Belföld

Zacher a Mokkában: Ki a fasz találta ki ezt a hülye mondatot?

Zacher Gábor volt a Mokka vendége csütörtök reggel, a toxikológust pedig a műsor elején azzal a mondattal konferálták fel, hogy

a drogok és az alkohol csábításában töltik a nyarat a fiatalok, sokan nem tudnak mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal, így hamar a pohár fenekére néznek.

Ezzel próbálták ugyanis felvezetni a témát, ami körülbelül abból állt, hogy a fiatalok a nyarat a drogok és az alkohol csábításában töltik, mert nem tudnak sokan közülük mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal, szúrta ki a hvg.hu.

Az említett felkonferálás alatt már hallható, hogy Zacher tetszését nem igazán váltották ki a hallottak, majd amikor megkapja a szót, el is mondta, mit gondol:

Jó reggelt, én ezen a felkonfon itt éppen azt kérdezem, hogy ki a f*sz találta ki ezt a hülye mondatot, ide, rögtön a legelejére? Hát borzasztó!

A toxikológus ki is fejtette, mi volt a baja az elhangzottakkal, mondván, hogy ugyan 800 ezer alkoholista él az országban, ennek 95 százaléka felnőtt. Zacher hozzátette, hogy ugyan sokszor azt mondják, hogy a fiatalok drogoznak, alkoholizálnak, de attól, hogy elmennek szórakozni és berúgnak, még nem lesznek alkoholisták.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik