Belföld

Pokorni leveteti a turulszoborról a nagyapja nevét, mert a nyilas háborús bűnösök közé sorolható

A képviselő-testület – Pokorni Zoltán kezdeményezésére – egyhangúlag támogatta, hogy vizsgálják felül a második világháború XII. kerületi áldozatainak emlékművén található névsort. Ebben  szerepel ugyanis Pokorni József, a polgármester nagyapja, akiről kiderült, hogy nyilas múltú háborús bűnösök közé sorolható, így az elöljáró véleménye szerint nem méltó arra, hogy szerepeljen a neve a hősök között

adta hírül a hegyvidéki önkormányzat oldala.

Pokorninak nem volt köze ahhoz, hogy a nagyapja rákerült a listára: a turulszobor felállításáról még elődje, Mitnyan György határozott, a névsort pedig Szatucsek Tibor helytörténész állította össze.

Pokorni József nyilas érintettségét Rab László tárta fel a Mozgó Világban publikált dolgozatában. Rab szövege szerint az övé aligha egyedi eset. Éppen ezért Pokorni Zoltán felkérte dr. Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatóját, dr. Kovács Tamás történészt, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját, valamint Ungváry Krisztián történészt, tekintsék át az emlékmű névsorát.

Ennek a bizottságnak lesz a feladata annak megállapítása, hogy a névsorban szereplő személyek közül kik azok, akik a második világháború alatt nagy valószínűséggel háborús bűntettet követtek el. De arra is javaslatot várnak a testülettől, hogy a méltó megemlékezés érdekében hogyan lehet feloldani az emlékművel, szimbolikájával kapcsolatos ellentmondásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik