Belföld

Szakadt farmerben lázadnak a szekszárdi diákok

Nem csillapodnak a kedélyek a szekszárdi Garay János Gimnáziumban. 2017 októberében az egyik diák ellen eljárás indult, mert azzal gyanúsították meg, hogy gúnyolódó videót készített az iskoláról és tanárairól. Az eljárás még 2019-ben sem fejeződött be, pedig az érintett diák azóta már le is érettségizett.

A héten a diákönkormányzat elnöke hagyta el az iskolát, mert számon kérték rajta, hogy a Facebookon lájkolta a helyi MSZP egyik bejegyzését. Az iskola igazgatónője, Heilmann Józsefné korábban megtiltotta a diákoknak, hogy kedveljék azokat a posztokat, amelyek negatív színben tüntetik fel az iskolát.

A gimnázium többi tanulója felháborodott a mostani döntésen és sajátos tiltakozó akcióba kezdtek: csütörtökön a most divatos szakadt farmerben mentek iskolába. Az ATV híradójának elmondták, hogy a házirend ugyan nem tiltja a lyukas nadrágot, de állításuk szerint a tanárok minden nap szóba hozzák, ezért úgy gondolták, hogy ez megfelelő eszköz arra, hogy kifejezzék nemtetszésüket.

Kiemelt kép: ATV híradó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik