Belföld

Karácsony Gergely: Lesznek vitáink, de megnyerhetjük a kormányt szövetségesként

Karácsony Gergely az első kormányülésén vett részt szerdán a Karmelita kolostorban Budapest főpolgármestereként, ami elmondása szerint fontos kezdete lehet annak, hogy az ellenzéki vezetésű főváros konstruktív partnere legyen a kormánynak, erről beszélt az Orbán Viktorral történt találkozóját követő sajtótájékoztatóján.

Mindannyiunk célja, hogy Budapest tovább fejlődjön a következő években. A mai megbeszélés elindította azt a munkafolyamatot, amelynek kiindulópontja a Tarlós Istvánnal kötött megállapodás. Beszéltünk a Budapesti Közfejlesztések Tanácsáról, amely november végén vagy december elején megtarthatja első ülését. A fővárosiak régi igénye az, hogy a kormány és a budapesti főváros ügyeit Budapest törvényben foglaljuk össze, de a kormánynak nincs erre vonatkozó terve, tudomásul vettem

– mondta.

Fotó: Mohos Márotn / 24.hu

Karácsony a kormányülésen tájékoztatott a keddi alakuló közgyűlésen meghozott intézkedésekről. Mint mondta, az egészséges Budapest program kiterjesztésével próbálják a kerületeket jobb helyzetbe hozni.

Nagyon sok munkánk van még, sok szakmai vitánk is lesz. A magyar belpolitika érzelmi felfokozottságát ismerve azt tudtam leszűrni a mai beszélgetésünkből, hogy a szakmai kérdések tekintetében könnyebb közös nevezőre jutni

– tette hozzá.

Az atlétikai stadion építéséről szólva azt mondta, a fővárosi önkormányzat részletesebben tájékozódik majd az ügyről, és a novemberi végi közgyűlésen tárgyalnak róla, amelynek eredményéről ezt követően tájékoztatja a kormányt.

Azért hoztam magammal a választási programomat, hogy világossá tegyem, hogy az elkövetkező évek politikájához egyszerű zsinórmértéket találni. A budapestiek egészségügye, a közlekedési ügye és a zöld ügyek a legfontosabb három pillér. Azt gondolom, hogy bár lesznek vitáink, látok reális lehetőséget arra, hogy a kormányt szövetségesként meg tudjuk nyerni és olyan együttműködést alakítsunk ki, ami túlmutat a belpolitikai különbségeken.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, köszönik Karácsony Gergelynek, hogy elfogadta a meghívást, mert úgy gondolják, hogy demokráciában a választók döntését tiszteletben kell tartani.

A kormány partnerként tekint a főpolgármesterre, és azokat a csatornákat, amiket Tarlós Istvánnal is működtetünk, azokat ezután is működtetni fogjuk. Korrekt szakmai keretek között lesz lehetőség a fővárosi fejlesztések megvitatására

– mondta.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Tájékoztatása szerint Karácsony világossá tette, hogy a folyamatban lévő beruházások között mi az, amit kívánatosnak tart, és mi az, amit nem támogat.

Miniszterelnök úr egyértelművé tette, hogy nem kívánunk úgy fejlesztéseket végrehajtani, hogy a kerület arra nem tart igényt. Akarata ellenére senkivel sem szeretnénk jót tenni. A Budapest fejlesztésére koncentráló szakmai szemlélet fennmarad

– tette hozzá.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik