Belföld

Egy bátor beteg asszony kapcsolta le a kórházi fosztogatót

A Siófoki Járási Ügyészség kifosztás és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 39 éves nagykanizsai férfival szemben, aki Siófokon, Tapolcán és Hatvanban követett el vagyon elleni bűncselekményeket, így többek között a kiszolgáltatott kórházi betegektől zsákmányolt értékeket.

A férfi kisebb értékű lopásokat követett el tavasszal Siófokon, majd a hatvani kórházban próbálta meg ellopni az egyik ott dolgozó orvos értékeit, de tetten érték.

Ezután Veszprémben fosztott ki egy éttermet úgy, hogy a zárás előtt elrejtőzött a mellékhelyiségben, és miután az alkalmazottak elhagyták a helyszínt, szeszes italt, üdítőket és a bevétel egy részét is ellopta, majd a reggeli takarítás idején kisurrant a vendéglőből.

A férfi idén júniusban a tapolcai kórház egyik fekvőbeteg osztályára surrant be az éjszakai órákban. Egy alvó asszonytól elvette a táskáját, melyben közel 300 ezer forint érték volt. Ezután bement egy másik kórterembe is, de ott a zajra felfigyeltek, így a kiszemelt 150 ezer értékű mobiltelefont és táblagépet nem tudta elvinni.

A fosztogató ezután bement egy harmadik kórterembe is. Az alvó asszony azonban felébredt arra, hogy a táskájában kotorásznak, és felellőségre vonta a tolvajt. Mivel a férfi nem tudott elfogadható magyarázatot adni ottlétére, ezért a nő az éjszakás nővérhez kísérte, aki értesítette az intézmény biztonsági szolgálatát.

A besurranó tolvajt őrizetbe vették és letartóztatták. Az ügyészség öt év fegyházat kért a börtönből tavaly nyáron szabadult férfira abban az esetben, ha már az előkészületi ülésen beismerő vallomást tesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik