Belföld

M. Richárd a párjának akarta küldeni a baleset idején készített videót

Csütörtökön a pszichológus szakértő és a tanúk meghallgatásával, illetve az M. Richárd telefonján talált ütközés előtti pillanatok megtekintésével folytatódott a Pesti Központi Kerületi bíróságon a Dózsa György úti tragédia tárgyalása. M. Richárd ügyvédje zárt tárgyalást kért a felvétel megtekintésének az idejére, de a bíró ezt elutasította.

A szakértői vélemény szerint M. Richárd 125-140 km/óra közötti sebességgel haladt a Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába. A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsijával N. József, aki szabálytalanul, kis ívben kanyarodott be a szemből érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget.

A kocsik olyan erővel ütköztek össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházi kezelés során hunyt el, három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó kocsit vezető N. Józsefnek öt bordája eltört, és kilyukadt a tüdeje, M. Richárd könnyebb sérülésekkel megúszta az ütközést.

A csütörtöki tárgyalás húsz perces késéssel kezdődött, mert M. Richárd közlekedési dugóba került.

Gellért Csilla pszichológus szakértő elmondta, hogy a vádlott közlekedésben való viselkedését és a személyiségét is vizsgálta közlekedés-specifikus tesztek során. Megállapította, hogy M. Richárd indulatvezérelt, egoista és öntörvényű személyiség, aki hajlamos túl nagy kockázatot vállalni akkor, ha közlekedési konfliktusba kerül. Ez nem azt jelenti, hogy M. Richárd elmebeteg, vagy ne lenne realitásérzéke, de pszichopatikus viselkedése miatt nem alkalmas a vezetésre, ezzel viszont M. Richárd nem volt tisztában. Elmondta, hogy a vádlottnak a szocializációja során kialakult egy személyiségszerkezete, laza szabálytartása ami alkalmatlanná teszi őt a közlekedésre. A szívgyógyszer szedése ugyanakkor nem befolyásolta a viselkedését.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ezt követően bemutatták a telefonos felvételt, amin M. Richárd videózta magát a becsapódás előtt. Védője zárt tárgyalást kért erre az időre erkölcsi, kegyeleti okok miatt, valamint azért, mert szerinte védence különleges bánásmódú személy, de ezt a bírónő elutasította. M. Richárd arra kérte a bírót, hogy ne adják le azokat a hangokat, amiket kiadott az ütközés után, ezt a bíróság tiszteletben tartotta.

Íme a videó, amelyet M. Richárd készített a Dózsa György úti baleset közben
A felvételt a csütörtöki tárgyaláson mutatták be.

Mivel videó elején úgy tűnik, mintha babrálná a telefonját, ezért megkérdeztük a szünetben a vádlottat, hogy kezében volt-e a telefon, amikor videózta magát.

„Nem a kezembe fogtam a telefont, hanem a pohártartóban volt. De erről is lesz majd műszaki szakvélemény” – mondta.

A balesetben elhunyt egyetemista fiú édesapját nagyon megviselte a tárgyaláson levetített felvétel, magába roskadva ült a szünetben.

„Beül jogosítvány nélkül egy autóba, száguld és még fel is veszi. Hát milyen ember ez? És aztán még azt kéri, hogy ne játsszák le, ahogy szentségel és káromkodik. A víz kiver ettől az egésztől” – mondta Molnár József, a balesetben elhunyt Dávid édesapja, aki szerint M. Richárdnak tisztában kellett lennie azzal, hogy nem ülhetett volna kocsiba.

„Nem hiszem, hogy nem tudta magáról, hogy pszichopatikus személyiség, minden mozdulata erre van kihegyezve: gyorshajtás, verekedés, agresszió. Az egész ember lényege ez. Csak a videó második megtekintésekor fogtam fel, hogy ez volt az a pillanat, amikor Dávid már nincs többé” – mondta a szemét törölgetve.

A folytatásban elsőként meghallgatott tanú elmondta, hogy előbb egy felbőgő motort, majd egy hatalmas csattanást hallott. A történtek után azonnal hívta a mentőket és szólt, hogy tűzoltót is küldjenek. Egy másik tanú pedig arról beszélt, hogy látta, amint a Citroen odapréselt egy embert a kerítésre, és hallotta a hörgését.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Ezt követően M. Richárd kért szót a telefonján talált videó miatt. Elmondta, hogy azért nem adták be a bizonyítási eljárás során a felvételt, mert a tartalma miatt nem tartozik senki másra és nem tartotta relevánsnak az ügyben:

Nem arról szólt ez a felvétel, hogy az egómat villogtatva bármilyen videó legyen magamról, az arcomról. A páromnak szerettem volna elküldeni, hogy lássa, milyen autót kap ajándékba.

M. Richárdnak a halálos közúti baleset gondatlan okozásával párhuzamosan azt az ügyét is tárgyalják, melyben bántalmazott a barátjával egy biciklist a körúton. A bántalmazott fiatalember elmondta, hogy a kiskörúton ment a kerékpárjával, amikor történt az eset. M. Richárdék nem hagytak helyet neki bicikliúton, ezért rácsapott a kocsijukra. Ezt követőn a vádlott és a barátja kiszállt a kocsiból, majd egyikük tarkón vágta és belé rúgott. A bántalmazás után behúzódott a közelben lévő fagyizóba, a két férfi pedig szitkozódva beszállt a kocsijába, majd elhagyta a helyszínt.

A következő tárgyalás december 3-án lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik