Belföld

A Fidesz-vezetés útja a Borkai-pániktól a semmi pánikig

Semmi pánik – nyugtatta az ATV szerint a Fidesz-frakciót Orbán, noha péntek óta más sem volt a pártban, mint pánik. A Fideszben szokatlan zavart Kövér László döntése, a miniszterelnök közbelépése, valamint a váratlan bajt jelző adatok okozták. Összefoglaljuk, hogyan került nyomás alá a párt Borkai-ügyben, és miként választották azt a kimenetet, ami – az értelmezések szerint – jelentős károkat okozott nekik.

Semmi pánik

– mondta az ATV információja szerint a Fidesz-frakció Balatonalmádiban rendezett zárt ülésén Orbán Viktor, amikor az önkormányzati választás eredményét értékelte. Ugyanakkor más sem érződött a kormánypárton a voksolás előtti napokban, mint pánik. Ennek leglátványosabb jele pénteken Borkai Zsolt győri sajtótájékoztatójának meghirdetése, majd lemondása volt, amihez a Fidesz vezetésében uralkodó két ellentétes taktikai megfontolás vezetett. Vagyis lapunkhoz hasonló információk jutottak el, amelyeket a Népszava csütörtökön megírt.

Forrásaink szerint a pártközpontban az utolsó hét közvélemény-kutatási eredményeinek elemzéséből arra jutottak, Borkai a szex- és korrupciós botránya ellenére elég jól áll ahhoz, hogy újra megnyerje a győri polgármester-választást. Ebben nem tévedtek, vasárnap legyőzte ellenzéki kihívóját, a DK-s Glázer Tímeát. Ugyanakkor a választás közeledtével már az is látszott, hogy országosan komoly támogatottságvesztést okozhat a Fidesznek a hatalmas érdeklődést kiváltó ügy, a legutolsó, hétvégi számok már jelezték a veszélyt. Mint két nap múlva kiderült, ez be is jött.

Fotó: Marjai János/24.hu

Hétfőn megírtuk, hogy a Fidesz kiszavazott budapesti polgármestereit sokkolta a vereség, nem érezték úgy, hogy gond lehet október 13-án, és a pártközpontból sem kaptak ilyen jelzést. Azt, hogy a helyzet komolyra fordult, akkor kezdték érzékelni a fideszes kerületvezetők, amikor Tarlós István nyíltan nekiment a győri polgármesternek, majd a pártközpont is kapkodásba kezdett. A főpolgármester már október 10-én, csütörtökön nyíltan támadni kezdte Borkait, egy interjúban azt mondta, hogy méltatlanná vált tisztségére. Tarlós azt is hozzátette, az ügy vállalhatatlan, és az egész jobboldali közösségnek rossz, ha Borkai nem lép.

Úgy tudjuk, ebben az egyre komolyabb belső feszültséget előidéző helyzetben döntöttek úgy Budapesten, hogy Borkainak sürgősen távoznia kell a Fideszből. Mint arról korábban, a Borkai Zsoltról szóló portrénkban beszámoltunk, a Fidesz vezetésében ezt megelőzően a polgármesterrel szemben az volt az elvárás, hogy megválasztása esetén rövid időn belül jelentse be a lemondását, és kérje fel a Fideszt egy új polgármesterjelölt kiválasztására.

A helyzet azonban érezhetően megváltozott, a vezetés egy része ennél gyorsabb elhatárolódást tartott szükségesnek, így elképzelésük szerint Borkainak a pénteki sajtótájékoztatóján lényegében azt a szöveget kellett volna elmondania, amit a választási győzelem után, kedden elmondott: kilép a pártból, független lesz.

Forrásaink – ahogyan a Népszava informátorai is – azt állították, a sajtótájékoztatót Orbán Viktor döntése nyomán törölték az utolsó pillanatban. A miniszterelnök állítólag arra hivatkozott, hogy Borkai rapid kiléptetése a győri eredmény miatt túl kockázatos. A helyi Fidesz-szavazók ugyanis úgy értelmeznék a lépést: ha Borkai nem Fidesz-tag, akkor nincs okuk rá szavazni. Még szerda kora délután megkérdeztük a miniszterelnöki sajtóirodát, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ arra, hogy valóban a kormányfő avatkozott-e be. Ugyanakkor a kormányfő szerda este Balatonalmádiban interjút adott a Hír TV-nek, amelyből álláspontja világosan kiderült: azért nem lehetett „lemondatni” a polgármestert, mert akkor a győrieknek nem lett volna lehetőségük választani, mivel egyetlen jelölt maradt volna a szavazólapon. (Ez azonban nem igaz: Glázer mellett két civil egyesület jelöltje is indult a polgármesteri posztért.)

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Az ugyan továbbra sem világos, miként képzeli akár ő, akár bárki más, hogy Borkai éveken át vezetheti a várost olyan jelenetek közepette, mint amik kedden a győri városházán lejátszódtak. A sajtótájékoztatónak nevezett eseményen az újságírókat nem engedték kérdezni, de Borkai közelébe se férkőzhettek. Nehéz elképzelni, hogy mondjuk október 23-án ez másképp legyen, ahogy azt is, hogy a polgármester bármilyen nyilvános rendezvényen megjelenjen, hiszen mindenhol újságírók hada várná. Az orgiáról megjelent képek és videók ismeretében az is kockázatos lépésnek tűnik, hogy egyhamar kiálljon beszédet tartani egy iskolai rendezvényen.

A bejelentés, hogy Borkainak a Fideszből ugyan távoznia kell – sőt a sajtótájékoztatóján előadott verzió szerint lényegében önként távozik –, de polgármester maradhat, a fideszes politikusok egy részét is felháborította, hiszen sokan őt okolják a kormányoldal budapesti vereségéért. Ennek fényében külön figyelemre érdemes, hogy az ATV szerint Orbán nem kapott kérdést Borkai-ügyben a frakcióülésen. Kocsis Máté pedig almádi sajtótájékoztatóján arra célozgatott, hogy Borkai nem önként távozott a pártból, de részleteket nem árult el.

Az biztos, hogy a pártvezetés, még ha néhány napja komolyan gondolta is Borkai eltávolítását, a megváltozott politikai klímában a jelek szerint egyelőre nem vállalja az újabb győri megméretést. Az ellenzék előretörése ugyanis sokkal kockázatosabbá tenné most az időközi választást, mint azt korábban gondolták, ráadásul az ország öt legnagyobb városa közül Budapest mellett Szeged, Miskolc és Pécs is ellenzéki vezetésű lett (csupán Debrecen maradt a Fidesz kezén), és ehhez a sorhoz csatlakozhatna most a hatodik legnagyobb, Győr.

Az új forgatókönyv szerint a Fidesz megpróbálja a balhét Borkaira terhelni. Kósa Lajos alelnök, a párt kampányfőnöke a választás éjszakáján még a győri sajtótájékoztató körüli zűrzavarért is kizárólag a polgármestert okolta, mintha ő döntött volna egy órán belül úgy, hogy sajtótájékoztatót tart, majd úgy, hogy mégsem.

Ezt annak kell betudni, hogy az utolsó pillanatokban mindenki nagyon izgul, és ezért becsúszhat egy olyan baki, hogy meghirdetnek egy sajtótájékoztatót, amit lemondanak. Ha valaki ezért leautózott Győrbe, attól elnézést kérünk

– mondta Kósa.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Borkai maradásáról hasonlóan szól a félhivatalos verzió. A 24.hu-nak több fideszes vezető is azt adta elő, hogy sem Kövér László házelnök, választmányi elnök, sem Kubatov Gábor pártigazgató, akiket a miniszterelnök megbízott a helyzet rendezésével, nem tudta kezelni az önjáróvá vált, sértődött győri politikust. E narratíva szerint Borkai megmakacsolta magát, és bár a teljes Fidesz-vezetés ellene volt, maga döntötte el, hogy a posztján marad. Mindezt azonban hivatalosan úgy találják, hogy a győriek döntésének semmibevétele lenne, ha Borkait a megnyert választás után lemondatnák, amire közjogi lehetőség egyébként sincs.

Ugyanakkor Orbán hangsúlyozta, hogy a pártból mennie kellett, mert vannak dolgok, amik a Fidesznél nem férnek bele. Úgy tudjuk, ez a kijelentés leginkább az orgiára, a szexbotrányra vonatkozott. Információnk szerint korrupciós ügynek azért nem tekintik a Borkai-botrányt, mert a felsorolt esetek (baráti társaság realizálta haszon földügyben, a polgármester gyermekének kifizetése egy érdemben nem működő cégből) nem érintenek közpénzt.

Forrásaink szerint végleges döntés valójában még nincs, a felek várakoznak, elszámolnak egymással, a helyi Fideszben kiválasztják az új vezetőt, s alighanem egy új polgármesterjelöltet is. De pánik már valóban nincs, mert amit elveszthettek ezzel az üggyel, azt már elvesztették.

Kiemelt kép: AFP/Isza Ferenc

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik