor az egyik bujáki szállóról érkezett állampolgári bejelentés, miszerint ott egy nőt megvertek.

A bejelentést követően a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai fél órán belül a helyszínre érkeztek és a nő soron kívüli meghallgatását követően elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 52 éves sárospataki férfit. A nyomozók a beszerzett adatok és a végrehajtott információgyűjtés eredményeképpen előállították férfit, és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az eset valamennyi körülményét a Pásztói Rendőrkapitányság – mint minden esetben – elfogultságtól mentesen vizsgálja, a tényállás pontos tisztázása a nyomozó hatóság további feladatát képezi

–          olvasható a közleményben.

Kiemelt kép: MTI/ Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik