Három évtizedes sportdráma húzódik a körmendi polgármester-választás mögött

Vasi ikertornyok csatája: mester a polgármester ellen. Riport.

Boldogabb hely lenne ma a világ, de Körmend biztosan, ha a vasi kisváros sportcsarnokának kispadján 1987. április tizenkettedikén este elhangzik az a mondat, hogy „Pisti, gyerünk, te jössz”. De nem hangzott el, és a hiány megmételyezte Pisti életének tán legnagyobb ünnepét.

Nézzük, ki ez a Pisti, s ki az, akinek gyerünköznie kellett volna.

A férfi kosarasok között 1987-ig vidéki csapat nem nyert magyar bajnokságot. Ebben az évben a favorit Honvéd és a Körmend vívta a két győzelemig tartó döntőt: az első összecsapást odahaza a Körmend húzta be 80-75-re, a pesti visszavágót kiütéssel a Honvéd 86-62-re.

És jött a harmadik mérkőzés, a kosárlabdát bolondulásig szerető körmendiek otthonában: az alig több mint tízezer lakosú városka arénájába háromezer néző zsúfolódott be, jószerivel minden harmadik helyi ott szurkolt, és teremtett olyan hangulatot, amire ma is könnyezve emlékszik, ki jelen lehetett azon az áldott estén.

Fotó: Marjai János/24.hu

A huszonkilencszeres bajnok Honvédot blokkolta a hangorkán, a hazaiak szárnyaltak: pár perccel a vége előtt tízzel ment a Körmend. Behozhatatlan előny, eufória lelátón s kispadon. Egy, egyetlen egy körmendi feszült csak, mégpedig egy játékos, Bebes István, aki bár alapemberként végigharcolta a szezont, a döntőn nem léphetett pályára.

Peregnek a másodpercek, már csak két perc, szólni kéne az edzőnek, hogy „Mester, küldjön már be”, de a Mester se lát, se hall, ugrál, ordibál, tombol benne az adrenalin; pillanatokon belül a csúcsra ér a karrierje, eszébe nem jut, hogy vérzik mögötte egy tanítvány lelke; egy perc még, Bebes remeg, ilyen nincs, de nem szól, pedig a Mester egész biztosan a fejéhez kapna, hogy „tényleg, baszki, menj, menj, menj már, Pista”; harminc másodperc, Bebes hallgat, tíz másodperc, öt, három, kettő, egy, vége. 82-72; őrjöng a lelátó, Körmend a kosaras főváros.

Bebes egyik szeme sír, meg a másik is. Ma is.

*

Bebes ma polgármestere Körmendnek, 2002 óta az, olykor kis különbséggel győzött, máskor, mint öt éve, utcahosszal. A minap meg hajszállal: kilencven szavazat előnnyel védte meg hivatalát. A kihívója október tizenharmadikán nem más volt, mint a Mester 1987-ből: Patonay Imre.

Gazdagon yukkázott, festményezett polgármesteri irodában ülünk Bebessel.Hatalmas ember, és figyelmes, lecsúszik kicsit a széken, hogy beszélgetés közben ne nyomja agyon a másikat a negyedméteres magasságkülönbség.

Fotó: Marjai János/24.hu

 

– Azon a meccsen kibaszásból nem küldte be magát Patonay?

– Áh. Simán nem figyelt rám. Hiba. Egy edző nem teheti meg, hogy nem figyel a játékosára. Pláne egy bajnoki döntőben. Pláne abban a bajnoki döntőben.

– Miért nem szólt neki?

– Nem vagyok olyan.

– Ha szólt volna, beküldi?

– Persze.

És bő harminckét év után ott a pára a tekinteten. „Nekem tényleg komoly szerepem volt abban a menetelésben, lázasan sem jelentettem beteget. Vérbeli vízhordó voltam, nem csillogtam, de a magamfajta nélkül nincs siker. Járt volna legalább pár másodperc.”

– Mikor beszélték át a dolgot, polgármester úr?

– Sose hoztam föl.

*

Patonayval törzshelyén, a Bakelit névre hallgató körmendi kifőzdében menüzünk, híg borsóleves, feszesen töltött csirke; piros falon bukolikus olaj, romantikus metszet.

Fotó: Marjai János/24.hu

– Azon a meccsen kibaszásból nem küldte be Bebest?

– Miért basztam volna ki vele? Hajtós, küzdős srác, becsültem, hogy még edzésen sem bírta a vereséget. Jó, nem csillogó gólkirály, inkább vízhordó, védekezésben szedi a lepattanót, támadásban előkészít, zár, nélkülözhetetlen.

– Miért nem tette be?

– Végigjátszotta a bajnokságot, de az utolsó meccsre alacsony centereket küldött be a Honvéd, azokhoz nem jó Pista.

– Legalább az utolsó percre beengedhette volna.

– Be. De nem jutott eszembe.

– Mikor beszélték át a dolgot, Mester?

– Én ugyan nem hoztam föl.

*

Bebes polgármester hatvanhárom éves, Kapuváron született, faiparit végzett, az építőiparban kezdett dolgozni, „projektmenedzser voltam… annak idején úgy nevezték, hogy művezető”. Huszonnégy múlt, amikor ’80-ban Sopronból Körmendre hívta Patonay. Itt is melózott a sport mellett, tűzvédelmis lett az Egis helyi üzemében, „nem sportállás, felelős megbízatás”, s tanult is, ’85-re kosárlabda-edzőit szerzett a TF-en.

A megnyert ’87-es bajnokság után végigcsinált még egy szezont az első osztályban, majd levezetésként keresett némi pénzt a határ túlfelén, a grazi csapatban, végül dobált kicsit Pápán és Lentiben.

Fotó: Marjai János/24.hu

1990-ben, még a választás előtt belépett a Fideszbe, négy évre rá ő lett a párt körmendi csoportjának vezetője; 1998-ban listáról bejutott az Országgyűlésbe, 2002 tavaszán szintén, s még akkor ősszel a polgármesteri posztot is elnyerte. Azóta folyamatosan polgármester, és alighanem parlamenti képviselő is lenne, ha 2010-ben nem dönt úgy a Ház, hogy választani kell a két tisztség között. „Sosem szerettem előtérbe tolni magam, anélkül pedig a parlamentben nehéz érvényesülni. Körmend mellett tettem le a garast, itt jó nekem, intézem szépen a napi ügyeket, alig foglalkozom országos politikával, migránsozással, Borkaival; inkább olvasok, angolozom, sportot nézek, mint kinyissam a tévét.”

*

Patonay Imre hatvanhat éves, Körmenden született, tesi-földrajz szakon diplomázott Pécsett, aztán visszaköltözött a szülővárosába: a Somogyi Béla általánosban tanított, idővel igazgatónak választották. Focistának indult, a főiskola alatt egyszerre volt NB III-as labdarúgó és NB II-es kosaras, végül az utóbbi mellett tette le a voksát. A körmendi kosárlabdacsapat egyik alapítója, ő volt a cséká, amikor 1976-ban feljutottak az első osztályba. Játékosból lett edző, négyszeres magyar bajnok, ebből kettőt a Körmenddel szerzett, ötszörös kupagyőztes, amiből négy körmendi, 1992 és 1996 között a férfiválogatott szövetségi kapitánya volt; 2005-ben a magyar kosárlabdázás halhatatlanjai közé választották, Körmend Pro Urbe-díjasa.

Tréningruhás ikon ő itt, ballag az utcán, és mindenki, de mindenki ráköszön, hogy „szevasz, Putesz”.

Fotó: Marjai János/24.hu

Kosármeccseken ma is felhangzik olykor a rigmus, hogy „Jó Körmendi Dózsa, te sosem leszel árva, mindig a szívünkbe leszel zárva! Patonay Imre, meghajlunk előtted, a Körmendi Dózsát a fellegekbe emelted!”

Szobra lesz itt ennek az embernek, bármibe lefogadjuk. Ennél följebb nincs.

Reggeli órán érkezünk Körmendre, a sétálóutcában találkozunk, tamáskodik Patonay, hová is lehet ilyenkor beülni. Rábökünk egy bár ajtajára, azt mondja, „ez még zárva, sebaj”, belép, „beszélgetünk kicsit az urakkal”, kijelentő mód, „persze, Putesz, foglaljatok helyet bárhol”. Aztán, mikor a Mester a távoli és korai menü ideája hatására úgy dönt, sétáljunk át a Bakelitbe, nincs szájhúzás, „gyertek bármikor”.

Az már a kifőzdében derül ki, hogy nemcsak Bebes hordoz kosaras tüskét, hanem Putesz is. Történt, hogy 2007-ben Patonay Imre kiszorult a Körmendi Dózsa vezetéséből. „Elfogyott körülöttem a levegő, menni kellett. Pista keverte a lapokat. Megharagudtam rá. Igaz, hogy nem játszott a döntőn, de hát én hoztam ide Sopronból és szereztem neki állást, aztán, mikor 1999-ben az ő elnöksége idején kis híján csődbe ment a klub, én kalapoztam össze a milliókat a túléléshez, és 2002-ben, amikor bejelentkezett polgármesternek, odaálltam mögé, kampányoltam neki, nélkülem tán meg se választják.”

Fotó: Marjai János/24.hu

Bebes másként látja azt a meccset is. „Egyrészt nem ő egyedül hívott ide, nem ő egyedül szerzett állást, azt a csapatot négyen vezették, Kristóf László, Bálint Károly, Faragó Gábor és persze Imre. Ami pedig Putesz elüldözését illeti: egész egyszerűen elfogyott a pénz, vágni kellett a fizetéseken, szakmai kifogás nem volt ellene.”

*

Körmend után Zalaegerszegre igazolt Putesz, 2010-ben bajnokságot nyert, sőt, Magyar Kupát is, majd ment Sopronba, Győrbe, tavaly a Debrecent hozta föl. Közben tanított, iskolát igazgatott, három éve nyugdíjaztatta magát.

Idén tavasszal megkérték körmendi ellenzékiek, az önkormányzatin segítsen leváltani Bebest. „Tetszett az ötlet, mentem, aztán mire felnéztem, már én lettem a polgármester kihívója.”

Békés kampányt tolt. „Kínosan ügyeltem, hogy ne személyeskedjek, Pistának még azokat az ügyeit se hoztam be, amiket korábban megírt a sajtó. Nem kell háború, mindketten itt szeretnénk leélni a hátralévő éveinket” – ezt mondja a Patonay.

„Korrekt volt Putesz, én is korrekt voltam vele. A kis fricskák beleférnek” – így Bebes.

Fotó: Marjai János/24.hu

Patonay fájlalja azokat a fricskákat, sorolja is:

  • az egyik tanítványom nyerte a megyei Prima-díjat, most először Körmenden tartották az ünnepséget, de engem nem hívtak meg.
  • A kampányban hordták az ingyen tűzifát, Bebes közpénzből vitt ajándékot a nyugdíjasoknak, közpénzből rendezett bulikat városszerte, a romákkal együtt énekelte összeölelkezve, hogy „egy vérből valóóóók vagyunk”, ezzel a mi pár százezer forintos költségvetésünk nem tudott versenyezni.
  • A helyi sajtó, tévé, rádió, újság, ki nem ejtette a nevemet, Pistával pakoltak tele mindent.
  • És miközben mi végig hangsúlyoztuk, hogy egyetlen párthoz sincs közünk, azt terjesztette rólam Bebes meg a sajtója, hogy a balos ellenzék jelöltje vagyok.

Mindre van válasza Bebesnek, ha nem is csont nélküli:

  • a Primát nem mi szerveztük, a meghívókat nem én intéztem, ha Putesz jelzi, szívesen láttuk volna.
  • A polgármester dolga járni a települést, kampányban különösen; a fát az állam adta, én ajándékot nem vittem, énekelni viszont szeretek, igaz, nem bor, inkább ásványvíz mellett, a választás éjszakáján is csak egy fél deci jéger csúszott le.
  • A médiához nem tudok hozzászólni, nem én intézem.

*

A lényeg, hogy győzött Bebes.

De nem csak a polgármesteri verseny lett szoros: a nyolc egyéni képviselői helyből négyet fideszes nyert, hármat Patonay csapata, a Változást a Városért Egyesület, egyet pedig egy az ellenzékhez húzó független. Mivel a kompenzációs lista három mandátumából kettő a Fideszé lett, egy a Jobbiké, a testületben Bebes polgármesterrel kiegészülve hét-öt az arány a kormánypártiak javára.

Fotó: Marjai János/24.hu

Pedig lehetne nyolc-hat, tán hét-hét is, ha nem szerencsétlenkedik el a hajrát Patonayék, akik addig húzták az időt a választásra alapított egyesület regisztrálásával, míg lemaradtak a kompenzációs listára való bejelentkezésről. „Részben a mi hibánk, részben a félelemé. Kicsi város ez, mindenki függ az önkormányzattól. Amikor szervezkedni kezdtünk, bőven megvolt a bejegyzéshez szükséges tíz fő, csak menet közben sorra léptek vissza az emberek, hogy te, Putesz, ne haragudj, de féltem a magam, a feleségem meg a gyerekem állását.”

Maga Patonay nem indult képviselőnek, nem tagja a testületnek. Ami nélküle sem marad colosok nélkül, ugyanis a négy változásosból hárman volt körmendi kosaras csapattársak, „Zsebe Feri kétszáznégy centi, Szlávik Csaba százkilencvenkilenc, Szendrey Sanyi százkilencvennégy”. Akár kidübelezhetnék az önkormányzat homlokzatára, hogy: „Ebben az épületben munkálkodik a világ legmagasabb képviselő-testülete.”

Kérdés, mire kapnak lehetőséget az ellenzéki képviselők. Bebes nem ígér vörös szőnyeget, igazából semmiféle szőnyeget nem ígér: „Bizottsági elnöki posztra ne számítsanak. Nem azért, mert nem fideszesek, hanem mert kezdők ebben a műfajban. Jut feladat, de rögtön vezetni képtelenség.”

És az is kérdés, mi lesz Putesszel – csak nem ácsoroghat évekig, míg végre elkészül az őt illető és ábrázoló bronzszobor.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Mindenesetre szabadon igazolható, mióta a kampány miatt felmondott Debrecenben, amúgy sem bírta az oda-vissza öt-hat órás autózást. „Legrosszabb esetben igent mondok valamelyik osztrák hívásra, heti három edzés, havi ezerötszáz euró, nem olyan rossz.”

Kérdjük Bebest, szerinte hasznára lehet-e még szülővárosának a Mester.

„Persze hogy lehet. Ha szól, visszavesszük, találunk neki való feladatot az egyesületnél. Egyelőre nem jelentkezett. Olyan, mint én: érzékeny. A különbség az, hogy én kihúztam a tőle kapott tüskét, ő meg még nem húzta ki a magáét.”

Olyannyira köröm alatt az a tüske, hogy Putesz a kiakolbólítása óta nem járt a nagy csapat meccsén. „Tizenharmadik éve. Csak ifire meg utánpótlásra megyek. Illetve tavaly kénytelen voltam megnézni a felnőttet is. A Debrecen edzőjeként érkeztem. Huszonöttel kaptunk ki. A lefújás után addig követelt, ünnepelt a B-közép, míg oda nem mentem hozzájuk pacsizni. Kicsikét meghatódtam.”

*

Marjai fényképésznek az a koncepciója, hogy palánk alatt fotózzuk a körmendi ikertornyokat.

Patonay a Rába-partot választja. Csüdig ér a fű, Putesz viseltes gyűrű alatt napszemcsiben, melegítőgatyában, piros Houston pólóban imitálja a horogdobást.

Fotó: Marjai János/24.hu

– Mester, ha egy az egyeznének itt a gyepen Bebessel, ki győzne?

– Én. Simán. Még így hatvanöt fölött is akad pár cselem, amit Pista nem tudna lekövetni… De a választást ő nyerte.

Bebes az uniós pénzből a Bartók lakótelepen épülő játszótérre invitál, azt mondja, a munkások tán épp most állították fel a tuti streetballpalánkokat, ám odakint, bár az esésbiztos mászókák métakészek, a kosárpálya egyelőre csak a betonalapot meg a szegélyt kapta meg, a lényeg lecsúszott a kampányfinisről.

Fotó: Marjai János/24.hu

– Polgármester úr, ha egy az egyeznének itt a betonon Patonayval, ki győzne?

– Imre. Semmi kétség. Van pár olyan csel Putesz kezében, amit képtelen lennék lekövetni… De a választást én nyertem.

*

Hogy zsákban az egy-egy kép, megkockáztatunk még egy páros kérdést.

Előbb Putesznek:

– Mester… Beleférne egy közös fotó Bebessel?

– Vele?… Egyelőre nem… Előbb beszélgetnünk kéne.

Aztán Bebesnek:

– Polgármester úr… Beleférne egy közös fotó Patonayval?

– Vele?… Még nem… Beszélgetnünk kéne előbb.

Nem kapkodják el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.