Belföld

Rétvári Bence mindenkit megnyugtatott, hogy nem vészes a tanárhiány az országban

Az oktatási szakértők és oktatáspolitikusok évek óta figyelmeztetnek, hogy néhány év múlva összeroppanhat a magyar iskolarendszer. Nem véletlenül, hiszen a Nemzeti Pedagógus Kar számításai szerint a következő évben 15 ezren, az ezt követő öt-öt évben pedig 30-30 ezren mehetnek nyugdíjba, vagyis 15 év alatt a tanárok több mint 40 százaléka elhagyhatja a pályát.

Ehhez képest Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára igyekezett megnyugtatni mindenkit Tordai Bence párbeszédes képviselőnek adott írásbeli válaszában, írja a Magyar Nemzet.

Rétvári szerint a következő években is biztosan kevesebb lesz a nyugdíjba vonulók száma, mint a pályakezdőké, illetve jelezte, hogy 2010 óta már közel 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályát választó fiatalok száma, 2018-ban összesen 9854 hallgatót vettek fel erre a területre.

Az államtitkár megemlítette, hogy a természettudományos tanári szakokon a hallgatók félévente 375 ezer forintos támogatást kapnak.

A DK-s Oláh Lajos az óvodai szakemberhiányról érdeklődött, neki ugyancsak Rétvári Bence azt írta, hogy a most zárult tanévben négyszázzal több óvodapedagógus kezdhette el a pályáját, mint ahányan nyugdíjba vonultak.

Külön érdekes, hogy még a kormányközeli Magyar Nemzet is megemlíti cikkében, hogy

arra már egyik válaszában sem tért ki Rétvári Bence, hogy a pályakezdők mekkora százaléka hagyja el rövid időn belül a köznevelést, az igazi probléma ugyanis ezek szerint nem az, hogy nincs, aki tanár akarna lenni, hanem az, hogy ezek a fiatalok a munkába állás után nem sokkal végül mégis más területre vándorolnak át.

Hogy ez mennyire így van, arról ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

Volt olyan tanítványom, akinek a zsebpénze több volt a fizetésemnél
Miközben a felsőoktatás csak úgy árasztja a diplomás pedagógusokat, az iskolákban lasszóval kell fog fogni a tanárokat. Miért tanul valaki tanárnak, ha aztán nem akar tanár lenni?

Az államtitkár szavait pedig némiképp árnyalja az alábbi cikkünk, amiben többek közt arról számoltunk be, hogy egyes iskolákban a tanév végén 12 pedagógus hiányzott:

Itt a tanév vége, több mint 2300 pedagógus hiányzik
Nem látszik, hogy bármivel is népszerűbb lenne a tanári pálya, mint egy éve: egyes iskolákban szinte bármilyen szakos tanárra szükség lenne, van, ahol 12 pedagógus hiányzik.

Kiemelt kép: 24.hu / Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik