Belföld

Göncz Árpádra emlékeztek

Négy éve, 2015. október 6-án hunyt el az egykori államfő.

Göncz Árpádra emlékeznek hétvégén azokon a településeken, ahol közteret neveztek el róla, szobrot, táblát állítottak az emlékére. A Göncz Árpád Alapítvány, a megemlékezések kezdeményezője az MTI-vel tudatta, a néhai államfő emlékét számos hely őrzi az országban.

Egykori lakóhelye közelében; az Óbudai Egyetem parkjában a Göncz Árpád Baráti Kör által ültetett fa és Jovánovics György róla készített mellszobra áll. Itt a néhai köztársasági elnök halálának negyedik évfordulóján vasárnap Kovács László, az MSZP egykori elnöke, volt külügyminiszter, Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke, volt belügyminiszter és felesége, valamint Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke helyezte el a megemlékezés virágait.

Göncz Árpádot 1990. augusztus 3-án választotta meg az Országgyűlés, ő lett a rendszerváltás után az első államfő.  2015 őszén, életének 94. évében hunyt el.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik