Megkéseltek egy nőt a VIII. kerület Kőris utca és Illés utca kereszteződésénél. A kerületi járőrök perceken belül több egységgel a helyszínre érkeztek, ahol kiderült, hogy két nő először összevitatkozott, majd verekedtek, és amikor az idősebb nő menekülni próbált, a másik nő egy késsel többször hátba szúrta.
A rendőrök a helyszín közelében megtalálták az elkövetés eszközeként használt kést is, amit K. Berta menekülésekor egy szemeteskukába dobott.
A támadót, a 44 éves budapesti K. Bertát, egy józsefvárosi társasház folyosóján fogták el. A helyszínen kiderült, hogy a két gyerekkori barátnő egy férfi miatt veszett össze.
Az elkövető beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során. A BRFK előterjesztést tett a letartóztatására.