Belföld

Komjáthi Imre: Emlékszem rengeteg emberre, aki felkötötte magát

Komjáthi Imre: Emlékszem rengeteg emberre, aki felkötötte magát

Komjáthi Imre szervezte az éhségmeneteket, vörös zászlót lobogtatva futott be a Kossuth térre, legutóbb a Suzuki-gyár kerítéséhez láncolta magát. Azt viszont kevesen tudják róla, hogyan jutott az MSZP alelnöki székéig egy kilencgyerekes borsodi családból. Tönkrement életek, nehéz melós sorsok és kis sikerek a cigánysoron ugyanúgy szóba kerülnek interjúnkban, mint az, hogy miért volt neki büdös a KISZ, dohos az MSZP és csalódás Gyurcsány Ferenc. Ahogy az is, hogy miért küldte el kurvaéletezve a Pesti Srácok munkatársát egy sajtótájékoztatón.

Baloldalinak születni kell?

Én rendesen beleszülettem a baloldaliságba. Édesapám tsz-ben dolgozott traktorosként, kombájnosként. Kilencgyerekes család legidősebb tagja vagyok. Egy kis faluban, Parasznyán születtem, Borsod megyében, az ottani emberek nagyrészt a bányában dolgoztak. Meg a Lenin Kohászati Művekben meg a Diósgyőri Gépgyárban.

Olyan utcában laktam, ahol a hetven százalék cigány ember volt. Semmi gond nem volt ezzel, mindenki azt mondta, hogy a bányában mindenki fekete.

Nehéz gyerekkora volt ott?

Nehéz. Majdhogynem magamat neveltem meg a kisebbeket. Apukám traktorosként maszekolt, munka mellett éjszaka járt szántani, gyűrűshengerezni. Keveset volt velünk. Anyukám harcolt velünk keményen, mert mint az orgonasípok, jöttünk sorban. Ebbe halt bele szerintem. Negyvenhat éves volt, amikor elvitte egy hátsófali infarktus. Akkor katonaként szolgáltam, szabadságra mentem haza, és gyakorlatilag a karjaimban halt meg.

Mit jelent, hogy magát nevelte?

Nem nagyon foglalkoztak úgy velem a szüleim, mint egy átlagcsaládban.

Mert kidolgozták a belüket?

Hát persze. Csak egy példa: automata mosógép még nem volt, ennyi gyerekre minden másnap mosni kellett, reggel kilenctől délután négyig mosott édesanyám.

Parasznyán nem ilyen volt egy „átlagcsalád”?

A rendszerváltás előtt az egy tehetős falu volt, a bányában dolgozók jól kerestek. Akkor kapott valaki háromezer forint fizetést, egy bányász meg húszezer forintot kapott. A traktorost nem fizették meg annyira a tsz-ben. Nekünk az segített sokat, hogy apukám kapott terményt tsz-tagként, és abból állatokat tartottunk. Mennyit hallják a gyerekeim, hogy „nektek nem kell disznóólat takarítani, pedig én negyven fokban ólat takarítottam…”!

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Milyen szülői örökséget hoz magával?

A munka becsületét. Nem véletlenül dolgoztam 33 évig ugyanazon a munkahelyen, ahol kezdtem. Másrészt a nagycsaládi miliőt. Hogy tudjuk kiegészíteni egymást, amikor valaki gyengébb, akkor odaálljon az, akiben több erő van. A szülők tiszteletét. A gyerekeimnek azt szoktam mondani, nem azért kell tisztelni valakit, mert tanár vagy vezető, hanem attól, hogy milyen ember. A szülő sem automatikusan váltja ki a tiszteletet, apának lenni nem dicsőség, hanem megtiszteltetés.

Hat gyereket nevel.

Az egyik húgom 11 éve, 31 évesen gyakorlatilag a halálba itta magát. Lyukóvölgyben élt, egy jóval idősebb férfihez ment hozzá. A húgomnál már akkor is voltak alkoholproblémák, de amikor meghalt a férje, elszabadult a pokol. Edelényben lakunk, kéthetente mentünk, elhoztuk a gyerekeket, kimosdattuk, megetettük, tetvetlenítettük őket. Egy háromszor három méteres putriban laktak. Nem kellett volna ennyire rosszul élniük, mert a gyerekek után kapott árvaellátást, de akkor még voltak játékgépek, két providentes hitel, kocsma…

Hogyan jutott idáig a húga?

Amikor meghalt a férje, segítséget kért. Szó szerint éheztek a gyerekek. A legkisebb – most már azt mondom: fiunk, mert ajándékgyerekek – éppen betöltötte az egy évet, és négy hónap alatt háromszor volt kórházban úgy, hogy altatásban, a combján keresztül táplálták. A falon vastagon zöldpenész volt. A kisfiúnak a penésztől és az alultápláltságtól olyan asztmája lett, hogy állandóan befulladt, belázasodott. Miután hozzánk születtek – így mondjuk, mert ez egy második megszületés volt nekik –, öt év alatt nőtte ki teljesen az asztmát. A történet úgy folytatódott, hogy a húgom egyszer három napig csak pálinkát ivott, nem evett, ez felvitte a vércukorszintjét, kapott egy agyödémát és kómába esett. Akkor a gyámügyesek feltették a kérdést, hogy a gyerekek állami gondozásba mennek vagy hozzánk. Így lettünk hirtelen hatgyerekes család, lett még négy gyerekünk a meglévő kettő mellé. A húgom még két hónapig kómában volt, aztán meghalt.

És a többi testvér?

Szanaszéjjel vannak. Élik az életüket, ki itthon, ki külföldön. Három húgomnak cigány férje van egyébként, az utcából, ahol felnőttünk. Az egyik hivatásos katonatiszt, egy másik Norvégiában hidakat meg olajfúrótornyokat hegeszt, a harmadik kamionsofőr. Mindenki becsülettel dolgozik. Néha összejövünk, de egyedül mi voltunk, akik mertük ezt vállalni. Főleg azért, mert a feleségem elképesztő egy asszony. Ugyanannál a cégnél, csak egy másik gyárban dolgozott, mint én, ott ismerkedtünk meg. Amikor a gyerekek hozzánk születtek, a feleségem eljött gyedre. A gyerekek hatására belepillantott a családsegítő, gyermekjóléti szolgálatok világába, aztán elment főiskolára és szociálpedagógiából diplomázott. Két hete szerezte meg a harmadik diplomáját, hat gyerek mellett. Erős asszony. Két helyen dolgozik: egy alapítvánnyal egy szegregátumban társadalmi felzárkóztató programot csinálnak, emellett hivatásos gondnok és fogyatékos emberek ügyes-bajos dolgait intézi.

Honnan az indíttatásuk arra, hogy gondoskodjanak másokról?

Ha az utunkon járunk, akkor jön a segítség, találkozunk olyan emberekkel, akik továbblendítenek. Azt láttuk, hogy jó az út, amin járunk. Ha megpróbálunk letérni, akkor először csak finoman próbál – mindegy, hogy teremtőnek, sorsnak vagy karmának hívjuk – visszaterelgetni, aztán durván.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

A gyerekeimet is arra nevelem, hogy a legrosszabban is keressék a jót, mert abba lehet belekapaszkodni. A szegregátumokban is van előrelépés. Nem hatalmas és nem látványos dolgokban, de van. Ezeket lehet sikerként megélni. Elsősorban hit kell. Az én munkámban is. Lehülyéznek több százan a Facebookon, mert kiláncolom magam a Suzukihoz, de nekem azzal az emberrel van dolgom, aki azt mondja, hogy „velem vagy, és köszönöm, hogy ott voltál”.

Azzal, aki kinevet, akkor lesz dolgom, amikor majd jön segítséget kérni, mert eljön az az idő.

Akik köpködik most a szakszervezeteket, akkor fogják érezni a dolgok súlyát, amikor itt lesz a következő válság. Az autóiparban egyébként már itt van, az Audiban sem véletlenül van már két műszak. Amikor újra kirúgások lesznek meg nem lesz béremelés, akkor kell nekünk alázatosnak lenni, és azt mondani, hogy „gyere, mi segítünk”.

Miért köpködnek a szakszervezetre?

Nem értik, hogy ez nekik miért jó. Ebben ludas a politika meg a szakszervezetek is, mert nem tudják átvinni, hogy miért fontos a szolidaritás. Sokszor megkaptam, hogy nem érdemes baloldali politikát csinálni, mert nincs szolidaritás. Erre azt mondom mindig, hogy pontosan ezért kell, hogy legyen! Idealista hülyének hívtak akkor is, amikor azt mondtam, hogy a szolidaritás új zászlaja az a törölköző, amit a Suzukinál a nyakamba akasztott egy hölgy, amikor ott voltam kiláncolva. Oda mert jönni úgy, hogy biztonsági őrök kamerázták. Bátor ember, nekem vele van dolgom.

Ön szerint a Kádár-korban szolidárisabbak voltak az emberek egymással?

Negatívumként éltem meg, hogy úttörőként a tűző napon kellett állni, de az a része, hogy közösség volt, most hiányzik. Kalákában építkeztek az emberek. A házunk alapját együtt csinálták az utcából, jöttek a bányászok.

Nehezebb volt az élet, össze kellett fogni.

Igen, de ebben is szocializálódtak, ebben nőttünk fel. Kisdobos, úttörő, építőtábor, apáink együtt dolgoztak. Amikor meghozták a szenet, és jöttek a haverok, hogy menjünk focizni, akkor vagy segítettek pakolni, vagy meggyőzték apámat, hogy „Sanyi bácsi, fontos meccs lesz, de utána együtt berakjuk a szenet”.

A melósoknak könnyebb volt akkoriban?

Most sokkal több panaszkodó embert hallok. Ez beállítottság kérdése is, de sokkal stresszesebbek a munkahelyek. Akkor nótáztunk, mozgalmi dalokat énekeltünk meg Eddát, és levezettük a stresszt. Most felmegy az ember a Facebookra, és ott is stresszeli magát munka után. Nem másokkal van, hanem egyedül. Ez rombol. Annak könnyebb volt, aki nem politizált, hanem csendben végezte a munkáját. Abból a szempontból nem volt jó a Kádár-korszak, hogy nem volt szabadság. Láttam, hogy a párttitkár milyen szinten tudott beleszólni dolgokba. Amikor ’85-ben beléptem a Borsodi Vegyi Kombinátba, egyből ott volt a pártbélyegárus. Meg is dorgáltak párszor, amiért úgy beszéltem, ami nem fér bele a szocialista erkölcsbe, meg ilyen hülyeségek.

KISZ-tag volt?

Nem, nem. Sosem bírtam a kötöttségeket, ha jónak láttam belépni valahová, akkor beléptem, de kényszerből sosem. Próbáltak a KISZ-be beléptetni, de nem feleltem meg, szerintem nagy volt a pofám.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Bírálta a pártot?

Nem a fennálló hatalmat, inkább a kötelezőséget. Amikor meg akarják szabni, hogyan viselkedjek, akkor kiengedem a tüskéimet. Az MSZP-ben is felismerte minden pártvezető, hogy ne akarjon engem betörni, mert nem tud, akkor nem vagyok ott. Jobban járnak, ha hagynak, hogy vigyem a zászlót. Tóbi (Tóbiás József korábbi MSZP-elnök) azt kérte tőlem, „ne akarj szakpolitikus lenni, maradj vörös és csípős”, ez a mozgalmi nevem, „így maradsz hiteles, a hitelességed meg nekünk is jó”.

A rendszerváltást hogy élték meg Borsodban?

Nagyon rosszul, a mai napig nyögjük. Megszűntek munkahelyek, Ózdon az acélgyár, Sajószentpéteren az üveggyár, Szerencsen a cukorgyár. Rögtön előjöttek a konfliktusok a túlnyomóan cigány falvakban, mert a munkaerőpiac nem szívta fel tovább a cigányokat. Sokan egyik napról a másikra senkik lettek. Emlékszem rengeteg emberre, aki felkötötte magát.

Kire szavazott ‘90-ben?

Húha, jó kérdés.

Azt hittem, rávágja, hogy az MSZP-re.

Nekem az MSZP dohos volt. Nem mondok politikusneveket, mert többen közülük még élnek. Ők jelenítették meg nekem a múltat.

Ki volt szimpatikus?

Akivel most a leginkább hadban állok, és nem értek egyet: Gyurcsány Ferenc. Jó viszonyban voltunk, játszott a gyerekeimmel, ült az asztalomnál, de komoly politikai vitáink voltak. Ő echte neoliberális ember.

2006-ban lépett be a szocikhoz. Az végül nem éppen Gyurcsány éve volt.

A választási kampányban úgy éreztem, hogy a tűzbe is mennék utána. De utána gyorsan kiderült, hogy nagyon mást gondolunk a világról. Én nagyon vörös vagyok.

Miért kezdett politizálni?

Amikor Kazincbarcikáról a Molnár Oszkár vezette Edelénybe költöztünk, akkor egy nap után úgy lekommunistáztak, mint a szél. Mondtam, jó, akkor megkeresem a helyi szocikat, és harcolunk együtt. Akkor csak úgy helyben akartam egy közösséghez csatlakozni. A nagy löketet 2010 adta meg, amikor nagy árvíz volt. Az Arénában volt egy tízezer fős MSZP-nagygyűlés, ahol három ember szólalt fel: Mesterházy Attila pártelnök, Bárány Balázs mint fiatal egyetemista, és kerestek egy harmadikat. Török Zsolt akkori szóvivő, aki sokat segített az árvíznél, vetette fel egy stábgyűlésen, hogy „itt van ez a Komjáthi, munkásember, hatgyerekes családapa, árvíz sújtotta városból, ez úgy egyben van”. És akkor mindenki azt mondta, hogy hú, ez hitelesen beszél, én meg mondtam, hogy nem nehéz hitelesen beszélni arról, amit megél az ember. A következő nagy ugrópont 2012, amikor megjelent Nyakó István a konyhánkban azzal, hogy „Imi, mit szólsz hozzá, ha felgyaloglunk Budapestre?” Ez volt az Éhségmenet.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Min vitatkoztak össze Gyurcsánnyal?

Korábban egyetlen baloldali pártvezér sem akarta teljesen kinyírni a szakszervezeteket. Vagy a válság után például azt mondtam neki: tényleg a saját szavazóinkon kell kezdeni a megszorítást? Akiket szerintem óvni, védeni kellene.

Sokan azt mondják, hogy ez volt az MSZP ősbűne.

Ez így is van. Minden egyes Gyurcsány utáni pártvezető bocsánatot kért a saját szavazóink megfingatása miatt, de ez nem igazán ment át a társadalom felé. Azért ilyen nehéz visszakapaszkodni, mert mindenhol az köszön vissza, hogy „most ezt mondjátok, akkor meg azt csináltátok”. A szakszervezetektől is rendszeresen megkapjuk, hogy kormányon nem azt csináltuk, amit most mondunk. Ilyenkor azt válaszolom, hogy Gyurcsány elment, mi meg végre rákerültünk arra a szociáldemokrata vonalra, amin lennünk kell.

Ez 6,6 százalékra volt elég az EP-választáson.

Ha kellőképp komolyan vettük volna a Dobrev Klára-jelenséget, akkor nem ez lett volna. A DK lenyúlta a témáinkat.

Ezen múlott?

Nem csak a DK-n, nekünk kellett volna jobban észnél lennünk. A baloldalon van egy messiásvárás mindig, és Dobrev Klára után mentek az emberek. A mi szavazóink is.

Nem a hitelességi probléma jött ki, és egyszerűen kidobták az MSZP-t a szavazók?

Amit mondtunk, az hiteles volt. Azt folytattuk, amit elkezdtünk a rabszolgatörvény kapcsán. A kampánybuszunkkal célzottan mentünk a gyárkapukhoz, és örültek is nekünk.

Aztán máshova szavaztak.

Hát, igen. Ezért is volt nagy a döbbenet, mert vidéken nem találkoztunk LMP-vel, Momentummal, de a DK-val sem nagyon. Úgy látszik, nem ezen múlott, hanem átment Dobrev Klára karaktere.

Sok mozgalmár van az MSZP-ben?

Nincs sok, de vannak többen.

Több a kényelmes, öltönyös alak?

Nem mondanám. Korózs Lajos képviselő is ott volt reggel 6-kor a Suzuki-gyárnál. Az Éhségmenetet is többen végignyomták. Amit elkezdünk decemberben, azt folytatni kell. Nem azt mondom, hogy minden nap oda kell láncolnunk magunkat gyárkapukhoz, de kellenek ilyenek is.

A lánc vagy a nyakkendő kényelmesebb viselet?

Nekem a lánc. De kellenek öltönyösök is egy pártba.

Mégis MSZP-alelnök lett.

Tavaly teljesen abba akartam hagyni a politikát, sokként ért a választási eredmény. A közmunkás-szakszervezet társelnökeként külön megrázott, hogy a közmunkások nagy része a Fideszre szavazott. Értettem, ott voltam, láttam, mi történt.

Mi történt?

Megvették vagy megfélemlítették őket. Azt mondtam kész, befejeztem. Akkor kerestek meg a párt vezető politikusai, hogy kell ez a karakter, mert ha a melósokért akarunk kiállni, ahhoz én kellek. Mondtam, hogy rendben, de akkor alelnök szeretnék lenni, hogy legyen súlya.

„Belőle kéne több az MSZP-be, főleg a nyimnyám importpolitikusok helyett. És amint visszaemelik a komjáthikat a politikájukba, az eredmények is jönni fognak” – ezt írta Ceglédi Zoltán politológus. Igaza van?

Nagyon csúnya vitáink voltak Ceglédi Zolival, volt amikor letiltott. Amikor tavaly decemberben kimentünk a pápához audienciára, és áldást kértem a magyar munkásokra, akkor megkeresett, és azt mondta, ezt kell csinálni, és megbeszéltük a dolgainkat.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Sok a nyimnyám importpolitikus az MSZP-ben?

Zoli arra értette, hogy mi mindig valaki mást akarunk indítani kívülről. Szükséges a Párbeszéddel kötött szövetség, mert a zöld vonal nagyon kell. Karácsony Gergő nagyon jó választás, de remélem, a következő választáson sokkal több saját, balos jelöltünk lesz.

Miért nincsenek már éhségmenetek?

Az emberek nem szeretnek a szegénységről beszélni. És nem is azonosítják magukat szegényként, elfogyott a szolidaritás: egy kis faluban azt mondják, hogy nem szegények, mert van tető a fejük fölött. Még a balosok is a cigánysággal azonosítják a szegénységet, amiben van is némi igazság, de nem teljesen van ez így. A második éhségmeneten, ahol már sok közmunkás volt, köztük cigányok, sokan bekiabáltak, hogy menjetek dolgozni.

Szükség van közmunkára?

Van, de nagyon átmenetinek kellene lennie, vagy olyanoknak adni, akiknek esélyük sincs visszakerülni a munkaerőpiacra. Az nagyon nincs rendjén, hogy helyi kiskirályok, polgármesterek lettek a közmunka miatt élet és halál urai. A közmunka most nem segít, hanem bebetonozza a szegénységet.

Azokban a falvakban, ahol jóformán csak közmunka van, szinte csak a Fideszre szavaznak mégis.

Pontosan azért, mert a közmunkával tartják sakkban az embereket. Erről senki nem fog tanúskodni, de mindenki tudja, hogy megveszik a szavazataikat. Pont azokban a szavazókörökben nem tudunk ott lenni, ahol ezek történnek. Észvesztő csalások mennek.

Csalás nélkül is a Fideszre szavaznak a legtöbb faluban.

A kampánybuszunkkal elmentünk olyan helyekre is, ahol legalább húsz éve nem járt MSZP-s. Az emberek néztek is ránk, hogy „Jézus, Mária a Fideszen kívül itt még nem járt politikus”. A rengeteg lenyúlt pénz egy része arra megy, hogy mindenhol ott legyenek, és működtessék a rendszert.

„Hogy a kurva életben van az, hogy nem érdekli önöket, hogy a magyar munkavállalókkal mi van?” – okos szavak ezek egy politikustól?

Ez nem politika volt, hanem színtiszta érzelem. Amikor a nem tudom már hányadik gyárnál jártunk a kampányban, és azzal szembesültünk, hogy rengeteg a külföldi munkaerő, azt mondtuk, hogy nem ezzel van a baj, hanem azzal, hogy letörik a béreket. Másrészt azzal, hogy elkezdtek hozzászokni a magyar munkáltatók, hogy nem kell betartani a munkavédelmi törvényeket. Ott voltunk Dunaújvárosban a Hankooknál, és odajön a Pesti Srácok a sajtótájékoztató végére, és provokatív kérdésekkel…

Arról kérdeztek, hogy polgármesterjelölt lesz-e a Párbeszéd dunaújvárosi politikusa. Ez nem provokáció.

Nem. Szerintem fel sem fogtam, hogy mi volt a kérdés. Egyszerűen csak az ütött meg, hogy nem a munkavállalókról kérdez. Eleve fel voltam spannolva, mert ez a kérdés engem érzelmileg érint. Harminchárom évet dolgoztam vegyipari munkásként, tudom, mit jelent sokat túlórázni, műszakba járni. Felháborított a sokadik ilyen, hogy a Pesti Srácok megjelent, elszívtak egy cigit, majd a sajtótájékoztató végén csak provokatív kérdések jöttek. Elszakadt a cérna. Nem szeretek senkivel kiabálni, nőkkel főleg nem, akkor ez mégis kijött belőlem.

Ha egy kormánypárti kiabálna így egy újságíróval, az MSZP-sek is fel lennének háborodva.

Ebben van valami. A Pesti Srácoknál dolgozókat nem tartom újságíróknak, hanem sima propagandistáknak, hazugsággyárosoknak. Tisztességes újságíróval nem beszélnék így soha.

Jurák Kata, aki kérdezett, nyílt levelet írt az eset után: „És az én apám, ha látja, hogy milyen stílusban őrjöng velem, egészen biztosan megmutatta volna Önnek, hogy milyen a munkásököl. Mert férfi. Nem egy ócska proli, aki a munkásosztály tagjának képzeli magát és több tízezer forintos kabátjában őrjöng a túlóratörvény miatt.”

Az egy kínai piacon vett 15 ezer forintos kabát. Egyébként miért ne tehetné meg egy munkás, hogy összegyűjt pénzt egy jó kabátra?

Hagyjuk a kabátot. Ócska proli?

Az felháborít. Nagyon pejoratív értelemben használják a proli szót. Munkásembereket így hívni nem korrekt.

Sokat prolizzák?

Nem mondanám. Jobbikostól például még soha nem kaptam kötelet.

„Te kádárista vörös patkány, a bolsevista okádék ronggyal, ami mindig rajtad van, kötnélek fel” – gondolom erre az üzenetre utal, amiből feljelentés is lett.

Egyszer egy huszonéves srác írta, hogy felkötnélek. Visszaírtam neki: tudja-e, hogy egy hatgyerekes családapát fenyeget? „Tudsz te rólam bármit is?” Visszaírta, hogy elnézést, azt hitte, csak egy kommunista vagyok. Elkezdtünk beszélgetni, és kiderült, hogy fingja sincs egy csomó dologról, és végül arra jutott, hogy ha Pakson járok, üljünk le egy sörre. Nem szokott mindig ilyen jól végződni.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Patkányozás, patkánykormányzás. Ez szerencsés volt?

Nagyon szerencsétlen volt. Bangónénak egyből és magától le kellett volna mondani a frakcióvezető-helyettességről. Nem akarom a médiát hibáztatni, de ha nincs átütő mondat, akkor az nem jelenik meg. Ha nem úgy beszélek a Hankooknál, lehet, abból sincs hír.

A Suzukiból nagy hír lett.

Mert kiláncoltam magam.

Radikalizálódni kell?

Sajnos máshogy nem megy át az üzenet.

Lesz hatása a kiláncolásnak?

Egyelőre csak jogi képviselőket küldött a Suzuki a Vasas szakszervezethez. Demonstrációra is készülnek, de annak szakszervezeti berkekből kellene jönnie, legalább az autóipari szakszervezetek legyenek mind ott. Az audisok például, akik nagy eredményt értek el.

Az MSZP-nek van jövője, ha nem sikerül a munkásokat újra maga mellé állítania?

Nincs. Ha nem rendes szocialista párt leszünk, ami a dolgozókért van – és itt a dolgozóban benne van a tanár is, mindenki, aki bérből és fizetésből él –, akkor nem leszünk.

Nem az a kérdés, hogy lesz-e belőlünk egy harminc százalékos néppárt, hanem az, hogy leszünk-e.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik