Belföld csatatér 2019

30 év után otthagyta az MSZP-t, a KDNP-be tart a fűzfői polgármester

Marton Béla, Balatonfűzfő függetlenként megválasztott polgármestere 1990 óta volt az MSZP tagja, de idén nyáron otthagyta a szocialistákat – tudta meg a 24.hu. Az irányváltás azonban ennél is jelentősebb, több forrásból származó információnk szerint ugyanis a politikus belépett KDNP-be.

Bár Marton nem nyilatkozott lapunknak, az információt megerősítette Latorczai János, a kereszténydemokraták veszprémi elnöke, aki kérdésünkre azt mondta, az október 13-ai önkormányzati választáson Marton függetlenként, de a KDNP támogatásával indul újra a polgármesteri posztért. Hogy ez pontosan mit jelent, az viszont kérdéses, a Fidesz-KDNP-nek ugyanis már van polgármesterjelöltje Balatonfűzfőn Lajkó Frigyes személyében (a pozícióért további két független induló is harcba száll). Lajkó Facebook-oldalán kétségtelenül csak a Fidesz logója látható a jelöltek fotója mellett, a szavazólapon azonban mindegyikük a Fidesz-KDNP jelöltjeként szerepel majd.

Marton Bélát hiába hívtuk mobiltelefonján, csak a titkárnőjével sikerült beszélnünk, aki – miután jeleztük, hogy a polgármester pártváltásáról érdeklődünk – azt válaszolta: amennyiben a politikusnak lesz közlendője, visszahív minket. Ez nem történt meg. Nem akart nyilatkozni Lajkó Frigyes sem arról, hogyan fordulhat elő, hogy miközben hivatalosan ő Marton Béla Fidesz-KDNP-s kihívója, a város polgármestere a KDNP-be tart. Az ügy azért is érdekes, mert Marton KDNP-s támogatásának egyelőre nincs látható jele, még a polgármester Facebook-oldalán sem utal semmi a kereszténydemokrata kapcsolatra.

A mostani döntés ismeretében érdekes, hogy a Magyar Nemzet márciusi cikkében még az állt, hogy Marton

nem fog kilépni [az MSZP-ből], mert akkor azt kiabálják rá, hogy köpönyegforgató,

de a település érdekében bárkivel összefog.

Marton Béla szerdán kezdi meg lakosságifórum-sorozatát, amelynek meghirdetésekor az őt és családját ért igaztalan támadásokról számolt be. Csak remélni tudjuk, hogy nem a 24.hu cikkeire utalt, lapunk ugyanis megnyerte a polgármester fia, Marton András által indított helyreigazítási pert, amelyet Közpénzből valósulhat meg a polgármester fiának álma című cikkünk miatt indított. Ebben arról írtunk, hogy röplabdás taopénzből épülhet klubház a helyi szörfösöknek Balatonfűzfőn, Marton András pedig a helyi szörfklub titkára. A polgármester azt állította, hogy családjának semmi köze a strandröplabda-beruházáshoz, de aztán kiderült, hogy címük ott virít a taoszerződésen. Lapunk arról is beszámolt, hogy Balatonfűzfőn kiirtottak egy védett erdőt. E cikkünk miatt Marton Béla kezdeményezett helyreigazítást, a Fővárosi Törvényszék azonban első fokon ebben az ügyben is lapunknak adott igazat, a polgármester fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik