Belföld

Fényes nappal próbáltak megerőszakolni egy nőt Budapesten

Fényes nappal támadtak meg egy nőt és próbálták megerőszakolni Budapesten – olvasható a rendőrség honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére szeptember 13-án érkezett bejelentés, hogy egy nőt 10 óra 30 perc körül egy férfi megtámadott, és erőszakoskodni akart vele Budapest VII. kerületében.

A kiérkező járőröknek a sértett elmondta, hogy éppen a kaputelefonon csengetett be, amikor egy férfi hátulról átkarolta, befogta a száját és az éppen kinyíló ajtón berángatta a lépcsőházába. A férfi ezt követően a nőt a földre rántotta, többször megütötte és ott erőszakoskodni próbált vele. A nőnek sikerült kiszabadulnia a férfi fogásából, és felszaladt az emeletre, ahol segítséget kért, eközben az elkövető kimenekült a házból.

Az ügyben a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt indított eljárást és a nyomozás során, kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a budapesti 26 éves R. Andrást. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály beosztottjai a férfit Budapest VIII. kerületében, a Práter utcában 2019. szeptember 14-én elfogták.

A nyomozók R. Andrást szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A kihallgatás során kiderült, hogy a férfi ugyancsak szeptember 13-án délelőtt Terézvárosban, a Szófia utcában szeméremsértő módon viselkedett egy nővel, ezért R. Andrást szeméremsértés vétség miatt is gyanúsítottként hallgatták ki. A folytatólagos kihallgatása során a Szófia utcai bűncselekményen felül további két – újpesti – erőszakos bűncselekmény elkövetését is beismerte.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik