Belföld
Image: 73906669, A Nemzeti T·ncszÌnh·z Èp¸lete Ès a mellette folyÛ Millen·ris ÈpÌtkezÈs, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Ötmilliárdos épületet kapott az Orbán kedvéért elköltöztetett táncszínház, földönfutó lesz miatta

Újabb csapás érte az egykori karmelita kolostort elfoglaló Orbán Viktor miatt elköltöztetett Nemzeti Táncszínházat. Az intézmény kapott ugyan egy milliárdokból megépített központot a Millenáris Parkban, de az épülethez nem járt tulajdonjog. Ezért most több száz millió forintos bérleti díjat kell fizetnie a Miniszterelnökséghez tartozó Millenáris Kht.-nek, ami nagyjából el is viszi az Emmi költségvetéséből kapott éves működési keretét.

Februárban, amikor Áder János köztársasági elnök jelenlétében a Millenáris Parkban átadták a Nemzeti Táncszínház új épületét, mindenki azzal volt elfoglalva, hogy hosszú idő után végre megint állandó fedél van a táncművészek feje felett. A színház igazgatója, Ertl Péter mérföldkőnek minősítette az eseményt a magyar táncművészet történetében.

Néhány nappal később azonban a szakma képviselői számára kiderült, hogy korai volt az öröm, és egyáltalán nem olyan rózsás a helyzet, mint ahogy az az 5 milliárd forintból átépített és ultramodern technikával felszerelt épület kapunyitásakor tűnt. A táncosok még be sem költöztek, amikor a Millenáris Kft. váratlanul akkora bérletidíj-követeléssel állt elő, ami teljesen padlóra küldte volna a táncszínházat.

Image: 73906670, A Nemzeti Táncszínház épülete és a mellette folyó Millenáris építkezés, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Marjai János / 24.hu

A Nemzeti Táncszínháznak 2014-ben kellett kiköltöznie a budai Várból, mivel az egykori karmelita kolostort át kellett adnia Orbán Viktornak és a miniszterelnök stábjának. Az intézmény vezetősége a sajtóból értesült a döntésről, és arról, hogy három hónap alatt kell kiüríteniük a színházat. Az akkori ígéretek szerint a Nemzeti Táncszínháznak már a 2015/2016-os évadot a Millenáris Parkban, a táncintézményi funkciókkal átépített egykori Ganz-csarnokban kellett volna elkezdenie. A megvalósítás azonban csúszott, ezért évekig ideiglenes helyszíneken működtek.

A Millenáris Teátrum építése végül 2019-re fejeződött be, de a jogi háttér kidolgozása elmaradt. A fényűző épület ugyanis a Miniszterelnökséghez tartozó Millenáris Kft. ingatlanán áll, az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó táncszínház pedig semmilyen tulajdonosi jogosítványt nem kapott.

Image: 73906656, A Nemzeti Táncszínház épülete és a mellette folyó Millenáris építkezés, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Marjai János / 24.hu

Úgy tudjuk, az első követelésekben havi 80 millió forintos bérleti díj szerepelt, amit már csak azért sem tudott elfogadni a táncszínház vezetése, mert így a kiadásaik meghaladták volna az Emmi kulturális államtitkárságától kapott működési keretet. A költségvetési támogatás 2019-es évre 725 millió forint, azaz ha mindent odaadnak, akkor sem tudnak havi 60 milliónál többet fizetni. Az Emmi egyébként az idén 183 millióval, a korábbi szintre csökkentette a táncszínház éves keretét. Az előző két évben pont azért kapott egyszeri többlettámogatást az intézmény, mert akkor alternatív játszóhelyeken kellett működnie.

A két költségvetési intézmény közötti szokatlan vita az elmúlt hónapokban annyira elfajult, hogy az egyik táncszínházi vezetőnek távoznia kellett az állásából. Az ügy időközben az érintett minisztériumok vezetői elé került, de eddig a Miniszterelnökséget irányító Gulyás Gergely és az Emmi élén álló Kásler Miklós beavatkozása sem hozott teljes megegyezést.

Forrásaink szerint ugyanis a Glázer Tamás ügyvezető igazgató vezetése alatt álló Millenáris Kht. nem hajlandó évi 500 millió forintos bérleti díj alá menni, ami még mindig a színház működési keretének kétharmada.

Megkerestük a Nemzeti Táncszínház menedzsmentjét azzal a kérdéssel, hogyan állnak a tárgyalások és mik a lehetőségeik a következő évadra, de tőlük nem kaptunk választ. Válasz csak a Millenáris Kft. kommunikációs igazgatójától érkezett:

A Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Kft. tárgyal a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft.-vel a bérbeadás esetén általuk fizetett bérleti összegről. Ingyenes juttatásra jogi lehetőség nincs, így ha a bérlő a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. lesz, úgy a cég bérleti díjat fog fizetni a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Kft.-nek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73908380, A kiállítást a 2B Galéria a magyarországi deportálások 75. évfordulója alkalmából szervezi és a II. világháborúban elpusztított 565 000 magyar zsidónak állít emléket. Koncepciója szervesen kapcsolódik a Waldsee 1944 című, a galériában 2004-ben (majd később még több mint húsz helyszínen, többek között Berlinben, Washingtonban, New Yorkban és Cape Town-ban) bemutatott kortárs képzőművészeti projekthez.  A holokauszt áldozatainak leveleit ma levéltárak őrzik. A képeslapok, papírfoszlányok, levelek a munkaszolgálat és a deportálás különleges dokumentumai, legtöbbször szerzőjük életének utolsó pillanataiban íródtak. Waldsee az auschwitzi megsemmisítés szimbolikus helyszíne., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.