Belföld

Szanyi megnevezte az EP-választási bukás felelőseit

Miután pártját nemrég „a bárcás cédába” beleszerető kanos férfiként jellemezte, összetettebb értékelést készített az MSZP EP-választási vereségének okairól Szanyi Tibor. A politikus harmadik volt a szocialisták listáján, de mivel a pártelnök Tóth Bertalan jelezte, hogy nem vágyakozik Brüsszelbe, Ujhelyi István mögött valójában Szanyié volt a második hely – az MSZP azonban csak egy mandátumot szerzett.

Értékelése, amelyből az atv.hu is idézett, lapunkhoz is eljutott. E szerint Szanyi

  • hangzatos, de kampányban használhatatlan szlogennek tartja a „Haza. Szeretet. Európa” jelmondatot, és hibának, hogy az MSZP a Párbeszéddel közös listát hangsúlyozta a kampányban a szociális Európa programja helyett;
  • katasztrofális lépésnek gondolja a listaállítását, így azt, hogy a kevéssé ismert pártelnök került a lista élére – „az emberek általában nem szavaznak lufira”;
  • Szanyi azt is kifogásolja, hogy alig engedték szerepelni a kampányban.

A kommunikációs atombombát azonban szerinte Bangóné Borbély Ildikó dobta az MSZP-re, amikor patkányozni kezdett, és erre csak rátett egy lapáttal Tóth és Ujhelyi a patkánykormány fogalmának bevetésével, amit egy nap után vissza is vontak. Szanyi egyébként is terjedelmesen bírálja a kampányfőnökként működő Ujhelyi Istvánt, aki szerinte lényegében csak „a saját egójával és PR-jával foglalkozott”, és felrója azt is, hogy a kampány végén az MSZP a listán mögötte kampányoló párbeszédes Jávor Benedek mandátumáért kampányolt, mintha csak Ujhelyi és Jávor érdemelte volna ki a brüsszeli helyet, ő nem.

Szanyi szerint a DK-t gőzerővel fideszbérencezni kellett volna, amiért elutasították a közös listát, mint ahogy szerinte Kálmán Olga indítása a főpolgármesteri posztért is a kormánypártnak kedvez, hiszen a műsorvezető könnyen leszerelhető azzal, hogy bizonyítottan jó kérdező, ám a polgármesterség a válaszok terepe.

Összegezve: elhibázott listaállítás, ki nem bontott program, előkészítetlenség, kampányvezetési káosz, katasztrofális kommunikáció, politikai tévelygések és a kevés pénz együttesen vezettek a pártunk számára akár végzetessé is váló történelmi bukásunkhoz. Mérleg: a főfelelős kirúg két alfelelőst, és marad a helyén. Politikai következmény tehát nincs. Ezt tetéztük azzal az ostobasággal, hogy – gyávaságból – ennek a förtelmes kudarcnak a másik főfelelősét felszereltük az egyetlen EP-mandátumunk 5 évre szóló birtoklásával. Szerintem aligha gondolkozhat értelmes jövőben az a párt, amelyik történelme legnagyobb bukásának arcát teszi meg európai arcává

– írta Szanyi Tibor.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik