Belföld

Kiderült, hova tűnt Kálmán Olga

A válasz prózai: kórházban volt.

Sokadik ortopédiai műtétje volt az oka annak, hogy Kálmán Olga nem szerepelt az utóbbi időben a nyilvánosságban – értesült a 24.hu. Elértük a korábbi televíziós műsorvezetőt, aki kérdésünkre megerősítette az információt. Mint mondta, régóta húzódó mozgásszervi problémáján az előválasztási kampány nem segített. A sok utazás, a napi 10-12 óra járkálás a kampányhelyszíneken végérvényesen feltette az i-re a pontot.

Ami elkophatott, az el is kopott

– mondta.

Kérdésünkre elmondta, örülne, ha mihamarabb valamilyen formában bekapcsolódhatna az önkormányzati választási kampányba.

Sok találgatás, pletyka szólt arról, hogy ebből eddig az előválasztási veresége vagy más egyéb ok miatti sértődése miatt maradt ki, ám ezt határozottan cáfolta, egyúttal megjegyezte:

A rosszindulatú feltételezésekkel nem tudok mit kezdeni. A valós indokra azt hiszem a két mankómnál nincs erősebb bizonyíték.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik