Belföld

Lesz európai nyugdíj és minimálbér, vagy lufi az egész?

Lesz európai nyugdíj és minimálbér, vagy lufi az egész?

Európa országaiban a legnagyobb a társadalmi egyenlőség, mégis egyre többet hallani arról Brüsszelben is, hogy ha nem épül ki a szociális pillére az Európai Uniónak, akkor sosem teljesedik ki az egységes Európa ötlete, és a jövedelmi különbségek a populista pártok felé terelik a szavazókat. Ezt nemcsak a politikusok, hanem a magyar választók is így gondolják. Abban a közvélemény-kutatásban, amelyet a 24.hu megbízásából készített április második felében a Závecz Research,

a válaszadók 71 százaléka úgy válaszolt, jó lenne, ha szociális kérdésekben is lenne hatása az EU-nak, például közös minimálbért vagy közös minimálnyugdíjat határozna meg.

Ráadásul ez egy olyan kérdés, amelyben életkori vagy lakóhelyi alapon, sőt iskolai végzettség szerint sincs igazán jelentős különbség a magyarok között. A pártpreferencia már meghatározóbb, de még a Fidesz-szavazók 57 százaléka is helyeselné az európai minimálbér és -nyugdíj bevezetését, míg a pártnélküliek 78, az ellenzéki szimpatizánsok 89 százaléka támogatja az ötletet.

De mi is pontosan az a szociális pillér? Tényleg Brüsszelből akarják megmondani, hogy mennyi legyen a magyar minimálbér? Jó lenne ez nekünk, vagy igaza van Orbán Viktornak, amikor azt állítja, hogy az EU ismét jogokat akar elvenni a tagállamoktól azért, hogy beleszóljon a szociális rendszerekbe? Egyáltalán: mennyi esély van arra, hogy valóság lesz a szociális unióból?

Üres lufi?

Hosszas egyeztetések után 2017. november 6-án Göteborgban fogadták el az Európai Szociális Pillér szervezetközi nyilatkozatát, ám ebben csak húsz alapelvet fektettek le, az egyelőre homályos, hogy ezek miként valósulhatnak meg a gyakorlatban. Egy ilyen nyilatkozatnak önmagában nincs kötelező ereje a tagállamokra, ráadásul a szociális és foglalkoztatáspolitika alapvetően a tagállamok hatáskörébe tartozik, az Európai Uniónak csak szűk körben van jogalkotási lehetősége ezen a területen.

Pontosan ezért múlik sok a májusi EP-választáson, mert ahhoz, hogy konkrét és hatékony jogszabályok legyenek a szociális pillérből, nem lehet megúszni, hogy az EU alapszerződéseihez is hozzányúljanak. Erre viszont jelenleg kevés hajlandóság látszik a nagyobb EP-frakciók részéről.

A lazább integráció hívei – például a Fidesz és a többi, a nemzetállamok Európáját propagáló jobboldali, populista párt – egyáltalán nem lelkesednek az ötletért. 2017-es évértékelőjében Orbán úgy fogalmazott, hogy „az EU új hatásköröket akar magához venni a Szociális Pillér nevű kezdeményezés keretein belül”. Igaz, később megszavazta azt a kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban, majd a göteborgi csúcson is aláírta Magyarország a nyilatkozatot az összes többi tagállammal együtt, miközben azt csak az eurózóna tagjaira nézve gondolták kötelezőnek, az azon kívülieknek fakultatív volt a csatlakozás.

Azonban az eddig leírtak miatt ez még nem sokat jelent: a konkrétumok kidolgozás előtt állnak, és ez nem lesz zökkenőmentes, mert az előrejelzések szerint az eddiginél megosztottabb Európai Parlament alakulhat az EP-választás nyomán, ahol bonyolult koalíciókat kell majd megépíteni a többség megszerzéséhez.

Így szólhat a szociális pillér nyilatkozata esélyegyenlőségről, méltányos munkafeltételekről, szociális védelemről és társadalmi befogadásról, ezek egyelőre inkább csak üres szavak egy szép célokat megfogalmazó szándéknyilatkozatban. Az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker is azt mondta: a nyilatkozat nem maradhat jámbor óhajok megfoghatatlan halmaza, hanem mielőbb akcióterv formáját kell öltenie, az EU pedig a hitelességével játszik, ha nem tartja magát annak szellemiségéhez.

Akarat látszik, pénz nincs

A leköszönő bizottsági elnök utolsó, az Európai Unió helyzetéről szóló nagy beszédében is sokat időzött „Európa szociális dimenziójánál”, és jelentős részt kapott a kérdés a nevéhez kötődő, az EU jövőjéről szóló Fehér Könyvben is. A szociális témákról külön vitadokumentumot is kiadtak, ebből kiolvasható, hogy a szociális pillér kiépítése akkor reális, ha a szorosabb integráció felé mozdul az EU: ha minden megy tovább, ahogy eddig, vagy ha az EU szociális dimenzióját a szabad mozgás jogára szűkítik, akkor nem sok értelme van a kezdeményezésnek. Az a forgatókönyv pedig, amely szerint a tagállamokon múlik, hogy meghatározott szakpolitikai területen szorosabbra fűzzék a szálakat az unióval, a többsebességes Európa felé mutat.

Mennyi?

A hazai pártok közül a Demokratikus Koalíció és az MSZP-Párbeszéd EP-választási programjában is szerepel az európai minimálbér és -nyugdíj ötlete. A szocialisták 240 ezer forintos minimálbérről, 95 ezer forintos alapnyugdíjról és 48 ezer forintos családi pótlékról írnak programjukban. A DK pedig azt hangsúlyozza, hogy ezek fedezete a multinacionális cégek megadóztatása lehetne.

A kritikusok azzal érvelnek, hogy az uniós szintű szociális jogszabályok akadályozzák a növekedést, a vállalkozásokra nehezedő adminisztratív teher pedig túlságosan költséges, különösen a kis- és középvállalkozásoknak. A támogatók szerint viszont a szociális pillér nélkül a nemzeti munkaerőpiacok még jobban eltávolodnak egymástól, és hosszú távon állandósulnak a tagállamok közötti különbségek, ami a keletről nyugatra vándorlást még jobban felgyorsítja, és az eurózónán belüli, észak és dél közti egyenlőtlenséget is bebetonozza.

Az uniós szociálpolitka főleg ebben a gazdaságpolitikai dimenzióban értelmezhető: a szociális pillér támogatói is kevésbé támaszkodnak arra az érvre, hogy Európában nagy hagyományuk van a jóléti rendszereknek. Sokkal inkább arról beszélnek, hogy a gazdaságilag fejletlenebb tagállamokat, régiókat kell fejleszteni, és ennek az eszköze lehet az eddig túlnyomórészt tagállami hatáskörben lévő szociálpolitika is.

Látványos, hogy a tervezett EU-s szociálpolitika területén különösen erős hangsúlyt kapnak a foglalkoztatással és a munkavállalók jogaival kapcsolatos kérdések. Ezért kerül a szociális pillérről szóló diskurzus középpontjába az európai minimálbér és minimálnyugdíj ötlete, illetve az itthon a Jobbik által felkarolt bérunió kérdése is, amely egyenlő munkáért egyenlő bért írna elő a különböző tagállamokban. Azonban amíg az előbbiek bevezetésére lenne lehetősége az EU-nak – ha van rá politikai akarat – úgy, hogy meghatároz tagállamonként minimumokat, arra kevés esély van, hogy beleszóljon a bérképzésbe.

A béreket csak jelentős mértékű újraelosztással lehetne közelíteni, a gazdagabb országokban viszont nem olyan népszerű a gondolat, hogy az állampolgárok az adójukból egy más állam állampolgárát támogassák.

A másik oldalról viszont sokan „szociális dömpingről” beszélnek, ami arra utal, hogy a szegényebb tagországokból érkeznek bevándorlók a gazdaságilag jobban teljesítőkbe, ami a kibocsátó országokban munkaerőhiányhoz vezet, a befogadóknál viszont a bérek emelkedését fogja vissza az olcsóbb munkaerő.

Más megoldás nincs, mint valamiféle uniós adó, amiből a szociális pillérből következő újraelosztást finanszírozzák, mert az EU szociális költségvetése az unióban felmerülő összes állami szociális kiadásnak csupán 0,3 százalékát teszi ki.

Széteső unió?

Az uniós állampolgárok szerint viszont ezen mindenképp változtatni kell: tízből hét európai úgy gondolja, hogy a szociálpolitikák irányítása nem megfelelő, és mind nemzeti, mind uniós szinten kellene döntéseket hozni – áll az Eurobarometer felmérésében. Amikor választaniuk kell a nemzeti és az uniós szint között, az emberek elsősorban a tagállamok feladatának tekintik a szociálpolitikát, de úgy vélik, hogy az EU-nak is van szerepe, még akkor is, ha nem állnak teljes mértékben rendelkezésére a probléma megoldásához szükséges eszközök.

A kérdés nem az, hogy szükség van-e egy európai méretű szociáldemokrata jóléti rendszerre, hanem hogy miként lehet a jövőben a társadalomban és a munka világában fenntartani az európai életszínvonalat, új és jobb munkahelyeket létrehozni. Ugyanis az összes tagállamban mélyreható változások mennek végbe a népességelöregedéstől az új családmodellekig, a digitalizációtól az új munkaformákig. Ezekre persze nehéz összeurópai szintű válaszokat adni, pedig azt mindenki elfogadja, hogy sürgős válaszok kellenek, csak néhány példa, hogy miért.

  • Az életszínvonal Európa-szerte jelentős eltéréseket mutat, nem véletlen, hogy 16 millió európai polgár él és dolgozik másik országban. Ami alapvetően nem gond, sőt a szabad munkaerő-áramlás az EU egyik vívmánya, ám a tagállamok közötti aszimmetria a korábbi várakozásokkal szemben nem igazán csökken.
  • A munkanélküliségi ráta Csehországban, Németországban és Magyarországon 5 százalék alatti, Spanyolországban viszont 18, Görögországban pedig 23 százalék. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a statisztikákat javító közmunkaprogram nem igazán tetszik az Európai Bizottságnak, mert a dolgozói szegénységet állandósítja.
  • Az európai társadalom rohamosan öregszik. 2050-re az európaiak csaknem harmada 65 éves vagy annál idősebb lesz, 2060-ban pedig egy idős emberre mindössze két munkaképes korú felnőtt fog jutni, szemben a 2008-as néggyel.
  • Miközben Európa ad otthont a leginnovatívabb oktatási rendszerek közül többnek, szerte a kontinensen a felnőtt lakosság körülbelül negyede nem tud rendesen írni, olvasni vagy számolni, és közel kétszer ennyien nem rendelkeznek megfelelő digitális készségekkel.

A példák még sorolhatók lennének, de ezek alapján is világosan látszik, hogy ha az EU nem előzi meg az Európa-szintű nyugdíjválságot, nem egyenlíti ki a centrum és a periféria közti különbséget, mind az eurózónán belül, mind azon kívül, és nem oldja meg, hogy megfelelő oktatást kapjanak az elmaradott régióban élők is, akkor olyan mély válságot élhet át, amely megkérdőjelezi az egész közösség létjogosultságát. A szociális Európát pártolók ennek a válságnak a megelőzését várják a szociális pillér valóra váltásától.

Kiemelt kép: iStockphoto

Olvasói sztorik